Ül és szép

Az életben mindenki tehetséges valamiben. De vannak azok, akik tehetségesebbek például táncban, énekben, színészkedésben vagy ilyen és ehhez hasonló tevékenységekben. Őket nevezik Koreában idoloknak. Minden egyes csapatban van ezekből a tehetségesebbekből legalább egy, de előfordul, hogy több is. Bizonyos főénekesek, vezérhangok, főtáncosok, vezető rapperek… és vannak a töltelék emberek. Ők lehet, hogy kevésbé tehetségesek, de az arcuk olyan, hogy arra mindenki emlékezik. A csapatok arca. 

Chae Hyungwon is egy ilyen ember – legalább is, ő a csapat arcaként van számon tartva. S bár ezt a csapat tagjai nem éreztetik vele, a cég annál inkább. Alig kap sort a dalaikban, a koreográfiákban általában hátul táncol, csak ritkán kap elől helyet, de ezt még próbálják ráfogni a magasságára, lévén a második legmagasabb tagja a csapatnak. Ha mégis előre kerül, a menedzser és a többi fejes is rászól: „neked csak annyi a dolgod, hogy legyél elbűvölő, mosolyogj kedvesen és legyél helyes, mint mindig” és emellett plusz táncórák, hogy azt a fél lábemelést is tökéletesebben csinálja mindenkinél. Chae Hyungwonnak csak ennyi a dolga. 

- Hoseok ah! Kicsit gyere előrébb és tarts mindig jobbra, igen, Jooheon ah, mindig középen! Úgy-úgy. Hyungwon ah, menj hátra, kérlek és cserélj helyet Kihyunnal, jó, tökéletes! – megint, mint mindig. Már nem is keres a koreográfus magyarázatokat arra, hogy Hyungwon miért menjen hátra. Már neki is kínos volt folyton-folyvást magyarázkodni, Hyungwon pedig nem volt hülye, megértette ő. Nem elég jó, ennyi, pont. Nem kell ezt túlmagyarázni. Még utoljára elpróbálták az új számuk táncának az első felét, aztán fél óra pihenőt kaptak. 

Hyungwon szokásához híven elvonult a terem egyik sarkába egy üveg víz és egy könyv társaságában. Olvasgatott, el-elmosolyodott, ahogy hallotta és a könyvből néha felpillantva látta Jooheon ökörködéseit, ami a fiú elképzelése szerint cuki volt, míg a való életben csak simán vicces. Szinte senkinek nem tűnt fel, hogy Hyungwon mindig igyekszik csendesen elvonulni valahová, ahol úgy érzi, hogy nem zavarja a többieket. Szinte senkinek.

Fáradtan estek haza dormjukba, ahol a menedzser a következő heti beosztást még egyszer átvette velük. Mindenkinek dugig volt a hete programokkal – rádió, tévé műsor, interjú, egyéni ének vagy táncóra. Lassan mindenkitől elköszönt a menedzser, Kihyun pedig már el is sunnyogott a konyhába, hogy valami tessék-lássék vacsorát összedobjon, míg Hyungwon a menedzser után ment és megszólította.

- Hyung, nekem mi lesz jövő héten a feladatom? – kérdezte kíváncsian, hiszen az ő neve nem hangzott el egyszer sem. A menedzserük zavartan nézett a fiúra, majd újra átlapozta a beosztásukat, de Hyungwon neve sehol nem volt feltüntetve. Elfelejtették. Nemes egyszerűséggel elfelejtettek neki feladatot adni, de a menedzser rögtönzött. 

- Oh, igen, Hyungwon ah, ne haragudj. A héten Hoseokkal mész táncpróbákra, és énekórákra – mosolygott kedvesen a menedzser, Hyungwon pedig elmosolyodva hajolt meg, aztán elköszönt tőle, hogy amint becsukja az ajtót, leolvadjon a mosoly arcáról. Pontosan tudta, hogy nem volt feladata, de szánalomból rásózták valamelyik tagra – most Hoseok volt a soron. Sóhajtva ment be a konyhába, ahol Kihyun sugárzó mosollyal tette épp akkor le az asztal közepére a nagy fazék ramyunt. Leült hát szokásos helyére Minhyuk mellé, aki vigyorogva bökte oldalba, hogy kicsit jobb kedvre derítse, így Hyungwon vérszegényen elmosolyodott, és szedett magának a tésztából. Húsz perc múlva már hangosan nevetett a többiekkel együtt és a vacsora végeztével felajánlotta, hogy kivételesen, most az egyszer, legyen mindenkinek gyereknap, majd ő elmosogat, mire Changkyun körbeölelgette, mert így felmentette a maknae-léttel együtt járó egyik legutálatosabb feladat alól. 

Természetesen a mosogatással együtt járt a tény, hogy utoljára fürdik, amiből egyenesen arányosan következett, hogy hideg vízben. Fáradtan, nagyokat nyújtózva lépett Hoseokkal közös szobájukba, hogy oldalra fordulva a fiút még mindig utcai ruhában lássa, ahogy nagy fetrengések közepette nyomkodja telefonját.

- Hyung, nem mész fürdeni? – kérdezett rá, de semmi válasz. – Hyung? – ismét semmi válasz, de egy apró mosoly játszott szája sarkában, mire Hyungwon sóhajtott egyet és újra megszólította, kissé bizonytalanul. – Hoseokie…? – erre már felé fordult mosolyogva a kérdezett és úgy válaszolt.

- Menjél nyugodtan, a többiek már végeztek én pedig még próba után lefürödtem – fordult vissza a telefonhoz, majd amikor szobatársa a szekrényhez lépett, nem nézve rá, folytatta. – Hyungwon ah, milliószor elmondtam, hogy a formalitásokat hagyd a kamerának, csak nyugodtan, kényelmesen – pillantott fel mosolyogva Hyungwonra, aki csak enyhén égő arccal bólintott és elment fürdeni. Csak valamikor hajnali három körül jött rá, hogy szobatársa hazudott, hiszen felébredt arra, ahogyan hangtalanul próbált kiosonni a szobából, majd hallotta a zuhanyban a víz folyását, és hallotta azt is, hogyan koccantak össze Hoseok fogai, amikor dideregve belépett a szobába, egy szál alsóban, hogy egy pólót magára kapva ismét az ágyba bújjon.  

Másnap reggel Hyungwon kelt elsőnek (és ez nagy szó, hiszen általában egy bomba se lenne képes kirobbantani a fiút az ágyból), bő negyed órával az ébresztő megszólalása előtt, így kiment a konyhába, ott a vízforralót bekapcsolta és elővette szobatársa kedvenc teáját, hogy elkészítse neki. Wonho nagyon könnyen megbetegedett, ráadásul ősz vége felé járt már az idő, és hideg vízben fürdött. Ha nem fázott meg így is, az kész csoda, a tea pedig csak segíthet ezen. Mikor eleget ázott a tea filter, kidobta, majd a bögrébe tett négy kanálnyi cukrot (Hyungwon a mai napig nem érti, hogy képes ennyire édesen inni bármit is az idősebb). Pont mikorra kész lett, akkor kezdett el rezegni a telefonja a melegítőalsója zsebében, jelezve, hogy kelni kellene. 

Belépett a szobájukba, ahol egy rettenetesen álmos és még annál is kócosabb hajú Hoseok fogadta az ágyon ülve, csukott szemmel. Hyungwon halkan kuncogva lépett az ágyhoz, majd elhúzva Wonho arca előtt párszor a teát, leült az ágya szélére. Megvolt a hatása az ébresztőnek: Hoseok felemelte fejét, laposakat pislogott Hyungwonra, majd koordinálatlan mozdulattal nyúlt a bögre után.

- Vigyázz, még meleg, öt perce lett kész – adta mosolyogva a kezébe, Hoseok pedig bólintott köszönet képpen, és annak jeléül, hogy felfogta, ehhez képest pár másodperc múlva felszisszenve tette le az éjjeli szekrényre a teát, és reklamált nyöszörögve, hogy megégette a nyelvét. – Én szóltam – vigyorodott el Hyungwon, majd felállt volna, ha Hoseok hagyja neki, és nem rántja be magával az ágyba egy „álmos vagyok, aludjunk még” nyöszörgéssel. Hyungwon igyekezett lepaterolni magáról az idősebb lábát, ahogy azzal is átölelte, hát még, amikor aljas módon elkezdett a fülébe szuszogni a másik, akkor elszabadult a pokol. Vinnyogva, nevetve próbált kiszabadulni szobatársa karjai közül, aki egyre szélesebb vigyorral csiklandozta és egyre erősebben tartotta Hyungwont, majd amikor úgy érezte, hogy most már elérkezett az ideje, hogy felkeljen, elengedte a fiatalabb fiút, aki már rögtön rohant is a másik végébe a szobának. – El ne képzeld, Shin Hoseok, hogy még egyszer felkelek én, Hyungwon, korábban mint muszáj lenne, és főzök neked teát, mert mártírt játszol az éjszaka közepén, és jéghideg vízben fürdesz, hogy aztán még tíz percig hallgassam, ahogy dideregsz a paplan alatt! 

- Te csak ne hallgatózz, majd legközelebb én magam fürdetlek meg, jéghideg vízben, aztán majd meglátjuk, azt megköszönöd-e – vágott hozzá egy párnát Hoseok, aztán kezébe vette az ihatóra hűlt teáját, belekortyolt, és elmosolyodva nézett szobatársára. – Köszönöm, nagyon finom.

*

- Oké, mára ennyi, szép volt Hoseok. Hyungwon, kérlek, gyakorolj többet, mert ez így nagyon nem lesz jó – sóhajtott egyet a koreográfus, majd felkapva vizesüvegét elhagyta a termet. Hyungwon fáradtan rogyott le a terem kellős közepére, ahol éppen állt, míg Wonho elment az italaikért és odanyújtotta a fiatalabbnak, aki csak elvette a sajátját, majd anélkül, hogy beleivott volna, letette maga mellé, törölközőjét pedig arcára terítette. Megint ugyanaz. Neki gyakorlásra lenne szüksége, még sokkal többre, mert egészen egyszerűen neki ehhez nincs tehetsége. Ellenben Hoseokkal, aki kétszer végignézi a lépéssorozatot és szinte tökéletesen vissza is táncolja. Ehhez képest, még most is hallja, hogy Hoseok egy-két lépést gyakorol, ő meg itt fekszik a földön.

- Hyungwon ah, bent maradjak veled gyakorolni? – ült le a fiatalabb mellé Hoseok, de Hyungwon csak bánatosan megrázta a fejét.

- Nem kell, hyung. Te mára végeztél, menj haza, én meg még egyedül elbénázgatok a tükör előtt, nem akarlak feltartani – ült fel lendületből Hyungwon, beleivott a vizébe, majd a géphez sétálva bekapcsolta a debütáló számukat, és levezetésképp azt kezdte táncolni, csak utána kezdett neki az új koreográfiának. Wonho még egy pár percig nézte Hyungwont, ahogy tökéletesen és hiba nélkül táncol el bármit, amibe belekezd. Pontosan tudta, hogy az apróbb hibákat csak a stressz és a másoknak való bizonyítási vágy hozza elő belőle. Otthagyta a cuccát, majd elindult az épületben, hogy megkeresse a tánctanárukat, aki bár kelletlenül, de visszament, hogy megnézze, mégis mi az, ami ennyire fontos. Benézett a félig nyitott ajtón, és látta, ahogy a fiú tökéletesen táncolja azokat a részeket is, amiket az órán egyáltalán nem tudott megcsinálni.

- Mondtam, hinnie kell nekem, hogy meg tudja csinálni és higgyen benne is egy kicsit jobban – kérlelte a tanárukat, aki elmosolyodva megveregette Wonho hátát, majd hátára véve táskáját elindult az épületből kifelé. Hoseok visszament a terembe, és már lépett is a tükörhöz, hogy még időben elkapja a saját lábában megbotló Hyungwont. – Menjünk haza. Ma még nem is ettél és későre jár – Hyungwon kinézett az ablakon és valóban, már sötét volt odakint, és ők reggel tíz óta bent gyakoroltak. Összepakolta dolgait, majd hívták a menedzsert, aki hazavitte őket. A többiek még nem voltak otthon, így Hyungwon a fürdőbe parancsolta a tüsszögő Hoseokot, hogy most azonnal és rögtön forró vízben fürödjön le, ő majd megy utána, Hoseok pedig nem ellenkezett. 

Tíz perc múlva kiszólt a fürdőből, hogy jöhet, de ő maga még bent maradt fogat mosni. Hyungwon levetkőzött egy alsóra, Hoseok pedig egészen egyszerűen nem bírta megállni, hogy ne simítson végig az oldalán, amitől Hyungwon nyögve görnyedt össze és egy törölközővel rávágott a vigyorgó fiú hátára, majd magára zárta az ajtót, hogy élvezze ő is a forró zuhany nyújtotta lehetőségeket.

~ * ~

Fáradt volt, nyűgös és különben is, milyen nap kezdődhet úgy, hogy neki korán reggel fel kellett kelnie és próbálni menni, miközben már a promóció utolsó hetén túl vannak? Ja, hogy hétfő és ma Minhyukra lett rásózva, világos. Lassan és álmosan, mikor már vagy századjára viharzott be a szobába, hogy megkísérelje Hyungwon ébresztését, kikecmergett az ágyból. Első útja a fürdőszobába vezetett, onnan vissza a szobájukba, hogy felöltözzön, majd ki a konyhába, hogy az első szembejövő energiaitalt megigya. Minhyuk már a cipőjét húzta és túlpörögve, hangosan magyarázott valami olyasmiről, hogy repackage mini, meg új koreográfia, meg változtatni kell valamit.

- Hé, hyung, várjál már, egy szót sem értek, mi van? – pislogott álmosan, miközben leült a padlóra, hogy úgy szenvedje magára edzőcipőjét. 

- Hát tegnap mondta a menedzser, hogy a Hero lesz a repackage albumunk fődala, csak remix verzióban és arra egy kicsit más lesz a koreográfia, te hol voltál, amikor szólt?

Valószínűleg mosdóban, vagy fene se tudja, csak senki sem tartotta túl fontosnak az információt ahhoz, hogy ezt megosszák vele is, mert erről ő most hallott életében először. Mint ahogy a próbaterembe érve a remixet is akkor hallotta először, ellenben a többiekkel, mert igen, ők is ott voltak. Ezek szerint mindenki rá várt, ó igen, még valami, amivel totálisan hátráltatja a csapatot. De nem tették neki szóvá, hiába kellett rá várni majdnem negyed órát. 

Ahogy odaértek, máris kezdő pozícióba álltak, eltáncolták az új verzióra az eredeti koreográfiát, azután kezdték el megbeszélni a változtatásokat. Máshogy kezdenek, nem emelik fel rögtön a pólójukat, nem ugyanazokon a helyeken állnak, nem ugyanaz a lépéssor, már a pozíció, másik oldalon állnak és a többi. Viszont Hyungwon számára ez a nap teljesen más volt, mint a többi. 

- Állj, várjatok. Jooheon és Hoseok, ti menjetek hátrébb, Hyungwon és Changkyun, ti gyertek előre a helyükre! – Hyungwon azt hitte, hogy rosszul hall és ezért nem mozdult, de amikor a tanár sürgető mozdulatokat tett irányába kezével, bizonytalanul előre sétált átellenben Changkyunnal, Hoseok pedig észrevétlenül elmosolyodott. – Most próbáljuk el, megvannak a mozdulatok, ugye? Oké, akkor indítom – és indult a zene, és Hyungwon csinálta, amit kellett, de természetesen megbotlott. De nem történt semmi, újra elpróbálták, és még egyszer, amíg meg nem sikerült csinálnia Hyungwonnak, aztán tovább mentek. Egyre több helyen került előtérbe Hyungwon és a második soránál már nem csak szimplán előresétált, hanem már rendesen táncolnia kellett. Végül átvették a koreográfiát annyira, hogy legalább egyszer jól eltáncolták együtt, aztán mindenkit szélnek eresztett a tanár. 

De Hyungwon bent maradt és gyakorolt. Folyamatosan újra és újra táncolta a részeit, ha egyszer megbotlott, elölről kezdte az egész táncot. Este hatkor engedte el őket a tanár, most pedig éjfelet mutatott a digitális óra a tükörrel szemben, de Hyungwont nem érdekelte. Hiába nem érezte már a lábait, hiába fájtak a karjai, amikor szünetet tartott magának, akkor csak egy másik számukat vette elő és azt táncolta újra párszor, aztán folytatta az új koreográfiával. Végül hajnali négyre ért haza, beesett a zuhanyzóba, nem érdekelte a hideg víz, az se, hogy fázik, csak felöltözve a takaró alá bújt, és amint párnát ért a feje, már aludt is. 

Egészen reggel hétig, amikor is a következő próbájukra indultak, és nyolc órakor már a remix változatot vették át újra. Hyungwon fáradt volt, látszott a mozdulatain is, de nem rontott, csak hanyagnak tűnt. Hoseok pedig egy órán belül kért egy tíz perces szünetet, akkor pedig karon ragadta Hyungwont és a büfébe cipelte, egy szendvicset diktált belé és fél liter kólát. – Örülök, hogy szorgalmas vagy, de ne vidd túlzásba, hulla sápadt vagy és látszódik, hogy fáradt is. Alig aludtál két-két és fél órát, ez így…

- Hoseok, nem érdekel – nézett rá dühösen Hyungwon. – Elhiszem, hogy neked tizedennyi gyakorlással ez megy, de nekem szükségem van ennyi gyakorlásra! – higgadt volt a hangja, mégis érezni lehetett, hogy bármelyik pillanatban robbanhat a bomba. – Egyszer… most először Hoseok, emberszámba vesznek a csapatban, muszáj megtennem minden tőlem telhetőt – lökte ki maga alól a széket Hyungwon, és visszaviharzott a próbaterembe.

Ez ment majdnem egy hónapon keresztül, ez idő alatt nem beszélt Hoseokkal egyetlen szót sem, hiába voltak szobatársak, hiába voltak közös programjaik, ha tehette, inkább Minhyukkal és Changkyunnal töltötte az idejét. Minden hétköznap reggel nyolctól hajnali kettőig bent volt az ügynökségnél és próbált; táncot próbált, éneket gyakorolt, edzett. Ez alatt az egy hónap alatt rengeteget fogyott, sosem pihente ki magát rendesen, de úgy érezte, megérte, mert egyszer végre ő is volt annyira jó, hogy úgy érezze, tényleg a csapatba való.

Egészen a Hero promózása előtt két héttelig úgy érezte, hogy minden rendben van, amikor is a tánc próbákon rendszeresen rontani kezdett újból, a legalapvetőbb lépéssorban is megbotlott, vagy csak rossz irányba fordult. Énekórákon folyamatosan alulintonált a hangja, alig talált el bármit is tisztán, mindegy volt, hogy régi, vagy új szám. És újból visszatért a mindenki szemében csak töltelék tagnak számító Chae Hyungwon. A koreográfus már a menedzserrel beszélt, hogy hogyan is lehetne ennyi idő alatt megváltoztatni a koreográfiát, és begyakorolni úgy, hogy ne süljenek vele fel. A nap végén ismét egyedül maradt a próbateremben, a hangfalakból a Hero remixe szólt, és Hyungwon megállás nélkül gyakorolt, ahányszor esett el, annyiszor kelt fel és kezdte újra, míg egyszer csak este tizenegy környékén leállt a zene és Hyungwon oldalra fordulva egy iszonyatosan dühös Hoseokot látott.

- Ne kapcsold ki, gyakorolnom kell, nem változtathatják meg most miattam a koreográfiát, nem akarok veletek is…

- Leszarom, Chae Hyungwon, most azonnal hazajössz velem és alszol! Nem fogják megváltoztatni a rohadt koreográfiát, csak pihenned kell, és – kezdte ingerülten Wonho, de Hyungwon rákiabált.

- Fogd már fel, hogy nekem ez nem jön csuklóból! Ha így folytatom, kiraknak az együttesből! Állandóan rontok, az énekem nem tiszta, a tánc nem megy, muszáj gyakorolnom! Könnyedén veszik fel a helyemre Seokwont, vagy akár Yoonhót Hoseok, nem vagyok pótolhatatlan! Még nem, el kell érnem, hogy az lehessek és…

- Mi a fenéről beszélsz Hyungwon? – ordított rá Hoseok a fiatalabb srácra, akinek időközben már könnyek gyűltek a szemébe. – Már hogy ne lennél pótolhatatlan, nem véletlen választottak be akkor hetünk közé, honnan szeded ezt a sok marhaságot? – lépett közelebb Hyungwonhoz aki hirtelen lerogyott a padlóra és a könnyek le is gördültek már arcán.

- Bennem nincs semmi, ami elengedhetetlen a csapathoz. Nem vagyok tehetséges táncos, vagy énekes, egészen egyszerűen nem vagyok jó semmiben! – tört ki végül sírásban Hyungwon, és egyik kezével hajába markolva könyökölt térdeire. - Én csak... csak ülök és... szép vagyok. Ez minden, amivel hozzájárulok az együtteshez. Ráadásul nem én vagyok a csapat egyetlen arca, te is ugyanúgy viseled ezt a posztot, azzal a különbséggel, hogy te normálisan tudsz énekelni és elképesztően táncolsz. Én mit tudok? Mosolyogni a kamerába és kifújt. A feladatom is pont ennyi. Egyszer kaptam lehetőséget, hogy bizonyítsak, hogy idevaló vagyok, erre én ezt is elszúrom! Nem vagyok jó semmire, Hoseok, semmire… - zokogott a próbaterem közepén Hyungwon, Hoseok pedig döbbenten hallgatta a fiatalabb kitörését, majd egy pillanat alatt húzta magához a szinte törékeny fiút, és hagyta, hogy a vállán sírja ki minden felgyülemlett feszültségét. Percek, vagy akár órákkal később Hoseok eltolta magától a vállánál fogva Hyungwont és kezei közé vette arcát, hogy hüvelykujjával letörölje a könnyeit.

- Jól figyelj rám Hyungwon. Először is, te értékes és pótolhatatlan tagja vagy a csapatnak, világos? Ne vágj pofákat, ez így van! Emlékszel a párbajokra? – Hyungwon bizonytalanul bólintott egyet. – Kettőnk közül ki tetszett jobban a zsűrinek? Én vagy te? Hadd halljam! – válaszul egy alig hallható „én”-t rebegett a fiú. – Te tetszettél jobban Hyungwon, te jobb voltál, mint én, úgyhogy nekem ne gyere azzal, hogy ugyanaz a posztunk, csak én jobb vagyok. Pontosan ugyanennyire vagy jó te is, sőt, talán még jobb is. Másodszor – állította fel a földről Hyungwont, hogy szembe álljon vele. – Áruld már el nekem, hogy az elmúlt egy évben ki gyakorolt annyit, mint amennyit te ez alatt a hónap alatt? Fel sem tűnik, hogy egyetlen mozdulatot nem rontottál a sok gyakorlás miatt, míg egyik-másik napon mindenki olyan esetlen volt, hogy a tanár veled példálózott, amíg te kimentél esetleg mosdóba, vagy bárhova. Hogy konkrétan leordította a hajunkat a fejünkről, hogy itt vagy te, éjt nappallá téve gyakorolsz, folyamatosan fejlődsz, mi meg el vagyunk telve magunktól, pedig ránk is ránk férne nem is kevés gyakorlás. Harmadszor pedig – fordította most Hyungwont a tükörrel szembe. – Mit látsz a tükörben?

- Egy rakás szerencsétlenséget – válaszolta a sírástól reszelős hangon Hyungwon. – Valakit, aki sosem lesz elég jó ahhoz, hogy ezt saját maga is elhiggye, hogy sosem lesz annyira jó, amennyire szeretne – sorolta Hyungwon, de Wonho csak sóhajtott és várt. – Egy olyan valakit, aki a csapat arca, aki miatt Jooheon és Gun álma széthullott, aki miatt egy sokkal tehetségesebb gyakornok nem került a csapatba, csak azért, mert nekem helyesebb volt az arcom.

Wonho ismét sóhajtott egy hatalmasat, majd Hyungwon derekát hátulról átölelte, és állát a vállára tette. 

- Akkor most elmondom, én mit látok – kezdte halkan Hoseok. – A Monsta X Hyungwonját és Wonhóját. Akik a csapat arcai, énekesei és táncosai. Emellett pedig látom a néhai ulzzangot, Shin Hoseokot, akit egy tonna smink, a photoshop, a retusálás és a fények egy iszonyat helyes sráccá varázsolták. Ma már ebből csak a smink és a fények maradtak, mert a színpadon nincsen photoshop. És látom Chae Hyungwont, a gyönyörű srácot, akit nem a smink és a fények tesznek gyönyörűvé. Aki reggel, kócosan is csodaszép. Akit nem bolondított meg a tudat, hogy híres lett, aki szerény és szorgalmas maradt. És aki éjt nappallá téve, a szó szoros értelmében betegre dolgozta magát – visszafordította magával szembe Wonho, és Hyungwon fekete hajába simított, mosolyogva a hatalmas szemekbe nézett. – Hyungwont látom magam előtt, aki miatt folyamatosan aggódnom kell, hogy melyik pillanatban esik össze a próbán, akit sohasem láttam, hogy csak ülne valahol és annyi dolga lenne, hogy szép legyen. Hyungwont, akinek az arcát elsőként pillantom meg minden reggel, amikor felkelek, és aki a motivációm, hogy csináljam tovább, ne hagyjam abba, és meglesz az eredménye. Hyungwont, aki iszonyatosan vak, és azt sem veszi észre, ha már lassan félórája folyamatosan szerelmet vall neki a csapattársa, miközben a kezét szorongatja izgatottan. Hyungwont, aki nem csak a Monsta X-nek, de Hoseoknak is rendkívül értékes és pótolhatatlan – simított végig a fiatalabb arcán, akinek újra potyogtak a könnyei, majd vérszegényen ránevetett Wonhóra. – Esetleg volnál szíves mondani valamit?

Hyungwon szívből jövően felnevetett, ahogy meglátta az ideges vigyort Hoseok arcán, majd az ajkaihoz hajolt és finoman megcsókolta.

 – Nem tudom feltűnt-e, hogy egy hónapja, csak miattad felkeltem, hogy teát főzzek, hogy ha meg is fáztál a nyamvadt hidegfürdőtől, akkor az segítsen. Hangsúlyoznám: Én. Felkeltem. Miattad. 

Wonho mosolyogva visszahúzta magához Hyungwont egy újabb csókra, és elkezdte kihúzni a fiút a teremből, hogy az ajtót becsukva elhajoljon tőle és komolyan a szemeibe nézzen. 

– Akkor most Te. Lefekszel. Aludni. – hangsúlyozta ugyanúgy, ahogyan előtte Hyungwon is. – Szigorú ellenőrzés alatt leszel tartva. Az ágyamban alszol, velem és mellettem, és nem kelhetsz fel holnap délig. Hidd el, kialszod magad, és minden úgy fog menni, mintha egész életedben ezt csináltad volna. Mert egy tehetséges, énekesnek és táncosnak születtél, aki még akkor is pótolhatatlan, ha csak ül és szép.