Wings of my Heart ~ 9. fejezet (18+)

- Komolyan nem értem Hyungwont – vett el egy darab sült krumplit Hyunwoo tálcájáról Minhyuk, Kihyun pedig követte a példáját. – Úgy értem… Nézd meg őket, május elsején voltak két hónaposak. Ekkorra Hyunwoo és én már lefutottuk a szükséges köröket, meg egy pár feleslegeset is. Mégis együtt vagyunk harmadik éve; nem értem, Hyungwon mitől fél.

- Miért baj az, ha egy kicsit tovább vár? Én kifejezetten örülök neki, hogy boldog még akkor is, ha kicsit több a „felesleges kör”, ahogy te mondtad – vette el a következő krumplit Kihyun.

- Kicsit? Ugyan, Kihyun, ha egyszer ott a vonzalom, akkor miért kell tovább húzni ezt az egészet? – forgatta a szemeit a szőke. – Mi két hét után összejöttünk Hyunwooval, rá két hétre le is feküdtünk. Kívántuk a másikat, nem kellett ezen mit ragozni – Hyunwoo végigsimított párja lábán, hogy egy kicsit halkítsa le magát, nem kell feltétlen az egész plázának tisztában lenniük a szexuális életükkel. – De akkor is, most nézz rá Hoseokra. Esküszöm, én pirulok bele abba a nézésbe, Hyungwon pedig csak mosolyogva nézelődik másfelé és észre sem veszi.

- Szerintem most hagyd abba Minhyuk, ahogy elnézem, befejezték a vásárlást – szólt rá Hyunwoo, mire Minhyuk összefonta karjait mellkasa előtt duzzogva.

- Na? Kivásároltátok magatokat? – nézett fel Kihyun mosolyogva a két fiúra, és amikor azok elégedett mosollyal ültek le, Hyunwoo eléjük tolt egy tálcát, rajta két-két hamburgerrel, egy nagy adag krumplival, meg egy-egy fél literes kólával. 

- Vettünk nektek kaját, gondoltuk már éhesek lehettek – ebben a pillanatban már csak a papír zörgése hallatszott, és egy perc múlva már el is fogyott a két hamburgerből egy-egy. – Jól gondoltuk – nevetett fel Hyunwoo, mire Minhyuk a két fiúra nézett. Egy kicsit összeszűkített szemekkel pásztázta Hyungwont, mire a fiú zavartan a nyakához nyúlt, majd kinyitotta a kóláját, ivott belőle és adott belőle Hoseoknak is. Minhyuk már csak Hyungwon nyakát figyelte, pontosan ott, ahol megérintette, és meg is találta, amit keresett. Elégedetten, egy ördögi vigyorral ajkain dőlt hátra a székére.

- Hyungwon, milyen alapozót használsz? – kérdezte meg normál hangerővel a fekete fiút, szinte érdektelen hangnemben, de az hirtelen riadtan pillantott Hoseokra. Egy szempillantásnyi idő volt ez, de Minhyuk kiszúrta. 

- Nem használok alapozót – mondta, és alig észrevehetően elpirult. 

- Minhyuk, kérlek! – szólalt meg Hyunwoo, de Minhyuk hajthatatlan volt.

- Pedig használsz, csak látom, hogy nem fed elég jól. Ezért is kérdezem, hogy ajánljak egy jobbat – Hyungwon pedig elkövette a legnagyobb hibát: ismét a nyakához kapott, ezúttal takarás céljából.

- Megígérted, hogy nem fog látszani, ma reggel pedig azt mondtad, miután lekentem, hogy nem látszik – villantotta szemeit Hoseokra, aki védekezően emelte maga elé a kezeit.

- Édesem, én tényleg nem vettem észre reggel, esküszöm, hogy nem látszott – ült volna közelebb Hoseok Hyungwonhoz, de az nem engedte.

- Most sem látszik a szívásnyom csak Minhyuknak jelenleg nincs jobb beszédtémája a ti szexuális életeteknél – forgatta meg szemeit Kihyun, mire a két érintett döbbenten nézett Kihyunra és Minhyukra.

- Milyen szívásnyom? – pislogott Hyungwon értetlenül.

- Minhyuk, te ilyenkor mit érzel? – kérdezte utána rögtön Hoseok, utalva arra, hogy esetleg valami problémája van-e és ő maga küldje el a pszichológushoz, vagy egyedül is eltalál oda; valójában kicsit sem érdekelte jelenleg barátja érzelmi világa, csak nemes egyszerűséggel hülyének nézte.

- Mi az, hogy milyen szívásnyom?! Akkor mi a fenét kentél te le reggel, amit nem akartál, hogy látszódjon, és Hoseok is megígérte, hogy nem fog látszódni? – nézett rájuk a szőke összeráncolt szemöldökkel.

- Ez a balfasz – mutatott Hyungwon Hoseokra –, tegnap hozzám vágta az egyik füzetét, én meg nem tudtam előle elhajolni, és eltalálta vele a nyakam – nézett párjára szúrósan Hyungwon. – Mikor megnézte, azt mondta, ebből reggelre nem fog látszani semmi, mert csak egy halvány piros foltot látott – nézett szemrehányóan párjára Hyungwon. – Ehhez képest ma reggel, szép lila lett az a kis piros folt a nyakamon, természetesen a spirál mintájában, ahol nekivágódott a füzet. Azt alapoztam le, és hogy kielégítő választ adjak, Minhyuk, az nem az én alapozóm, hanem Hoseoké – nézett a szőkére, aki egyre inkább húzta a száját a történet hallatán. – Egyébként lövésem sincs, minek van neki alapozója, amikor tökéletes a bőre – látott neki a következő hamburgerének Hyungwon, erre Hoseoktól kapott egy apró csókot az állvonalára a nem túl jól burkolt bókért, ő maga pedig a sült krumpliból kezdett enni.

Minhyuk hangosan szusszantva ette tovább Hyunwoo tálcájáról a krumplit, aki pedig mosolyogva csóválta meg a fejét.

- Oké, mi legyen a ZH hetet záró nap következő programja? – tette fel a kérdést végül Kihyun, ezzel sikeresen elterelve a figyelmet az előző témáról.

- Vidámpark! – kiáltotta egyszerre Hyungwon és Minhyuk, Hoseok és Hyunwoo pedig a párjaik akarata előtt meghajló, tökéletes férfit alakították, így ők is belementek, Kihyun pedig sóhajtva vette elő a telefonját.

- Ez esetben hívom Jooheont is, mert én nem fogok egyedül lófrálni, amíg ti kettecskén elvagytok a párjaitokkal, az is biztos – adta meg magát az ötletnek a legalacsonyabb is.

Tizenöt perccel később már közösen várták a kis csapatuk hatodik tagját is, hogy megérkezzen a megbeszélt helyszínre, a vidámpark bejáratához. Amikor viszont felhívta őket Jooheon, hogy ne haragudjanak, de húsz percet biztosan késik, mert a főnöke csak most engedte el a munkahelyéről, akkor megbeszélték Kihyunnal, hogy ő megvárja Jooheont, a többiek pedig menjenek be nyugodtan. 

Természetesen az első hely, ahova mentek, az az óriáskerék volt. Hoseoknak már csak a szó hallatán fordult egyet a gyomra, de nem akart gyengének mutatkozni, hiszen Hyungwon olyan lelkes volt! Csillogtak a szemei, és végig azt hajtogatta, hogy végre láthatja, milyen fentről a város, hiszen nem emlékszik belőle semmire. Amikor Hoseok rákérdezett, hogy-hogy nem emlékszik semmire, Minhyuk mentette ki annyival, hogy neki egyszer mesélt olyat Hyungwon, hogy legutoljára öt éves volt, amikor óriáskeréken ült, és nem emlékszik az érzésre, se a látványra, mert nagyon régen volt. Hoseok pedig beletörődött, és megfogta Hyungwon kezét, ahogy elindultak az óriáskerék felé. 

Végül egy kígyózó sor végén álltak meg, ami egy tábla előtt haladt el: „70 MÉTERRE A FÖLD FELETT, AHOVÁ CSAK A MADARAK ÉS AZ ANGYALOK ÉRNEK EL” – avagy közismertebb nevén az Wheel of Wings, hiszen csak az juthatott olyan magasságba, akinek, vagy aminek szárnya is volt, most pedig csak elég volt ebbe az óriáskerékbe beleülni, és máris szédítő, Hoseok esetében rémisztő magasságokba érhettek el. 

- Ez mekkora hülyeség – próbálta magát menteni Hoseok. – Ha szárnyakat akarok, akkor majd iszok Red Bullt. Menj csak nyugodtan, Édes, én itt lent megvárlak.

- De kérlek, Hoseok, gyere fel velem, nélküled nem akarok, kérlek – állt közvetlenül párja elé Hyungwon, majd egy apró szájra puszi után megismételte a kérést. – Kérlek, csak most az egyszer.

Shin Hoseok tiltakozása pontosan itt ért véget. Nem tehetett róla; egyetlen pillantás, egy apró érintés, ez az édes hang, mindig képest volt őt egyszerre az égig emelni, azok közé az elviselhetetlenül rózsaszín felhők közé, amiktől semmit nem lát az ember, és a mélybe taszítani, hogy a pokolban égjen el, mert Hyungwon egyetlen csókja képes olyan tüzet szítani benne, amelyet csak nagyon lassan és nehezen tud elaltatni, vagy legalábbis őrlángig csökkenteni.

- Jó – sóhajtott végül megadóan Hoseok, viszont elengedte Hyungwon kezét. Félt, hogy esetleg összetörné Hyungwon csontjait, ahogy minden egyes lépésnél, amivel közelebb kerültek a hetven méter magas szörnyhöz, vagyis az óriáskerékhez, jobban szorítaná az ujjait. Mire pedig már csak Minhyuk és Hyunwoo voltak előttük, szó szerint elsápadt Hoseok és hiába volt majdnem huszonnyolc fok, nem amiatt volt melege.

- Gyere, jó lesz! – fogta meg a kezét Hyungwon, ahogy beültek a kis fülkébe, becsukták az ajtaját, és elindultak szépen, lassan, Hoseok pedig még mindig nem engedte el Hyungwon kezét, és erősen a fülke padlóját nézte: hál’ istennek, azon nem lehetett átlátni. – Hoseok, baj van? – kérdezte Hyungwon, amikor már egy perce szótanul ült a fiú.

- Nem, nincs – rázta meg a fejét és felnézett egy pillanatra barátjára, de rögtön vissza is fordította a tekintetét a padlóra.

- Dehogy nincs, látom – állt fel Hyungwon a fülkében, a másik oldalára ülve Hoseok mellé, ezzel kibillentve az egyensúlyából a fülkét, és Hoseok felkiáltott.

- Ne mozogj! – szorította meg erősen Hyungwon kezét, a másik karjával pedig karját szorította, úgy bújt hozzá. Csak ekkor esett le Hyungwonnak.

- Basszus Hoseok, ha tériszonyos vagy, miért nem mondtad? – emelte meg egy kissé a hangját, de tisztán kivehető volt az aggodalom is a szavaiból. – Nem gondoltam, azt hittem, csak nincs hozzá kedved! Oh, basszus, ne haragudj Hoseok, sajnálom – ölelte magához párját, Hoseok pedig a nyakába fúrta a fejét. – Már csak két percet kell kibírnod, oké? Utána kiszállunk, rendes talaj lesz a lábunk alatt – próbálta nyugtatgatni Hyungwon és érezte, hogy Hoseok szinte remeg a karjai között.

Két perccel később tényleg leértek az aljára, ahol már várta őket Minhyukék mellett Kihyun és Jooheon is. Hyungwon csak gyorsan köszöntött nekik, aztán leültette Hoseokot, leguggolt elé, közben a kezét fogta, de a remegő srác nem nézett fel rá. 

- Mi történt vele? – kérdezte Minhyuk aggódó hangon.

- Tériszonyos, az történt vele – válaszolt Hyungwon helyett Kihyun. – Ezt te is pontosan tudtad, Minhyuk! Azt, hogy Hyungwonéknál ilyen nem került szóba, azt megértem, de ti miért nem szóltatok Hyungwonnak?

- Hyunwoo nem is tudta, én pedig elfelejtettem! – válaszolta indulatosan és szomorúan Minhyuk. – Ne haragudjatok, tényleg kiment a fejemből! – hajtotta le a fejét, de végre Hoseok is megszólalt.

- Semmi gond, tényleg, nekem is lehetett volna annyi eszem, hogy nem megyek fel, kellett nekem hősködni – mosolygott vérszegényen és könnyei végre felszáradtak.

- Jooheon…! – szólt oda neki Hyungwon, Jooheon pedig értette a ki nem mondott kérést és elmosolyodva ült le a fiú mellé és tette vállára és térdére a kezét, Hoseok remegése pedig szépen lassan alábbhagyott és visszatért az erő lábaiba; már nem érezte úgy, hogy össze fog esni, ha lábra kell állnia. 

- Köszönöm – mosolygott Jooheonra Hyungwon, aztán megfogva Hoseok kezét, mellé szegődtek. – És, milyen az élet nélkülem? Jó rég nem voltam otthon… - mondta kicsit halkabban Hyungwon, mire Jooheon ismét elmosolyodott.

- Határozottan csöndesebb, és jóval kevesebb a dolgom is. Nincs, aki felidegesítse Kihyunt, csak nagyon ritkán panaszkodik rólad – vigyorgott gonoszan, de Hyungwon durcás arcát látva elnevette magát. – Csak viccelek, de tényleg nagyobb a csend. Hiányzik, hogy reggel kelthesselek, a nevetésed, az álmos arcod közös evéseknél… Esküszöm, még a hisztid is hiányzik, amikor elfelejtettem sampont venni.

- Azért csak egyetlen egyszer lettem dühös és jó okom volt rá, mert direkt megkérdeztem, hogy van-e még sampon, te pedig azt mondtad, hogy igen van, erre nyúlok zuhanyzás közben a flakonért, és üres!

- De megtörtént! – vigyorgott tovább szégyentelenül Jooheon. – Hoseokkal mióta vagytok együtt?

- Nem olyan régóta, két hónapja – válaszolt szégyellősen elmosolyodva, mire Hoseok megszorította a kezét és rámosolygott.

- És semmi? – kérdezte Jooheon komoly arccal, mire Hyungwon csak megingatta a fejét. – Más téren sincs semmi? – kérdezte ezúttal vigyorogva.

- Jooheon! – szólt rá, kissé hisztibe hajló hangon.

- Most mi rosszat kérdeztem? – pislogott Jooheon ártatlannak tettetve magát.

- Semmi gond – cserélt helyet inkább Hoseok Hyungwonnal. – Csak ma már te vagy a negyedik ember, aki a szexuális életünk felől érdeklődik. Pontosabban… Hyunwoo próbálta leállítani őket több-kevesebb sikerrel – magyarázott nyugodt hangnemben Hoseok, miközben hüvelykujjával a kezét szorongató kézfejet simogatta. – De hogy válaszoljak előző kérdésedre is, még nem történt köztünk semmi igazán komoly – mosolygott, de közben megszorította Hyungwon kezét, ahogy fél szemmel érzékelte, hogy egy kicsit rózsaszínesebb árnyalatú az arca az átlagosnál.

Onnantól kezdve nem került előtérbe egymás élete, csak ökörködtek egész nap, szellemkastélyból ki, hullámvasútra fel, céllövöldéhez el, és végül vacsorázni is a vidámparkban vacsoráztak. Szinte minden tökéletes volt azon a délutánon, egyedül Hoseok volt hallgatagabb az átlagnál, de nem különösebben foglalkozott vele senki, úgy gondolták, hogy az óriáskerék miatt lehet. 

Hyungwonnak viszont nagyon nem tetszett ez a viselkedése. Tudta, hogy köze van az óriáskerékhez, de úgy érezte, hogy valami más is bántja. Hiába lepte meg napközben rövidebb-hosszabb, teljesen váratlan csókokkal, hol csak ült mellette, vállára hajtva a fejét, Hoseok alig vett ezekről tudomást. Olyan volt, mint egy élőhalott.

Este kilenc körül lehetett, amikor úgy döntöttek, épp itt az ideje indulni, hiszen már sötétedni is kezdett, és hiába volt szinte ilyenkor a legszebb a vidámpark, másfél óra múlva úgyis zárt volna. 

Jooheon és Kihyun az egyik saroknál elvált tőlük, miután Hyungwon megígérte, hogy a közeljövőben meg fogja őket látogatni, ők négyen pedig tovább sétáltak a kollégium felé. Hyunwoo és Minhyuk elváltak tőlük rögtön a földszinten, Hoseokék pedig tovább mentek az első emeletre. 

Benyitva a szobába Hyungwon rögtön elterült az ágyán – rendesen lefárasztotta a mai nap. Már várta, hogy Hoseok mellé dőljön, de ehelyett meghallotta a másik ágy nyikordulását, így rögtön felült.

- Nem jössz ide? – kérdezte Hoseokra nézve, de az csak lehorgasztotta fejét és megrázta. Egyre kevésbé tetszett ez Hyungwonnak. – Hoseok, minden rendben? Olyan hallgatag voltál egész délután…

- Persze, minden oké, csak fáradt vagyok – hát persze. Ezt már hallotta egyszer és utána órákra eltűnt a fiú, még egyszer nem veszi be.

- Édesem, látom, hogy valami gond van – ült Hoseok mellé, de ő egy kicsit arrébb húzódott. – Mi a baj, félsz tőlem? Miért kerülöd az érintésem? Miért nem nézel a szemembe? – Hyungwon már komolyan kezdett aggódni.

- Dehogy félek tőled, Édes, nem, eszedbe se jusson – ült vissza közelebb, és hagyta, hogy Hyungwon a kezéért nyúljon. – Csak… nem ábrándultál ki belőlem? – kérdezte félve Hoseok, továbbra is lehajtott fejjel. – Annyira gyáván viselkedtem…

- Hogy? Hoseok… Komolyan ezen aggódtál idáig? – hangjába és arcára egy halovány mosoly költözött. – Miért ábrándultam volna ki belőled? Nézz a szemembe, Hoseok! – a fiú csak megrázta fejét, így Hyungwon maga felé fordította a fiú arcát az állánál fogva, és mosolyogva nézett a szemeibe. – Hoseok, semmi okom arra, hogy kiábránduljak belőled. Félsz a magasban, na és? Én meg félek az összes létező bogártól és… és sok más dologtól is – eredetileg azt akarta mondani, hogy fél attól, hogy milyen volt ő valójában. De ezt nem mondhatja ki a fiú előtt. Még nem. – Mindenki fél valamitől, Hoseok, ettől nem szeretlek kevésbé, nem ábrándulok ki belőled, és gyávának sem tartalak. Számomra így csak… tökéletesebb vagy, érted? Mert van valami, amitől én is meg tudlak védeni, nem érzem magam csak egy egyszerű koloncnak…- simított végig gyengéden a fiú arcán hüvelykujjával. – Hoseok, nekem te így kellesz, ahogy vagy, sehogy máshogy.

Hoseok szemei folyamatosan Hyungwon csillogó tekintetét vizslatták. Őszinteséget és valóban szeretetet látott a magas fiú szemeiben, és ezt nem tudta volna neki elégszer megköszönni, így csak odahajolt hozzá és finoman megcsókolta. Nem kellett most több szó, ennyi elég volt.

- Elmegyek fürdeni, mindjárt jövök – adott egy utolsó, apró csókot az ajkaira, majd eltűnt a fürdő ajtaja mögött, tíz perc múlva pedig Hyungwon váltotta. Amíg Hyungwon fürdött megágyazott maguknak Hyungwon ágyában, és a Kihyun által készített krémet is előkészítette.

Mikor Hyungwon is végzett a fürdéssel, már nem is vett fel pólót, hanem reflexszerűen feküdt az ágyra hassal, hogy Hoseok bekenhesse a hegeket, amelyek most már sokkal ritkábban és kevésbé fájtak. Hoseok letekerte a tégely tetejét, és Hyungwon csípője mellé térdelve elkezdte ismét bekenni a hátát. 

A barna hajú számára ez volt maga a Pokol. Hyungwon bőre égette ujjait, ahogy hozzájuk ért, a tudat fájt, hogy ennél jobban nem érhet hozzá, hiszen sosem volt ez köztük beszédtéma. Azt gondolta, ha esetleg Hyungwon is felhozza, lehet róla szó, de semmiképpen nem akart tolakodó lenni. Azonban a fiú szinte tökéletes, hófehér bőre napról-napra jobban vonzotta magához, és úgy érezte, most jött el az a perc, amikor nem tudja tovább visszatartani vágyait.

Letette a tégelyt az ágy mellé, és nem ült vissza teljesen, hanem Hyungwon gerincvonala aljához érintette ajkait. Pár pillanatig rajtahagyta száját, hogy lássa, milyen reakciót vált ez ki a fiúból, de egy apró remegésnél többet nem érzékelt, így egy kicsit fentebb is rácsókolt Hyungwon hátára. Minden apró rezdülésre figyelt Hoseok, de nem kapott elutasítást, így kicsit bátrabban, de még mindig gyengéd csókokat hintve haladt fentebb a fiú hátán. Tarkóját épp csak érintette szájával, vállához hajolt, hogy onnan induljon lefelé a csókokkal, egészen a lapockájáig, ahol egy egészen rövid pillanatra megtorpant. Fogalma sem volt, hogyan fog erre reagálni Hyungwon, de már régóta szerette volna csókjaival begyógyítani a sérülését, hiába tudta, hogy ez nem lehetséges. Óvatosan érintette hát száját a heghez, mire Hyungwon egy egészen aprót nyöszörgött, majd megszólalt.

- Ott ne, nem akarom, csak elcsúfít… - hallotta Hoseok a halk suttogást, és Hyungwon füléhez hajolt.

- Nem ismertelek a hegek nélkül, nekem így vagy tökéletes. A legszebb teremtés, akit valaha láttam… akár egy angyal – csókolt finoman Hyungwon füle mögé, aki erre egy egészen kicsit megugrott, de egy hangosabb, rövid sóhajon kívül más hangot nem adott, viszont ezeket az apró jeleket is megjegyezte Hoseok. Visszatért a hegekhez, amelyeket óvatosan végigcsókolt, majd újra a vállaihoz hajolt, és pillangó csókokat nyomva egészen tarkójáig, hanyatt fordította Hyungwont, aki így most szembe került vele. Csodálattal nézett a tökéletesen ívelt orra, és a gyönyörű, vastag ajkakra, a hatalmas, sötétbarna szemekbe, melyet most fekete haja még inkább kiemelt.

Hoseok felemelte jobb kezét, és végigsimított Hyungwon arcán, hüvelykujjával a kívánatos ajkakon is, miközben Hyungwon megbabonázva figyelte Hoseok vonásait, és enyhén elnyílt ajkakkal várta az összes mozdulatát. Hoseok pedig lehajolt, két apró csókot lehelt a Hyungwon lehunyt szemeire, az orra hegyére, hogy utána ajkait vegye birtokba. Először csak finoman, lágyan csókolta, először a felső, majd az alsó ajkát, aztán alig érezhetően, de ahhoz éppen elég erősen harapott bele Hyungwon alsóajkába, hogy egy alig hallható nyögés kíséretében elnyissa ajkait, és nyelveik összetalálkozzanak egy mézédes, és egyre szenvedélyesebb csókban.

Kezeit sem hagyta tovább tétlenkedni, egyik tenyerét a fiatalabb csípőjére simította, majd lassan onnan indította felfelé, végigsimítva lapos, szálkás izomzatú hasán, majd mellkasán is végigsimított, és ahogy hozzáért egyik ujjával mellbimbójához, Hyungwon apró nyögés kíséretében Hoseok alsóajkába harapott, majd egyik karjával átkarolta nyakát, a másikkal pedig ülőhelyzetbe tornázta magukat. Karjait a nyakából levezette a hátán és oldalán végigsimítva a pólója alá csúsztatta kezeit, hogy tenyerével az izmos hasfalat érinthesse. A csókjaik egyre rövidebbek lettek, ahogy Hyungwon elkezdte feltolni a másikon a pólót, hogy ne csak egymaga legyen félmeztelen. 

Ahogy lekerült róla pólója, Hoseok magához húzva csókolta meg újra és magával húzta, míg a hátára feküdt. Hyungwon elhajolt az ajkaktól és elindult lefelé csókjaival a kidolgozott izmokon, mellkasát és hasát végigcsókolta, amikor pedig csípőcsontjára csókolt, Hoseok felhúzta magához és maga alá fordította Hyungwont ismét. Két kezével végigsimított a fiatalabb oldalán, aki megremegett az érzéstől, Hoseok pedig halkan elnevette magát.

- Hihetetlen, hogy mennyire érzékeny az oldalad – mosolyogta, majd incselkedve, két-két ujját húzta végig a magas fiú oldalán lassan.

- Hé! Nem ér kihasználni, hogy nem támadok vissza, mert nem tudok neked ellenállni – csapott rá gyengéden Hoseok mellkasára, aki megfogta csípőjét és határozottan, egész tenyerével simított végig a fiú felsőtestén.

- Azt mondod? – kérdezte mosolyogva. – Akkor mi az, ami ér? Ha ezt csinálom, az ér? – csókolt Hyungwon nyakába, kicsit megszívva a tökéletes bőrt. – Vagy ez? – haladt lentebb és óvatosan Hyungwon kiálló kulcscsontjába harapott, aki csak halkan nyöszörgött.

- Hoseok – sóhajtotta Hyungwon, ahogy a szólított rácsókolt és finoman fogai közé vette egyik mellbimbóját, és hümmögve jelezte, hogy figyel. – Haladj már!

- Hova sietsz, Édes? Fiatal még az este – csókolt a lapos hasra, de kezeivel a dereka alá nyúlt, és ülőhelyzetbe húzta magukat, így Hyungwon az ölében foglalt helyet, tökéletesen érezve, hogy az alacsonyabbnak sem lenne ellenére a gyorsabb tempó, de nem akarta elsietni mégsem. 

Hyungwon újra megcsókolta Hoseokot, karjait nyaka köré fonva, az idősebb pedig a fiatalabb derekáról először csak csípőjére, majd fenekére simította kezét. Hyungwon csak halkan belesóhajtott az egyre szenvedélyesebb csókba, viszont amikor Hoseok rá is markolt fenekére, nem tudott visszatartani egy apróbb nyögést, amit a csók tompított. Pár másodperc múlva Hoseok végigvezette kezeit Hyungwon tökéletesen sima, puha és hófehér combjain – először csak a külső felét érintve, majd a belsőcombjára tért át, és nem bírt betelni az édes remegéssel, amit halk nyöszörgés kísért, így párszor még megismételte a műveletet. Végül elhajolt Hyungwon ajkaitól, és nyakához hajtotta fejét, hogy ott csókolgassa tovább, egyik keze pedig a fiatalabb hátára visszacsúszott, míg a másikkal viszont merevedéséért nyúlt, és így bokszeren keresztül végigsimított rajta.

Egy halk kis nyüszítés szökött ki Hyungwon ajkai között és megmarkolta Hoseok vállát, ezzel együtt pedig rögtön a hátára is fektette, és fölé térdelt, könyökével megtámaszkodva Hoseok feje mellett és úgy csókolta, mellőzve mindennemű finomkodást; ahogy az alacsonyabb simogatása egyre erőteljesebb lett, úgy az ő hangja is egyre hangosabb. Hoseok visszafordította a helyzetet és ő került Hyungwon fölé, végigcsókolva mellkasát, majd amikor alsónadrágja széléhez ért egy pillanatra felnézett a magas fiúra, aki ki volt pirulva, szemei vadul csillogtak és nyelt egy hatalmasat, ahogy megérezte Hoseok kezeit az alsója szegélye alatt. 

Hoseok visszafordította tekintetét a hibátlan és fehér bőrre, végigcsókolta Hyungwon alhasát majd végleg lehúzta róla az alsónadrágot. Egyelőre érintetlenül hagyta, csak felpillantott Hyungwonra, aki már előre felkészülve markolta a lepedőt, és egyik kezébe harapott, hogy még csak véletlenül se nyögjön fel, bármi is fog történni a következő pillanatokban. Hoseok mosolyra húzta ajkait, majd a fiatalabb fölé mászott, és elvette kezét a szájától, hogy csókot nyomjon előbb a harapásnyomra, majd a vastag ajkakra.

- Ne akard tompítani a gyönyörű hangodat, hallani akarlak – nyomott még egy csókot ajkaira, majd visszahajolt Hyungwon csípőjéhez, és először csípőcsontjára csókolt rá, majd térdétől végigcsókolta mindkét belsőcombját, végül kezébe fogta merevedését és arra is finoman rácsókolt, Hyungwon pedig összeszorította ajkait és apró remegés futott rajta végig. Hoseok egyik kezével felnyúlt a fiú mellbimbójához, és azt kezdte simogatni, másikkal pedig határozottan ráfogott a fiú merevedésére, majd tövétől végignyalt rajta egészen a hegyéig, az érzésre pedig Hyungwon halkan felnyögött és megvonaglott. Hoseok ezt bátorításnak véve ráhajolt Hyungwon merevedésére, egyelőre még csak makkját véve ajkai közé és azt csókolgatta, játszott rajta nyelvével, a magas fekete fiú nyögései pedig egyre sűrűbbek és hangosabbak lettek, ahogy a sóhajai is. – Elképesztően érzékeny vagy minden kis érintésre – suttogta mosolyra húzott ajkakkal Hoseok, ahogy elhajolt egy pillanatra.

- Csodálkozol? – kérdezett vissza sóhajtva, ahogy váratlanul visszahajolt rá a fiú, majd lassan egyre többet és többet engedett, míg végül egész hosszát a szájába fogadta, Hyungwon pedig csak egy elnyújtott, hangos nyöszörgésre volt képes, ahogy lassan kiengedte szájából, majd újra vissza.

Hoseok végigsimított a hosszú lábakon, ahogy szélesebb terpeszbe akarta őket tolni, de mire kettőt pislogott már Hyungwon alatt találta magát, ahogy a fiatalabbik a hasát csókolva igyekezett kibújtatni alsójából.

- Édes, nem muszáj, én csak… - kezdett tiltakozni a barna hajú, mert neki már a fiatalabb nyögései is elegek voltak ahhoz, hogy teljesen merev legyen, ha még hozzá is ér azokkal az ajkakkal…

- Szeretném, hiszen én még… nem is csináltam semmit…

- Nem is kell, csak… Hyungwon – fulladt nyögésbe az ellenkezése, ahogy a fiatalabb szájába vette férfiassága hegyét. Hoseok óvatosan a fekete tincsek közé futtatta ujjait, és összeszorított fogakkal, a másik kezével a lepedőbe markolva koncentrált, hogy még csak véletlenül se lökjön csípőjével, ahogy Hyungwon egyre lentebb engedte a torkába. Amikor pedig teljes hosszát szájába engedte, csak egy rekedt nyögés szakad fel Hoseok torkából. Nagyon rövid ideig engedte a fiatalabbnak, hogy így kényeztesse, utána visszafordította a helyzetüket, hiszen attól tartott, hogy a végén még így fog elsülni.

Ismét terpeszbe tolta a fiatalabb lábait és egy kissé fel is tolta, csípője alá egy párnát téve, utána a Kihyun által készített krémért nyúlt. Nem volt nála síkosító, azt pedig erősen kétellte, hogy Hyungwon ilyeneket tartana magánál, viszont ez a krém tökéletesen megfelelt a célnak, ráadásul fájdalomcsillapító tartalmú is volt, így talán nem lesz olyan vészes a holnap reggel, és esetleg gyorsabban is tágul majd a másik.

Kezébe vette Hyungwon merevedését és azt kezdte simogatni, miközben másik kezével a krémbe nyúlt és elkente ujjain, de még mielőtt nekikezdett volna a tágításnak, végignézett Hyungwonon és sóhajtott egyet. A fiatalabb mindkét kezével görcsösen marta a lepedőt, fogait alsóajkába mélyesztette, szemeit szorosan összezárta és minden izma megfeszült, ahogy görcsösen várta a következő lépést. 

- Édes – szólította meg Hoseok, ahogy elengedte férfiasságát és felhajolt a másik arcához. – Nem kényszer, nem kell a végsőkig elmenni – simított a fiú hajába szeretettel, mosollyal az arcán és a hangjában, Hyungwon pedig kinyitotta szemeit és felnézett Hoseokra, akinek nyelnie kellett a látványra. Őrülten csillogó, homályos szemekkel nézett a szemeibe Hyungwon, arca enyhén kipirult, ajkai pedig a csókoktól és a harapdálástól vörösek és duzzadtak voltak. Hoseok úgy érezte, belehalt volna, ha nemet mond neki ez a gyönyörűség és nem lehetne teljesen az övé.

- Nem… nem az, csak… – kezdett bele oldalra pillantva Hyungwon, majd le is hunyta szemeit, ahogy Hoseok végigsimított arcán, ő pedig szinte belebújt a kedves érintésbe. – Én még nem…

- Tudom – csókolt a vörös ajkakra gyengéden. – Vigyázok, amennyire csak tudok, ígérem – vette ajkai közé a duzzadt alsóajkat, Hyungwon pedig rögtön a másik ajkai után kapott és elmélyítette a csókot, karjaival átölelve Hoseok nyakát. Az alacsonyabb még várt pár pillanatot, majd végigsimított a fiatalabb bejáratán, és óvatosan betolta első ujjpercét, mire Hyungwon megremegett, de próbálta elterelni figyelmét a másik csókjaival, és egyik kezével hajába túrt, mire Hoseok felmorrant. – Lazíts, Édes – suttogta a csókba, a fekete pedig próbált így tenni. Pár perc múlva az első ujjat a második követte, még pár perc elteltével a másodikat a harmadik, Hyungwon pedig már a csípőjét tekerte a másik alatt, néha-néha fellökve egyet, ezzel egymásnak tolva merevségeiket. Ez volt az a pillanat, ahol Hoseok úgy érezte, nem vár tovább.

Kihúzta ujjait a fiatalabból, majd vastagon bekente férfiasságát a krémmel, és Hyungwon bejáratához érintette a hegyét. 

- Azonnal szólj, ha fáj, vagy álljak le, rendben? – pillantott a ködös tekintetbe Hoseok, amire egy bólintást kapott válaszul és lassan elkezdett behatolni, és pár centi után Hyungwon halkan a fülébe nyöszörgött, hogy várjon egy kicsit. Alig telt el pár másodperc, a fiatalabb bólintott, hogy mehet tovább, és hiába akarta még egyszer megállítani Hoseokot, felnézve az arcára, nem tudta kimondani. Feszítette az érzés, ezért Hyungwon megszorította a fölötte levő vállait, hogy még csak egy szisszenés se szökjön ki ajkai közül. Hoseok értette a jelzést és egy millimétert sem mert mozdulni, csak szorította mindkét markával a takarót Hyungwon feje mellett, és szemeit szorosan becsukta.

- Édes… próbálj lazítani… - préselte ki fogai között Hoseok. – Iszonyatosan szűk vagy – vett egy mély levegőt, kinyitotta szemeit és Hyungwon elpirult arcával, és a fájdalom, a vágy és az élvezet vegyes keverékének csillogásával találta magát szemben, amikor a fiatalabb sötét szemeibe nézett. Lehajolt hozzá és megcsókolta, amit Hyungwon azonnal el is mélyített, harapva, tépve az idősebb ajkait, majd Hoseok megérezte, ahogy a szorítás szépen lassan enyhülni kezd férfiassága körül. Mozdult egy aprót, Hyungwon pedig belenyögött a csókba, és az eddig Hoseok hátát maró keze most Hoseok hajába markolt, úgy húzta magához még közelebb. Folyamatosan mozgott, egyelőre csak lassan, hogy párja szokja az érzést, közben pedig egy pillanatra sem engedte el Hyungwon ajkait, amíg ő maga el nem szakította magát tőle.

- Hoseok… Mélyebben… Gyorsabban… - suttogta fátyolos és rekedt hangon, szemeit a vágy köde homályosította el, ahogy felnézett Hoseokra, aki már jócskán verítékezett a visszafojtott vágytól, amit végre elkezdhetett szabadjára engedni. Egyre mélyebbeket lökött és egyre gyorsabban, Hyungwon nyögései és sóhajai pedig ezzel arányosan szaporodtak, hol a takaróba, hol a párnájába, hol Hoseok vállába, nyakába, karjába kapaszkodva. Folyamatosan más szögben próbálta lökni magát, hogy eltalálja azt a pontot, amitől Hyungwon csak még jobban fogja élvezni az együttlétet. Hiába volt az előző párja egy lány, előtte már volt együtt fiúval, így tudta, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy a fájdalom ellenére is (ami az első alkalomnál elkerülhetetlen), élvezze a másik. Lehajolt a fekete fiú nyakhajlatához és erősen megszívta a hófehér bőrt, közben egy mélyebbet lökött csípőjével, amitől egy pillanatra elakadt Hyungwon lélegzete.

- Fáj? – hajolt el rögtön tőle Hoseok aggodalommal a hangjában, de Hyungwon csak megrázta fejét, és visszahúzta magához.

- Még egyszer… ugyanott – suttogta a másik ajkára Hyungwon és belemarkolt a barna tincsekbe, ahogy ismét megérezte, amint Hoseok eltalálja benne azt a pontot, amire csak egy hangosabb nyögéssel tudott reagálni.

- Szóval, itt? – kérdezte a csókba vigyorogva, ahogy alattomos módon egy még mélyebbet és erősebbet lökött csípőjével, ezzel kicsalva Hyungwonból az első kisebb sikolyt, a zavar pedig a fiatalabb arcát pár másodperc alatt vérvörösre festette.

- Még – Hyungwon követelése mindössze suttogás formájában szökött ki ajkai közül, ahogy igyekezett visszafogni hangját több-kevesebb sikerrel. 

Innentől pedig nem volt megállás. Egyre gyorsabban és erőteljesebben, egyre szenvedélyesebben és vadabbul hajszolta a gyönyört Hoseok, ahogy Hyungwon már minden egyes lökésnél hol felsikkantott, hol hangosan felnyögött, miközben ajkaival és fogaival Hoseok ajkait tépte, kezeivel pedig hajába markolva, hátát körmével végigszántva kereste a kapaszkodót, ahogy egyre jobban közeledtek a beteljesedés felé. 

- Hyungwon – nyögött fel sóhajtva Hoseok, ahogy az utolsó pillanatokban a fekete fiú izomgyűrűi összeszorultak körülötte egy mély és erőteljes lökése után, végül nem bírta tovább, az orgazmus több hullámban rázta meg testét, és erősen saját ajkaiba harapott, hogy ne hagyja el, az a kikívánkozó hangos kiáltás ajkait. Pár másodpercre megállt, hogy kifújja magát, majd felpillantott Hyungwon gyöngyöző homlokára, és arcára. Lehajolt hozzá, végigcsókolt nyakán, mielőtt birtokba vette volna ajkait, hogy ismét őrjítő mozgásba lendülve a fiatalabbat is átlökje a gyönyör kapuján, aki minden tompítást, vagy kísérletet arra, hogy visszafojtsa a hangot mellőzött, így egy nem túl hangos, de elnyújtott sikoly hagyta el torkát. Ahogy elélvezett, a takarót markolta egyik kezével, másikkal pedig Hoseokot húzta egyre közelebb magához, míg az orgazmus utolsó hulláma is véget ért.

Pár percig nem szólaltak meg, csak egymás szabálytalan légzését és vágtázó szívverését hallgatták, míg végül lenyugodtak annyira, hogy Hoseok képes legyen megmozdulni.

- Ne! – állította meg mégis Hyungwon nem túl hangos, de mégis határozott hangja, ezért kérdőn nézett az eszeveszetten csillogó sötét szemekbe. – Még ne… Most… most jó így – hunyta le a szemeit, hogy zavarában ne kelljen a másik fekete szemeibe néznie, de csak Hoseok kedves simogatását érezte meg csípőjétől kezdve, át a derekán, fel a karjain, egészen a nyakáig, hogy arcán és ajkain érjen véget a gyengéd érintés. Minden egyes érintés alatt megremegett még érzékeny teste, amikor pedig megérezte Hoseok mosolyát ajkain, ő is halványan elmosolyodott, és belesóhajtott a pillangócsókba, ahogy párja kihúzódott belőle, és mellé fekve betakarta magukat. Egy szót sem szóltak többet azon az éjszakán, csak egymás ölelésében aludtak el, Hyungwont pedig már nem érdekelte a múltja… 

De a bukott angyalok múltja, a büntetésük része. A bukásért pedig bűnhődniük kell. 

Wings of my Heart ~ 8. fejezet

Láthatod és érezheted, de dobozba nem teheted. 

Lehet puha, lehet kemény, szívből adva édes élmény. 

Ajándék vagy ígéret, rajtad áll, minek érted.

Hyungwon tíz perce ült a négyzet alakú, halványsárga kis cetlivel a kezében a büfé egyik asztalánál, és kis idő elteltével megjelent mellette Minhyuk is.

– Áh, látom te is kaptál ajándékötletet Hoseoktól – vigyorgott a szőke fiú, beleszürcsölve a kávéjába.

– Mi az, hogy én is? Milyen ajándékötlet? – nézett oldalra értetlenül. Minhyuk arcára először döbbenet ült ki, majd tenyerébe temette arcát.

– Nem hiszem el, hogy egy hónap együttlakás alatt nem jutottatok el egymás születésnapjáig.

– Születésnapja lesz? – kerekedtek el Hyungwon szemei. – Mikor? Mégis… mit vegyek neki, vagy…

– Ott a papír a kezedben, nem? – bökött fejével a sárga kis cetli felé a szőke. – Minden évben így ad nekünk ajándékötletet. Állítása szerint, így biztosan olyat kap, amit szeretne, de nem mondja meg mégsem egyenesen, hanem nekünk kell rajta agyalni. Így egy kicsit olyan, mintha mi találtunk volna ki neki valamit – magyarázta mosolyogva. – Egyébként a hétvégén gondoltuk megtartani, szombaton. Gondolom, neked is jó.

– Persze-persze – bólogatott Hyungwon. – Csak úgy mellékesen… megkérdezhetem, hogy neked mit írt? – kíváncsiskodott, hátha úgy egy kicsit könnyebben rájön, mert jelen pillanatban ötlete sem volt; egyébként se lett volna, de ez a kis „ötlet” csak jobban lekorlátozta a nem létező ötlet armadáját. 

– Teljesen átlagos dolgot. Hívjam meg aznap ebédelni. Idén én lettem a szerencsés, tavaly Kihyun vitte enni. Ezt minden évben elsüti valamelyikünkkel – nevetett halkan Minhyuk. – Neked mit talált ki?

– Oh, csak nem Hoseok kívánságlistájának darabkáiról van szó? – ült le Kihyun és Shownu is az asztalhoz. – Komolyan mondom, egyszer belehalok a srác hülyeségeibe. Csak a jegyzeteimet kérte el, meg… pár kérdést tett fel, amire csak akkor válaszolhatok, ha Hyungwon kitalálta a saját ajándékát. Bár nem éppen indiszkrét kérdések – nézett jelentőségteljesen Minhyukra, aki így rögtön meg is értette, hogy valószínűleg Hyungwon múltjával kapcsolatosak.

Ezután minden szempár Hyungwonra szegeződött, aki egy kicsit összehúzta magát.

- Fogalmam sincs, hogy mit szeretne – motyogta halkan, mire Kihyun kivette a kezéből a kis lapocskát, és hangosan felolvasta.

A felolvasása után csend telepedett mind a négyükre. Hyungwonon kívül mindenkinek félreérthetetlen volt a kis rímekbe szedett üzenet, viszont még így is felvetett pár kérdést.

– Na? – noszogatta őket egy kicsit a fekete hajú barátjuk, hogy minél több információja legyen arról, mit is takarhat ez a pár sor, de Hyunwoo elnézően elmosolyodott és felolvasta a saját kis üzenetének az utóiratát.

– Azt írja: „Ja, és még valami. Egyikőtök se segítsen Hyungwonnak! Azt akarom, hogy egyedül jöjjön rá a megoldásra. Add ezt tovább a többieknek is!” És még egy kis mosolygós fejet is rajzolt mellé – közvetítette a leendő szülinapos akaratát. – Szóval Hyungwonie, ebben tényleg nem segíthetünk.

– De most akkor mitévő legyek? – hajtotta fejét az asztalra és kezeit összekulcsolva tarkójára akasztotta. 

– Annyit mondhatok, hogy jól gondold meg, hogy milyen ajándékot adsz neki. Alaposan gondold át a választ – fonta össze karjait maga előtt Kihyun, mire egy kicsit megrúgta Minhyuk az asztal alatt. – Most mi van? Csak vigyázni akarok rá!

– Miért akarnál vigyázni rá? Pont úgy csinálsz, mintha valami veszélyes dolog előtt állna, esküszöm – forgatta szemeit a szőkeség. – Csak annyiban van igazad, hogy át kell gondolnia rendesen az ajándékot, aztán ki tudja, lehet, hogy még jól is fog elsülni a dolog – mosolyodott el sugárzóan, mire Hyunwoo is elmosolyodott és végigsimított Minhyuk karján, hogy összekulcsolja kezüket.

Most nem volt itt Hoseok, nyugodtan megtehették. De ha az ajándék úgy fog sikerülni, ahogy számítanak rá, akkor már előtte is megtehetik ugyanezt; de egyelőre még szeretik elhitetni barátjukkal, hogy csak szimplán idióta, és a sejtése, miszerint barátai együtt vannak, csak az ő képzelgése.

– Hát ezzel most sokra megyek – húzta el a száját Hyungwon, majd az utolsó korty kávéját elfogyasztva, füzetekkel felpakolva elindult az épület másik felébe, hiszen este hatig csodásabbnál csodásabb előadások és szemináriumok várták. Előadásra amúgy is csak pofavizitre járt be, most legalább lesz értelme is: van ideje gondolkodni Hoseok ajándékán.

*

– Hoseok egyre merészebb – feküdt be Hyunwoo mellé az ágyba Minhyuk az utolsó órájuk után, és párja mellkasára hajtva a fejét gondolkodott hangosan. – Régebben se volt a bátorság mintaképe, emlékszem Jihyét is mennyire nehezen hívta el randira, de most másabb. Sokkal kreatívabb, meg tényleg merészebb. Bár nyilván sokat segít az is, hogy szobatársak, Hyungwon meg elég jól viseli, hogy Hoseok mennyire érintős meg közvetlen srác. 

– Meg Hyungwon azért mégis angyal volt, nem mindent felejtett el. Az érzések és az ösztönös cselekedetei megmaradtak. Most mit nézel ilyen döbbenten? – nevetett fel halkan Hyunwoo. – Pontosan tudod, hogy nem sokáig lehet előlem rejtegetni a dolgokat. Csendes megfigyelőként sokkal több mindent észre lehet venni, mintha részese lennél a dolgoknak, volt őrangyalként ezt neked kellene a legjobban tudni – adott egy puszit a szőkeség homlokára. – És igen, az emberek is máshogy látják kívülről a dolgokat.

– De áruld már el, hogy mióta tudod – ült fel törökülésbe Minhyuk fekvő párja mellé. – Meg nem szándékoztál róla szólni esetleg? Rossz érzés volt nem mondani neked semmit – görbültek le az örökké mosolygós ajkak.

– Nem régóta. Szerintem csak azóta, hogy Kihyun megkért, hogy tegyél meg bármit, hogy engedje a hátát lekezelni – gondolkodott el Hyunwoo hümmögve. – Valahogy úgy, igen. Mert egyébként nem volt logikus lépés, megkérhette volna Hoseokot is személyesen, ha pedig veled üzenget, annak oka van, és a hátáról volt szó, te meg valami olyanról magyaráztál, hogy te sokkal jobban megérted őt bárki másnál, csak ez az egy lehetőség jutott eszembe. Amikor meg kirángattad beszélgetni, akkor már egyértelmű lett.

– És ez neked a nem régóta? – hüledezett Minhyuk. – Hyunwoo, majdnem egy hónapja tudod! 

– Most ne húzd fel magad, édes – ült fel Hyunwoo, az ölébe húzta a fiatalabbat, és adott a tarkójára egy puszit. – Nézd a jó oldalát: megint kedvedre jártathatod az édes kis szádat, és nem kell titkolni előlem semmit Hyungwonról, én pedig hallgathatom reggeltől estig a mosolygós hangodat – mosolygott a szőke hajba Hyunwoo, ahogy átölelte Minhyukot a mellkasánál, ahogy az nekidőlt háttal.

– Komolyan nem tudom eldönteni, hogy most ez egy bók volt, vagy csak burkoltan közölted, hogy sokat jár a szám…

*

Látható, érezhető és nem tárgy… Shin Hoseok, komolyan nehéz lenne kinyögni, hogy mit akarsz? – Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal a fejében fejelte le az íróasztalt a szobájában Hyungwon. – Komolyan, ajánlom, hogy jövőre én kapjam az ebédmeghívást feladatnak. Sokkal könnyebb dolgom lenne. Elvinném egy ramyun étterembe és minden meg lenne oldva! De nem, én valami olyat adjak, ami… nem is tárgy. Nem tárgy, de lehet kemény is, meg puha is, de élvezhető… Kiborít!

- Hé, mit ártott neked szegény asztal, hogy le kellett fejelned? – lépett be a szobába Hoseok, de Hyungwon nézésétől máris hátrált egy fél lépést.

– Csak az asztalon vezetem le a hülyeséged okozta feszültséget, mielőtt még véletlenül téged talállak lefejelni – közölte halálos nyugalommal, és vérfagyasztó tekintettel Hyungwon.

– Most… most mit csináltam? – nyelt egyet Hoseok, és elkezdett az ágya felé araszolni, minél távolabb Hyungwon hatáskörétől, de ez abban a pillanatban egy bukott tervnek látszott, ahogy a fekete fiú felállt az asztaltól és elindult Hoseok felé.

– Ebédmeghívás? Képregény? Jegyzetek? – villogott a szeme Hyungwonnak. – Nekem meg cseszett, rímbe foglalt találós kérdés? Miért nem lehet emberien megfogalmazni, hogy esetleg rá is jöjjek? Esküszöm, ha rájövök, sem fogod megkapni, amit kérsz – fordult el felhúzott orral, de hiába volt dühös, amint eltűnt a fürdőszoba ajtaja mögött, Hoseok arcán hatalmas vigyor terült szét.

Madarat lehetett volna vele fogatni, amiért ennyire ki akarja találni a másik, hogy mi is lehet az, amit kért tőle. Félre is tehette volna a papírt, ki is dobhatta volna, hogy ne fárassza a hülyeségeivel, de mégsem tette! Jó, egy pillanatra tényleg ijesztő volt, de a tudat, hogy a másik is ennyire kíváncsi, mit szeretne, mindenért kárpótolta. Viszont, azt nem hagyhatja, hogy esélyt se hagyjon arra, hogy meg is kapja esetleg az ajándékát – hiszen, a fiú eldöntheti, hogy ad-e neki ajándékot, vagy sem.

– Hyungwonie, ne már! – ment a fürdőszoba ajtóhoz. – Nem mondhatom el, direkt azért adtam neked a legnehezebbet, mert ez jelent nekem a legtöbbet, és ha tőled kapom, csak növeli az értékét. Meg különben is… mástól nem is fogadnám el – próbálta meggyőzni szobatársát, egyre kedvesebb és kedvesebb hangszínével, plusz úgy érezte, ezzel rengeteget segített a másiknak. – Ha… ha rájössz, eldöntheted, hogy oda akarod-e adni, vagy sem, nem muszáj adni valamit. Ha nem adsz semmit, az is egy válasz, szóval… majd eldöntöd, ha megfejtetted – sóhajtott végül, és vissza indult az ágyához, de megakadt a folyamatban, és inkább a fiatalabb íróasztala felé vette az irányt.

Hyungwon asztalán egy kissé gyűrött, agyonfirkált, össze-vissza nyilazott, kitépett füzetlap hevert, amin az ajándék „tulajdonságai” voltak random módon felirkálva. Egy komplett folyamatábra és szociometriai elemzés-szerű rendszert firkált Hyungwon a papírra, hogy rájöjjön, mit is kérhetett a másik. Nem tudta megállni, fogott egy piros tollat, és a lap tetejére gyorsan felírta: „Ennél azért jóval egyszerűbben is rá lehet jönni ;)” 

A kis üzenetet csak másnap találta meg Hyungwon, viszont egy mosoly terült szét az arcán tőle. Megjegyezte, amiket a másik mondott neki előző nap a fürdőszobaajtón keresztül, és úgy döntött, hogy listaszerűen felírja, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnie az ajándéknak, kiegészítve a tegnap szerzett információkkal. Újra értékesen tölthette az egyik legunalmasabb előadását.

Ebédszünetben büszkén vázolta a helyzetet barátainak, Hoseok kivételével – mint megtudta, ilyenkor, amikor megkapják az ajándékötletet, nem szokott velük ebédelni, hogy teljes egészében meglepetés legyen neki minden, hiszen ilyenkor szokták megbeszélni a részleteket is, hogy hol és mikor tartsák a szülinapját.

– Tehát – hajtogatta ki maga előtt a lapot Hyungwon. – Tegnap kicsit ráijesztettem Hoseokra, hogy nem kap semmit, amiért tőlem nem olyan egyértelmű és könnyű dolgot kért, mint tőletek, így sikerült belőle kihúznom pár információt, bár szerintem ő nem tudta, hogy erre ment ki a játék – Minhyuknál ez volt az a pillanat, ahol elvigyorodva könyökölt az asztalra. Borzasztóan szórakoztatta, hogy Hyungwon mennyire rápörgött erre az ajándék témára. Kihyun csak a szendvicsét eszegetve, halványan mosolygott barátján, Hyunwoo pedig csak a kávéját szürcsölgette. – Elvileg sokat jelent neki, és azt mondta, ha tőlem kapja, az még jobb, bár mástól nem is kellene neki. Tehát, az egy fontos pont, hogy tőlem kapja. Nem tárgy, de vannak fizikai tulajdonságai, és lehet élvezni, azaz elvileg valami cselekvésnek kellene lennie – húzgálta a nyilakat a papíron lelkesen. – Mindemellett, szabad kezet adott afelett, hogy adok-e neki valamit, vagy sem, mert ha nem, akkor azt is tudja értelmezni.

– Bámulatos vagy, Hyungwon – vigyorgott gonoszkodva Kihyun, mire ismét közelebbről megismerkedhetett a térde Minhyuk cipőjével.

– Ne rontsd el, mindjárt rájön! – szólt rá Minhyuk. – Folytasd! – mosolygott Hyungwonra, aki, bár szikrákat szóró szemmel nézett Kihyunra, folytatta tovább a következtetéseit.

– Összegezve, valami cselekvés, amiben fontos szerepem van, és akár megtörténik, akár nem, annak jelentése van… - összeráncolta homlokát, majd szépen lassan végiggondolta, és lassan kisimult az arca, majd elsápadt, elkerekedtek a szemei, végül kezdte visszanyerni a színét, és ajkait harapdálva, talán pirosabb is lett kissé az egészségesnél. – Oh… Azt hiszem… azt hiszem rájöttem.

– Azt látjuk – szólalt meg a másik három az asztalnál mosolyogva.

– Szóval… holnap tartjuk, a szobánkban, igaz? Órák után – kérdezte halkabban Hyungwon és rettentően zavarban volt.

– Így van – mosolygott Hyunwoo. – De holnap nincsenek óráink, szombat lesz.  Viszont Minhyuk fogja lefoglalni az ebédmeghívással, Kihyun pedig a tortáért megy, addig te meg én, feldíszítjük a szobátokat. Körülbelül háromra érnek vissza, úgyhogy dél körül ott leszek nálatok, és akkor neki is kezdhetünk. Így jó? – érdeklődött, az enyhén sokkot kapott Hyungwontól.

– Persze-persze – bólogatott a fekete srác, majd összepakolta a dolgait. – Most… visszamegyek a szobámba, jó?

– Hyungwon! – szólt utána Kihyun, a fiú pedig hátrafordult. – Adsz neki valamit?

– Még nem tudom – válaszolt pár perc hezitálással a fiú, és kilépett az egyetem ajtaján, bár nem egyenesen a kollégium felé indult, hanem még tett egy kis kitérőt egy ajándékbolt felé.

– A fenéket nem tudja – mosolygott Minhyuk. – Biztosan megadja majd, csak még azt nem tudja, hogy miként. De ügyes fiú ő, rá fog jönni, hogy mit is kell tennie – ivott bele párja kávéjába, aztán felpattant az asztaltól. – Na, induljunk, az egyetlen értelmes óránk a héten, ezt már tényleg nem kellene ellógni.

– Azért megnyugtató, hogy a Hoseokkal való barátságod még nem rontott el teljesen.

*

Hyungwon reggel nyolc óta álmatlanul forgolódott az ágyában. Néha felült, és elidőzött a tekintete szobatársa alvó arcán, aztán felkelt, kiment egy pohár vizet inni, visszajött, megint ránézett Hoseokra, megrázta a fejét, és visszafeküdt, hogy tovább forgolódjon álmatlanul. Ezt a folyamatot legalább két órán keresztül játszotta, minimum ötször, hol pirosabb arccal, hol elmosolyodva, hol elsápadva, hol elgondolkodva. 

Tíz órakor viszont már nagyon nem tudott magával mit kezdeni, ezért felöltözött és elment sétálni – bár ő most hagyott egy üzenetet, hogy hova megy, és vitt magával telefont. 

A közeli parkban sétálgatott, és bár a naptár szerint már elmúlt a tél, még híre-hamva sem volt a tavaszi időjárásnak. Borongós volt az idő, fújt a szél, rügyeket még véletlenül sem lehetett látni se fán, se bokron. 

Senkire és semmire sem figyelve, fülhallgatóval a fülében járta be a parkot, majd egy régi játszótéren lyukadt ki, és a hintába ülve rugdosta maga alatt a homokot, elgondolkodva. Valójában biztos volt benne, hogy teljesíti Hoseok kívánságát, azt viszont tényleg nem tudta, hogy ígéretként, vagy ajándékként adja. Ránézett a mobiljára, és ijedten vette észre, hogy van legfeljebb tíz perce visszaérni az innen minimum fél órára lévő kollégiumba, így gyorsan rátelefonált Hyunwoora, hogy negyed órával később jöjjön, mert elnézte az időt.

Mire hazaért, Hoseok már nem volt sehol, csak egy cetli hevert a sajátja helyén, hogy elmentek ebédelni Minhyukkal. Elmosolyodott az üzeneten, mert Hoseok megjegyezte, hogy Hyungwon szereti tudni, hogy hol van, pusztán… aggodalomból és barátságból. Vagy talán más oka is volt rá.

– Ne haragudj – tépte fel az ajtót, amikor kopogást hallott. – Elmentem sétálni és totál elnéztem az időt.

– Nyugalom, még csak most kérték ki az ebédet Minhyukkal, most kaptam az üzenetet, van még másfél óránk, annyira sok mindent meg amúgy sem terveztünk. Pár lufi, egy-két szerpentin, és szerintem még túl is teljesítjük magunkat – vigyorgott Hyunwoo, ahogy előszedte az említett dolgokat a táskájából. – Azért rendesen megnevelted Hoseokot. Az elmúlt három évben nem volt nála szerintem ekkora rend.

Hyungwon csak zavartan elnevette magát, és inkább kibontotta az egyik zacskó lufit, és találomra kivett belőle egy „Boldog születésnapot!” feliratút, és elkezdte felfújni, Hyunwoo pedig megingatta fejét és a szerpentinekkel kezdett foglalatoskodni.

– Legközelebb megkérem Jooheont, hogy süssön ő tortát, esküszöm – jött be a szobába pufogva Kihyun, kezében a tortatartó dobozzal. – Még akkor díszítették, amikor mentem érte, ráadásul a feliratot majdnem elrontották! Mi olyan bonyolult abban a névben, hogy Hoseok? Komolyan mondom… - tette le a tortát a konyhában lévő apró asztalra. 

– Nyugalom, a lényeg, hogy megvan a torta, nálam meg itt vannak a gyertyák – tette a vállára a kezét Hyunwoo, Kihyun pedig vett egy nagy levegőt, és lenyugodni látszott.

– Van még pár lufi, segítesz? – nyújtott Hyungwon alacsony barátja felé hármat. 

Éppen kész lettek mindennel, amikor Hyunwoo telefonja jelzett, hogy üzenetet kapott.

– Minhyuk üzeni, hogy kicsit korábban érnek. Szerintem kész vagyunk, ugye? 

– Mindjárt! – mondta Hyungwon, és felkapva egy inget, látva, hogy Hyunwoo és Kihyun is abban vannak, berobogott a fürdőszobába. Amikor átvette, még gyorsan megfésülködött, majd Hoseok polcára tévedt a tekintete. Biztos nem haragszik meg, ha egy kicsit kölcsönveszem.

Öt perc múlva már ki is jött a fürdőből, Kihyun pedig rögtön elé sétált, és összeszűkített szemekkel nézett fel a magas fiúra.

– A nyakpántodat már láttam rajtad, de a kihúzott szem teljesen új – ezzel a mondatával sikerült elérnie, hogy egy kicsit elpiruljon Hyungwon, de gyorsan visszanyerte eredeti színét.

– És? Jól áll, nem? – kérdezte, majd az íróasztalához sétált, és ki vett belőle egy egészen apró dobozt. 

– Hát az? – érdeklődött megint Kihyun.

– Hoseok ajándéka.

– De nem úgy volt, hogy…

– Kihyun, higgadj le, tudom, mit csinálok, nem lesz semmi gond, és hogy megnyugtassalak, azt is kapja Hoseok, amit szeretett volna – mosolygott Hyungwon, viszont Hyunwoo és Kihyun összenéztek. Lehet, hogy Hyungwon félreértette volna az ötletet? – Hallom őket.

Pár másodperc múlva pedig, ahogy beléptek a szobába, elkiáltották magukat, Hoseok elfújta a gyertyákat a tortáján, majd szépen sorban átadták az ajándékaikat.

– Az én feladatom az ebédmeghívás volt, szóval, boldog születésnapot, Hoseok! – vigyorgott Minhyuk, majd átölelte barátját, aki vigyorogva ölelte vissza.

– Boldog születésnapot, te lusta dög! – nyomta hozzá a spirálozott jegyzeteket Kihyun, majd azért átölelte őt is Hoseok, szintén vigyorogva.

– Limitált kiadású, úgy vigyázz rá – adta át a képregényt Hyunwoo, aztán félre is állt, megveregetve Hoseok vállát, hogy átadja a terepet Hyungwonnak.

– Azt írtad, hogy… én döntöm el, hogy ajándék vagy ígéret – nézett Hoseok szemeibe, aki feszülten bólintott és végignézve a fiún egy pillanatra, nagyot nyelt. – Nos, íme, az ajándékom – nyújtotta neki oda a kis dobozt Hyungwon, mire látta, hogy Hoseok egy kissé csalódottan nézett rá, de tartotta magát, a többiek pedig összenéztek egy pillanatra. Pontosan ezt a hatást akarta elérni Hyungwon, de az arca nem rezdült, hiába tudta, hogy ezzel még nincs vége.

– Köszönöm, Hyungwon – mosolygott Hoseok, ahogy megpillantotta a karkötőt a kis dobozban, majd átölelte őt. – Neked is ilyen van, ugye? – mosolygott tovább szélesen.

– Igen – mosolyodott el, és elengedte Hoseokot, aki már fordult is volna a torta felé, de Hyungwon megfogta a csuklóját. – Hé, hová mész?

– Hát… ez volt az ajándékod, nem? – nézett rá értetlenül Hoseok, mire Hyungwon elmosolyodott.

– Pontosan, az volt az ajándék – fogta meg Hoseok vállát, majd egy egészen kicsit lejjebb hajolt. – Ez pedig az ígéret – hajolt teljesen Hoseokhoz, és lehunyt szemekkel hozzáérintette ajkait a fiúéhoz. 

Hoseok pár pillanatig csak ledermedve állt, és nézte Hyungwon egyébként hófehér, de most kissé piros orcáit, a sötét szempillákkal keretezett lehunyt szemeit, a csillogó fekete haját, aztán magához tért, amikor már Hyungwon el akart húzódni. Hoseok átkarolta a szobatársa derekát, ő is lehunyta szemeit, és rendesen viszonozta a csókot. Finoman vette ajkai közé a másik vastag alsóajkát, és Hyungwon még inkább elpirult, ahogy halkan beleszuszogott a csókba. Minden érzékszervüket betöltötte a másik illata, íze, az érzés, ahogyan Hyungwon derekát átölelte Hoseok, és ahogy Hoseok nyakát átkarolta Hyungwon.

Lassan elváltak egymástól, és Hyungwon Hoseok szemeibe nézett.

– Arról szó sem volt, hogy nem adhatok ajándékot is az ígéret mellé – mosolyodott el szégyenlősen, Hoseok pedig elnevette magát, Minhyuk pedig ezt a pillanatot választotta, hogy összekenje barátja arcát a tortával.

– Most hogy teljesült a kívánságod – emelte fel a tortát Minhyuk, Hyunwoo pedig Hoseok mögé sétált –, boldog születésnapot még egyszer! – kiáltották el magukat, Hyunwoo pedig azzal a lendülettel belenyomta Hoseok arcát a tejszínhabbal jócskán díszített tortába.

– Legszívesebben megölnélek titeket, de most túl boldog vagyok a gyilkoláshoz – vigyorogta Hoseok, és magához húzta Hyungwont még egy csókra, ezzel őt is összekenve a tejszínhabbal, de Hyungwon egyáltalán nem bánta. Mert ez a csók puha volt, egy ígéret volt, és a szó legszorosabb értelmében is édes élmény. 

Wings of my Heart ~ 7. fejezet

Kihyun döbbenten figyelte, ahogy Hyungwon a szó szoros értelmében nevetve menekült Hoseok elől, aki a jegyzeteiért kiáltva próbálta elkapni Hyungwont. Nem akart ő beleolvasni a füzetbe, de a tény, hogy Hoseok ennyire vissza akarta kapni, nagyon szórakoztatta, és egy egészen kicsit kíváncsivá is tette. Annyira próbált megfelelő távolságra kerülni Hoseoktól, hogy nem vette észre az előtte elhaladó srácot, így sikeresen belerohant, de egyikük sem esett el, így csak egy „Bocsi!” kiáltással szaladt is tovább, egészen Kihyunék asztaláig, ahol Minhyuk mögé bújt, még mindig a jegyzeteket ölelve magához.

- Minhyuk, ments meg, ez egy őrült! – vigyorgott továbbra is szélesen Hyungwon, de a szőke srác csak kikapta a füzetet a kezéből, majd amikor befutott Hoseok is, odadobta neki hőn áhított füzetét. – Na! Áruló! – olvadt le a vigyor a magas srác arcáról, majd leült a mellette levő székbe, Hoseok pedig vele szemben ült le, hogy néha-néha szúrós pillantásokat intézzen szobatársa felé, de ahogy csak egy szikrázó vigyorral fordult felé Hyungwon, úgy párolgott el a dühe is.

Kihyun egyre kevésbé akart hinni a szemeinek. A sebesült angyalkája olyan szélesen vigyorgott, nevetett és úgy bohóckodott, mintha egész életében ismerte volna őket és nem csak egy hónapja találkozott volna velük először. Bár a tény határozottan megnyugtatta, hogy ennyire könnyedén mozog, hiszen ez egyet jelentett azzal, hogy a sebe gyógyul, és van, aki rendesen kezeli. De nem tudott elsiklani egy-két tény fölött.

- Ti mióta vagytok ennyire jóban? – jártatta a szemeit az idült mosolyú Hosoek és a csillagként fénylő szemű néhai angyal között. – Tudtommal múlt héten még elég harapós volt a hangulat.

- Mióta megkértél, hogy leszek szíves ráparancsolni Hyungwonra, hogy vagy nekem, vagy Hoseoknak, vagy valakinek engedje meg, hogy normálisan ellássa a sebeit, és lám, ez lett belőle – válaszolt Minhyuk önelégült hanggal a feltett kérdésre, de mosolya szerény maradt; örült, hogy végre sínen van a két barátja.

- Értem – nyújtotta el lassan a szót Kihyun, ahogy már hármuk között jártatta a szemét, hiszen Minhyuk eléggé úgy hangzott, mintha valami olyat tudna, amit ő nem. – Nagy jó kedvedben pedig még a hajadat is befestetted?

- Nem jó? – kérdezte kissé lehangoltan Hyungwon. – Nem igazán szerettem a szőkét, meg már le volt nőve, úgyhogy tegnap Jihye befestette, amíg a barátjának órája volt.

- Jihye? – kérdezett vissza Hoseok, és még a szája is tátva maradt. – Miért Jihye? Miért nem fodrász csinálta, és különben is. Mióta van Jihyének barátja? – sorolta kérdéseit egyre hevesebben Hoseok, Minhyuk pedig szemmel leintette Kihyunt, hogy ebbe most ne szóljon bele.

- Tudtam, hogy zavarna, ezért is nem hívtam át, hogy nálunk csinálja meg a hajam, de attól, hogy ti szakítottatok, mi még jóban vagyunk. A barátjának meg még pont órája volt, így pont ráért. Emellett fogalmam sincs, hogy mióta van barátja, majd ha akarja, mesél róla- válaszolt higgadt hangon Hyungwon, de Kihyun már ismerte annyira, hogy tudja, majd szétveti a feszültség. – Egyébként pedig közölném, hogy ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy elmondtam, ugyanis nem tartozom magyarázattal senkinek, főleg nem neked – az immár fekete hajú angyal szemei villogtak a dühtől, de gyorsan rendezte vonásait, és bocsánatot kért a többiektől, majd folytatta Minhyukkal a beszélgetést, mintha mi sem történt volna. Csak annyi változott, hogy nem volt hajlandó Hoseokhoz szólni. 

- Bocsánat, egy pillanatra elrabolnám Hyungwont – állt fel Minhyuk a székből és húzta maga után a magas srácot, egészen ki az egyetem parkjába. – Most pedig elmondod, hogy ez mi volt.

- Semmi – vont vállat Hyungwon, de Minhyuk pillantásai elől nehéz egy ilyen válasszal kitérni. – Csak folyamatosan ezt csinálja! Mindig számon kér mindent, miért jöttem későn, hol voltam, miért csinálom ezt, miért nem csinálom azt. Csoda, hogy tegnap nem kérdezte meg, ki festette be a hajamat, de most sikeresen rákérdezett mindenre, amire tegnap elfelejtett – ült le egy padra Hyungwon és elkezdte a mellettük levő bokor ágait piszkálni. – Tudom, hogy Jihye a barátnője volt, azt is tudom, hogy nagyon szerette, pont ezért is nem akartam elmondani, most meg csak kicsúszott.

- Aggódik, de ezt már egyszer megbeszéltük – ült le Hyungwon mellé. – Ne számonkérésnek vedd, csak félt, hogy történik veled valami – mosolygott Minhyuk elnézően. – Az pedig gondolom, rosszul esik, hogy még mindig ennyire fel tudja zaklatni a volt barátnője nevének említése is, igaz? – nézett a még mindig az ágakkal játszadozó, lehajtott fejű Hyungwonra, aki csak csendesen ült, majd sóhajtott egyet.

- Igen, zavar – minek tagadja? Minhyuk úgyis tisztában van mindennel. – Tudod, nagyon gyorsan képes vagyok kötődni az emberekhez, minden tekintetben – utalt a valaha volt szárnyaira. – De ahogy te is mondod, hogy aggódik értem, meg néha én is érzem, hogy fontos vagyok neki, vagy legalább is olyan, mintha nem lennék közömbös, ehhez képest…

- Nyugalom, Hoseok ilyen – simította meg a fekete tincseket. – Csapongó a személyisége igen erősen, és sokakat megbántott már, például egem is, de utána olyat tett, amit soha nem néztem volna ki belőle: sírva jött hozzám, hogy bocsánatot kérjen, és hetekig nagyon rosszul érezte magát amiatt, hogy megbántott, azért mert nem gondolta át mit mond vagy tesz – mosolyodott el az emlékre Minhyuk. – Hoseok ilyen. 

Hyungwon felnézett Minhyukra elkerekedett szemekkel, hiszen ő sem gondolta volna, hogy ennyire tudja bántani Hoseok lelkiismeretét, ha valami hülyeséget művel. Elnézett az aula irányába, és pár perc gondolkodás után Minhyukkal együtt visszamentek az épületbe.

- Hoseok merre van? – kérdezte Hyungwon az asztalnál ülő Hyunwootól és Kihyuntól, miután nem látta az aula egyik részében sem, egy gyorskörbenézés után szobatársát.

- Visszament a kollégiumba. A hátsó bejáraton ment ki, hogy ne zavarjon meg titeket – válaszolt Hyunwoo, majd ivott még egy kortyot kávéjából és felnézett Hyungwonra. – Azt mondta, összepakol a szobátokban, mert nagy kupit hagyott, mikor eljött. Az az igazság, hogy eléggé búval baszottnak tűnt…

- Minhyukie, ma kihagyom a többi órámat, azt hiszem – futott el a szekrényéhez, ahol gyorsan magára kapta a kabátot és a sálat, vállára vette a táskáját és sietős léptekkel elhagyta az épületet.

- Jó, most már tényleg zavar! – csattant fel Kihyun. – Mi folyik itt? 

- Az, drága barátom – ült le Minhyuk is, átkarolva az alacsony angyal vállát,– hogy Hoseoknak is tetszik Hyungwon, és Hyungwonnak is tetszik Hoseok – Kihyun eltátotta a száját döbbenetében. – Ez akkor derült ki, amikor bementem hozzájuk és beszéltem Hyungwonnal, hogy engedje, hogy segítsünk, ugyanis elmondta, hogy Hoseoknak miért nem engedte, hogy bekenje a hátát.

- Várj, kitalálom – állította le Kihyun. – Ennek fényében, hogy elvileg Hyungwonnak is tetszik az az idétlen, azért nem engedte, mert csúnya a háta és nem akarta, hogy lássa. Eltaláltam? – dőlt hátra, és elkezdte masszírozni a homlokát. 

- Részben – bólintott a szőkeség. – Kedvenc trehány barátunk tudta, hogy fáj Hyungwon háta, ezért ha már nem engedte, hogy lekezelje a sebét, próbálta úgy segíteni, ahogy tudott: rendet tartott és így nem kellett élete jelenlegi szerelmének hajolgatni, ha valami leesett és pakolni sem – vette ki Hyunwoo kezéből a kávét Minhyuk, majd pár korty után visszaadta neki. – Ez mind szép és jó, csak drága egyetlen Hyungwonunk azt hitte, csak gúnyolódik vele Hoseok és csak azért csinálja, hogy ne hisztizzen. Röviden: azt hitte Hyungwon, hogy Hoseok utálja, és ha meglátta volna a hátát, ami csúnya, az szerinte plusz egy ok lett volna arra, hogy ne tetsszen neki – fejezte be monológját Minhyuk.

- Még két ekkora rakás szerencsétlenséget, komolyan mondom – temette tenyereibe arcát Kihyun, majd az órára nézve felkapta táskáját. – Na, induljunk. Gyere rezgéstan ZH, hadd másoljanak le rólam mindent Hyunwooék.

*

Mikor Hyungwon visszaért a kollégiumba, addigra csillogott a tisztaságtól az egész szoba. Sehol egy eldobott papír zsebkendő, vagy szanaszét heverő füzet és jegyzethalmok, hogy úgy tűnjön, mintha tényleg tanult is volna ebben a szobában valaki. Mindkét ágy be volt ágyazva, pedig Hyungwon emlékezett, hogy a saját ágyát nem így hagyta. Minden tökéletesen a helyén volt a szobában, kivéve egyvalamit, pontosabban egyvalakit: Hoseokot.

Körbenézett a szobában, a fürdőben, még az apró, konyhaként funkcionáló, egy kis hűtőből, egy mosogatóból meg egy gáztűzhelyből álló lyukba is benézett, de nem találta sehol. Se egy rövid üzenet, egy apró cetli, vagy bármi, amiből tudhatná, merre van szobatársa. Persze, miért is lenne? Biztosan azt gondolja a másik, hogy látni sem akarja, pedig ha tudná… Semmit nem talált, ami bármire is engedne következtetni, hogy hol lehet Hoseok, csak a makulátlan tisztaságot látta maga körül, hogy neki mozdulnia se kelljen, nehogy a háta bánja…

- Hol lehetsz? – suttogta a szoba fülsüketítő csendjébe, ami egy teljesen új és szokatlan dolog volt, hiszen eddig mindig betöltötte a szobát valami motoszkálás, papírzörgés, Hoseok nyavalygása az éppen aktuális beadandóról vagy ZH-ról, vagy a kettejük nevetése, de most…

Egy órányi várakozás után felhívta, de szobatársa mobilja ott feküdt az íróasztalán, egy kupac kinyomtatott jegyzet mellett, amiket valószínűleg Kihyuntól kapott. Bárhová is ment Hoseok, nem akarta, hogy zavarják. Jobb ötlete nem volt, így végül felhívta Minhyukot.

- Na? Sikerült megbeszélni a dolgot? – hallotta a vonal másik végéről szőke barátja derűs hangját.

- Nem, valahova elmehetett, már akkor sem volt itt, mire megjöttem, a mobilját pedig nem vitte magával – mondta Hyungwon letörten. – Nincs ötleted, merre lehet?

Minhyuk nem akarta még jobban lelombozni barátját, de tudta, ha Hoseok nem vitt magával telefont, és üzenetet sem hagyott, hogy hova ment, vagy mikor jön, vagy csak annyit, hogy ne aggódjanak érte, akkor jobban megbántódott, mint azt gondolta.

- Hát, ha nincs nála mobil, akkor vagy valamelyik bevásárlóközpontban mászkál, vagy csak úgy céltalanul sétál, vagy fut. Általában ezeket szokta csinálni, ha gondolkodni akar, és egyedül akar lenni – mondta végül Hyungwonnak. – De nem kell aggódni, biztosan jól van, csak… kiszellőzteti a fejét, ez minden – próbálta nyugtatni. – Te hogy vagy?

- Szarul – válaszolta nemes egyszerűséggel Hyungwon. – Itt ülök, ölbe tett kézzel, lövésem sincs, hogy ez az idióta merre lehet, mikor jön, egyáltalán visszajön-e, és a sírás kerülget, olyan lelkiismeret furdalásom van, amiért megbántottam – dőlt hátra az ágyon egy hirtelen mozdulattal, ezzel sikeresen bevágva lapockáját az ágykeretbe. – Most meg a hátamat is beütöttem, komolyan Minhyuk… mindenkinek jobb lenne, ha csak szépen kussban figyelek odafent arra, amit tanítanak, nem kérdezek, csak elfogadom, hogy mi van és kész. Kihyunnak és Jooheonnak se lettem volna plusz nyűg, nem zargattam volna idelent senkit, csak vigyáztam volna arra, akire kell, elvégre, Kihyun valami olyasmit mondott, hogy őrangyal voltam, és még a szárnyam is meglenne. Csak a baj van velem – sóhajtott fel, és kínjában magához ölelte a párnáját.

- Figyelj – sóhajtott egyet Minhyuk is. – Mindennek oka van, oké? Tudom, hogy te ebben nem bízol, de hidd el, hogy az Úr pontosan tudja, mit csinál. Nem hiszem, hogy ok nélkül kerültél volna a Földre. Azt pedig felejtsd el, hogy Kihyunnak és Jooheonnak gondot okoztál volna, első kézből tudom, hogy imádtak és imádnak téged – hallgatta tovább Hyungwon, ahogy Minhyuk megnyugtató és mosolygós hangon beszélt hozzá. – Az, hogy Hoseok megy a saját feje után, az nem a te hibád, úgyhogy nyugodj meg, nem fog történni vele semmi, rendben? – a válasz csak egy kényszeredett, nem túl meggyőző nyöszörgés volt Hyungwon részéről. – Fel a fejjel, és ha hazaér beszéljétek meg, és ne felejtsd el a hátad! – tette le a telefont Minhyuk.

Hyungwon hasra fordult, és párnájába fúrta a fejét. Hogy lehetett ekkora barom. Tényleg nagyon szarul esett neki, hogy lényegében így letámadta Hoseok a büfében, pontosabban… Nem is az esett neki rosszul, hanem hogy azon volt leakadva, hogy Jihye festette be a haját. Nem mindegy? És ha Jihye pasija festi be a haját, vagy fodrász, akkor mi van? Az eredmény egy és ugyanaz: fekete a haja. Borzasztóan idegesítette, hogy Jihye, hiába volt az a lány tündéri, okos, kedves és nem mellesleg gyönyörű, ennyire felkavarta Hoseokot még mindig. Nem volt féltékeny, mert tényleg nem, de innentől kezdve személyes küldetésének vette, hogy elfelejtesse Hoseokkal Jihyét, vagy ami még jobb lenne, hogy fontosabb legyen számára ő, mint Jihye.

Ezzel az elhatározással, és a nyugtatással, hogy nem lesz semmi baj szobatársával, ült neki beadandójának, aminek a kortárs angol irodalom egy kiemelkedő alakjáról kellett szólnia, és minimum tíz oldal hosszúságúnak kellett lennie meghatározott sortávval és betűmérettel. Még érdekelte is volna, esetleg, ha nem terelődik a figyelme folyton szobatársa hollétének lehetséges helyszínei felé. Végül éjszaka tizenegy óra körül, késznek nyilvánítva a beadandóját, (amire amúgy volt még négy napja, de hát valamivel el kellett ütnie az időt, amíg vár), lecsapta laptopja tetejét, és ágyára ült falnak támasztott háttal, felhúzott térdekkel, és párnáját ölelve, hogy az óra másodpercmutatóját figyelhesse. Egyre jobban közeledett az idő éjfél felé, de Hoseok még sehol nem volt, Hyungwon pedig egyre jobban és mélyebben zuhant magába, hogy ennyire megbántotta szobatársát.

Éjfél után pár perccel végre nyílt az ajtó és egy bőrig ázott, meglehetősen levert Hoseok lépett be az ajtón, és őszintén meglepődött, hogy még ébren találta Hyungwont.

- Szia.

- Szia.

Szinte fullasztó volt az a kínos csend, amit csak Hoseok ruhájának súrlódása tört meg.

- Merre jártál?

- Sétáltam, erre-arra – válaszolta halkan Hoseok és már öltözött is volna át alvós ruhába, ha Hyungwon hangja nem állítja meg.

- Eláztál. Fürödj le forró vízben, addig csinálok neked teát. Nem akarom, hogy megfázz – nézett Hyungwon szomorkás szemekkel és halvány mosollyal elázott szobatársára, majd meg se várva a választ, el is indult a szobához tartozó ki konyhájukba. 

Hoseok pislogott kettőt utána, de azért követte szobatársa „utasításait”, nehogy magára haragítsa ezzel is, bár ahogy elnézte, talán már nem volt annyira dühös rá. Ahogy a forró vizet megnyitotta, tényleg nem gondolta, hogy ennyire jól fog esni neki a meleg zuhany. Egészen idáig fel sem tűnt neki, hogy mennyire fázott, és rájött, hogy legjobb esetben is minimum megfázott, amiért képes volt február vége felé, mindössze egy vékonyabb kabátban elindulni otthonról, miközben pontosan láthatta a felhőkből, hogy esni fog az eső. Lassan elzárta a csapot, majd már teljesen szárazon, átöltözve jött ki a fürdőből, hogy meglássa Hyungwont az ágyán ülve, a bögre teával a kezében.

- Köszönöm – vette el tőle a teát Hoseok, és leült mellé. 

Újabb, kínos, csendben töltött percek következtek, amíg az idősebb lassan iszogatta a forró teát. Végül Hyungwon volt az, aki nem bírta tovább a csendet.

- Ne haragudj a kirohanásomért. A büfében – szólalt meg halkan a fekete hajú, maga elé nézve, kezeit az ölében pihentetve.

- Nem gond, jogos volt – vont vállat Hoseok, majd újat kortyolt a teából, Hyungwon pedig felkapta a fejét.

- Nem úgy gondoltam, tényleg! Csak azért nem mondtam el, mert tudtam, hogy zavarna, hogy jóban vagyok, pont vele… Az esett rosszul, hogy számonkérted, miért és hol voltam, de… - látta, hogy szobatársa már vette a levegőt, hogy közbevágjon, ezért gyorsan folytatta. – Amikor mondták, hogy eljöttél, én is eljöttem, de nem voltál itt, és vártalak, és nem tudtam, hogy hol vagy, már nagyon aggódtam, hogy ennyire megbántottalak, szóval… Megértem, hogy tudni akartad, hogy merre jártam és miért, mert későn jöttél – motyogta a végét, de Hoseok így is meghallotta. Nem fűzött hozzá semmit, csak elgondolkodva nézte a bánatos fiút, akiről messziről lerítt, mennyire szégyelli magát azért, ahogyan viselkedett. A barna hajú csak megitta teája maradékát, utána fordult Hyungwon felé.

- Hogy van a hátad? – kérdezte végül elmosolyodva, a fiatalabb pedig csak nagy szemekkel nézett rá. Nem vitatkozott, nem mondott semmit a délutánról, hanem a hogyléte felől érdeklődött máris. Hyungwon kérdőre akarta vonni, hogy nem haragszik-e, vagy miért nem mond semmit, de inkább ráhagyta. Nem akart veszekedni.

- Kicsit fáj. Bénáztam, amikor lefeküdtem az ágyra, és bevágtam a hátam az ágykeretbe – nyúlt tarkójához zavarában Hyungwon kínosan mosolyogva.

- Eltűnök egy fél napra, és máris összetöröd magad… Ezentúl tényleg mindig melletted kell maradnom – mosolygott Hoseok, Hyungwon arca pedig ettől az apró kis gondolatfoszlánytól édesen piroslani kezdett, hiába nem tudta, hogy szobatársa hogyan is értette, csak remélni merte, hogy úgy, ahogyan ő is értelmezte. – Menj és fürödj le te is, utána bekenem a hátad.

Hyungwon tíz perc alatt kész lett a fogmosással, fürdéssel, öltözéssel – még Hoseokot is meglepte a gyorsaságával, - és már vissza is ült az ágyára Hoseok mellé, aki önállósította magát és elvette a balzsamot a szokásos helyről.

- Tudod, úgy nehéz lesz bekenni a sebedet, ha rajtad van a póló – emlékeztette vigyorogva a magas srácot Hoseok. Még mindig szégyellte a hátát Hyungwon és minden egyes alkalommal vonakodva vette le a felsőjét. – Hát ezt szépen elintézted, gratulálok. Gondolom a lapockádat verted be, ugye? Kicsit fel van szakadva a seb – sóhajtott fel, és kiment a fürdőbe a fertőtlenítőért és a törlőkendőért, amit legutóbb vett. Amikor a fertőtlenítős kendővel hozzáért a hátához, Hyungwon kicsit felszisszent, de több jelét nem adta annak, hogy fájna. Hoseok miután végzett a fertőtlenítéssel, újra a kenőcsös tégelyért nyúlt. – Feküdj hasra, úgy könnyebben be tudom kenni a hátad, és legalább egy kicsit át is masszírozlak, iszonyatosan feszültnek tűnsz.

Hyungwon pedig még mindig kicsit piros arccal elfeküdt az ágyon, Hoseok pedig vett egy kevés kenőcsöt a kezébe, felmelegítette a tenyerei között, majd óvatosan kezdte bekenni vele a szárnyak helyeit. Finom mozdulatokkal oszlatta el rajta a krémet, majd amikor nagyjából beszívódott, akkor egy pillanatra kimet a fürdőszobába, és már a testápolójával tért vissza, hogy nyomjon egy keveset kezébe, és megmasszírozhassa a fekvő fiú hátát.

- Mit hoztál? – érdeklődött kíváncsian Hyungwon. – Finom illata van.

- Csak a testápolómat, mondtam, hogy megmasszírozlak. Lazíts egy kicsit – hallotta a mosolygós hangot Hyungwon, így visszaejtette a fejét az ágyra, szobatársa pedig a csípője két oldalára térdelt, hogy mindenhol elérje, és alaposan átmasszírozhassa. 

Hoseok életében nem látott még olyan fiút, akinek ennyire fehér és tökéletes lett volna a bőre – mert Hoseok számára még a sebekkel együtt is tökéletes volt. Sosem firtatta, hogyan szerezte, hiszen pontosan tudta, hogy a másikat rendkívül érzékenyen érinti a téma. Élvezettel hallgatta Hyungwon jóleső sóhajait, ahogy a keze alatt teljesen ellazult a fiú, és a dereka felé is elkezdte finoman átdörzsölni a puha bőrt, mire Hyungwon aprót felsikkantott. 

- Hyungwon te… - ismét a derekához nyúlt, de most már célzottan a két oldalához, és amint kicsit erősebben megnyomta, a fiú újra összerándult. – Te csikis vagy – jelentette be kárörvendő vigyorral Hoseok és innentől kezdve nem volt megállás. Könyörtelenül csiklandozta a fiút, ahol érte, Hyungwon pedig ahogy csak tudta, próbálta védeni magát, végül nagy nevetések közepette feladta, és elismerte, vesztett.

- Ez iszonyatosan aljas húzás volt, Shin Hoseok – nézett töretlen vigyorral a mellette elterülő, szintén széles mosolyú fiúra.

- De megérdemelted – öltött rá nyelvet, mire látta, hogy a fekete hajú fiú ajkairól szépen lassan leolvad a gyönyörű mosoly. – Komolyan ne vedd már, lökött, csak vicceltem – húzta magához Hyungwont, akinek ismételten lángba borult arca, hiszen tejesen magához szorította Hoseok. 

Viszont hülye lett volna nem kihasználni a helyzetet. Gyorsan felült, lekapcsolta a villanyt, és visszafeküdt Hoseok mellkasára.

- Büntetésből, ezért a szörnyű viccért, rajtad fogok aludni. Egészen kényelmes párna vagy – helyezkedett teljes kényelembe szobatársa mellkasán Hyungwon, aki csak mosolyogva átkarolta a fiú vállát.

- Milyen szörnyű és sanyarú is az én sorsom – sóhajtott színpadiasan Hoseok, de választ már nem kapott, így egy óvatos puszit lehelt a fekete tincsek tulajdonosának homlokára, majd mosolyogva lehunyta a szemeit. – Pont, mintha egy angyallal aludnék.