Wings of my Heart - Extra 1. (18+)

- Minhyuk, kérlek, gondold át, nem hiszem, hogy…

- Ez nem olyasmi, amivel tudok bármit is kezdeni, Kihyun. Kedves vagy, és rendkívül jó barát, de ezen nem tudok változtatni, ha akarok se. Ne félts, tudtam, hogy mivel jár és bízom az Úrban – mosolygott kedvesen az örökvidám angyal, még egy ilyen helyzetben is.

- Sosem fogom megérteni, hogyan lehet, hogy neked mindig jó kedved van – ingatta a fejét Kihyun, de Minhyuk csak felnevetett.

- Nekem sincs mindig jó kedvem, Kihyun, csak elég mindenkinek a maga baja, nem fogom másokra ragasztani a rossz hangulatomat. Most is sírhatnék, zokoghatnék, az Úr bocsánatáért esedezhetnék…

- Hát akkor tedd azt! Az Úr kegyelmes és…

- És nem érnék el vele semmit. Kihyun, te is tudod, hogy ez megbocsáthatatlan bűn, mindemellett egyedi eset, és megérdemlem a büntetést, bármi is legyen az. Nekem a szárnyvesztés és a száműzetés jutott. A büntetés jogos, és bár kegyelmes az Úr, de igazságos is. Nem kell aggódnod – próbálta nyugtatni barátját, aki egyre kétségbeesettebben figyelte Minhyuk szárnyait, melyekből hullottak a tollak. – Attól, hogy kiűznek a mennyek országából, Isten még nem fogja elfordítani tőlem orcáját, ugyanúgy gondviselő atyám lesz, mint eddig, de a bűnért bűnhődni kell.

Kihyun egy szó nélkül lépett barátjához és ölelte át, Minhyuk pedig viszonozta az alacsony angyal gyengéd érintését.

- Mennyi időd van még? – kérdezte suttogva, a csendet éppen csak megtörve.

- Nem tudom pontosan, talán este felé kapom a büntetésem.

- És… nem félsz? – kérdezte még mindig halkan a kisebbik angyal.

- Őszintén? De. Nagyon félek – sóhajtott nagyot Minhyuk. – Bár többszáz éve figyelem az embereket, mégis most először megyek közéjük, ráadásul nem mint hírvivő… Fogalmam sincs, hogy hova érkezek, hogyan fogadnak majd az emberek, de a legijesztőbb, hogy egyedül leszek. Habár Isten velem lesz, és tudom, hogy gondja lesz rám, nem leszel ott se te, se Jooheon, se más barátaim…

- Nem kell félned, Minhyuk – nyílt ki az említett hálótermének ajtaja, és belépett rajta Uriel Michael kíséretében. – Az Úr gondodat viseli majd. 

*

- Hoseok, te nem jössz úszni?

- Haver, tisztában vagy vele, mennyi az idő? Hülye leszek ilyenkor kimenni! – és ezzel a lendülettel be is csapta maga mögött szobája ajtaját.

- Lusta dög… Nem baj, legalább megvan a féléve – nevetett fel halkan, majd kiment az egyetem hátsó, elzárt udvarára. 

Már korom sötét volt, csak a lámpák világították az utat, egy másik kollégium ablakaiból szűrődött ki még fény, ami az egyetem főépületnek a tőszomszédságában volt. Tíz perces, lassú séta után oda is ért az ötven méter hosszú és három méter mély medencéhez (ami a közeli sportegyetemen tanuló műugrók miatt volt ilyen mély). 

Hyunwoonak ez volt a lazítás; kijött úszni az éjszakában, amikor teljesen üres volt a medence, és megállás nélkül úszta a hosszokat, se edző nem siettette, se senki más, csak kényelmes, lassú tempóban, ahogyan éppen kedve tartotta. Ma volt az utolsó vizsgája a tavaszi félévben, és úgy érzi, bőven megérdemli a pihenést, és Hoseok barátjával ellentétben, ő szeretett aktívan pihenni, így az úszás számára tökéletes kikapcsolódás volt. Nagyjából másfél óra után érezte úgy, hogy végzett aktív pihenésével, és most már megérdemli az édes semmittevést és az alvást. 

Kitornázta magát a medencéből, törölközőjét pedig épp csak felemelte a földről, amikor egy hatalmas csobbanást hallott maga mögül. Hyunwoo megforgatta a szemét – jellemző, Hoseoknak is akkor jut eszébe, hogy inkább mégis lejön úszni, amikor ő maga már menne fel.

- Erről lekéstél barátom, kénytelen leszel egyedül lubickolni – folytatta a törölközést, viszont gyanúsan elmaradt a nyafogás, ami ilyenkor szokott jönni barátjától. 

Hátrafordult, és egy alakot látott fehér ruhákban, amint egyre süllyed a medence aljára. Egy pillanatig sem gondolkozott, eldobta a törölközőt, és beugrott a medencébe, célirányosan a merülő ember felé úszva, majd amint odaért, a derekánál fogva felúszott vele a felszínre, és először óvatosan a partra fektette a szemmel láthatóan ájult fiút, majd ő maga is kimászott. Megnézte, hogy van-e még a fiúnak pulzusa, és megnyugodva tapasztalta, hogy a fiú valószínűleg csak elájult és él. Először csak óvatosan pofozgatta arcát, majd megnyomta mellkasát, és erre a fiú egy kevés vizet köhögött fel, viszont nem ébredt fel teljesen. 

Törölközőjét a fiúra terítette, ő maga pedig csak egy pólót kapott magára, aztán felemelte a földről a fiút és megdöbbenve látta a kisebb vértócsát a fiú alatt. Ahogy közelebb tartotta magához, már a sebeket is látta a hátán, így felvitte a saját szobájába. Óvatosan fektette a másik üres ágyra a fiút hasra, és előszedte az orvosi dobozt.

Amíg edzésekre járt, gyűlölte az elsősegély órákat, de most kifejezetten örült neki, hogy anno nem lógott egyszer sem. Gyengéden és körültekintően kitisztította a borzasztóan mélynek tűnő sebeket, majd elővett egy fertőtlenítő-bőrnyugtató-gyulladáscsökkentő krémet, és finoman érve a sebekhez, bekente azokat. Ezután már csak gézt rakott rá több soron, és leragasztotta a sérült bőrt. Levette a fiúról a még vizes nadrágot, megtörölte törölközőjével és betakarta a fiút, majd leült a saját ágyára és figyelte a másik nyugodt, néha fájdalomtól eltorzuló arcát.

- És most mit csináljak veled?- gondolkodott hangosan, miután letusolt és át is öltözött. Végül úgy döntött, hogy mivel szobatársa nincsen, nála marad a fiú, amíg fel nem épül valamennyire. Valamint Hoseoknak erről nem szól. Maga sem tudja, hogy miért nem akart szólni, de egyelőre hallgatott arról, hogy van egy ideiglenes szobatársa.

Hyunwoo komolyan elkezdett aggódni, amikor már harmadik napja nem volt ébren a fiú, minden estre a sebet naponta kétszer lekezelte és a kötést cserélte rajta. Miután végzett, óvatosan arrébb söpörte a fiú haját a homlokából, amikor megérezte, hogy lázas. Gyorsan kiszaladt a fürdőbe és egy nedves törölközővel tért vissza, hogy azzal óvatosan áttörölje a fiú arcát és tarkóját. Épp csak hozzáért a nyakához, amikor az eddig eszméletlen fiú nyitogatni kezdte a szemét.

- Hé, jól vagy? – kérdezte rögtön Hyunwoo.

- Mi történt? – nézett körül kissé a fiú, majd szemeit összeszorítva a fejéhez kapott. – Nem, nem vagyok jól. Fáj a fejem és a hátam, és hányingerem is van – mondta kissé kábán, mire Hyunwoo kiszaladt a fürdőbe a felmosóvödörért, mert láthatóan nem volt olyan állapotban az ágyon fekvő, hogy nagyobb mozgásokat végezzen.

- Ezt akartam kérdezni én is, de sorjában. Hogy hívnak? – nézett a barna hajú fiúra, és segített neki felülni.

- Minhyuk. Lee Minhyuk – alig ejtette ki a nevét a száján, már hajolt is a vödör fölé és kiürítette a gyomrát. 

- Jesszus – fintorodott el Hyunwoo. – Mi történt veled? Hogy estél te a medencébe?

- Hát… - köhögött párat Minhyuk. – Leesetem.

- De mégis honnan?

- A Mennyországból. Angyal voltam, de vétkeztem és a büntetésem az volt, hogy elvesztettem a szárnyaim és a Földre száműztek – mesélte ártatlanul Minhyuk, mielőtt ismét a vödörért nyúlt volna.

Hyunwoo döbbenten pislogott. Jó, ez a srác nem százas. Valóban angyali szépségű még így holtsápadtan is, de azért…

- Ahha. Angyal. Na, ne szórakozz velem! – nézett a srácra. – Komolyan, hogy estél a medencébe? A szüleid nem keresnek? Vagy elszöktél otthonról? Hol laksz? – árasztotta el újabb kérdésekkel.

- Most mondtam – sóhajtott Minhyuk. – Isten Országában laktam, mint említettem angyal voltam egészen addig, amíg nem vétkeztem és büntetésként elvették a szárnyaim, és száműztek, így a Földre estem, ezek szerint a medencébe. Szerinted mégis hogy szereztem a sebeket? Kitépték a szárnyaim, annak a helye az a két seb a hátamon! – emelte meg kicsit a hangját Minhyuk, de annyira erőtlen volt, hogy ennyi beszédtől is elfáradt, és szaporábban vette a levegőt. – A szüleim… ők is tudják, hogy bűnös vagyok, tudják, hogy száműztek… Ők maradtak a Mennyországban…

Jó, tuti nincs valami rendben a srác fejével. Oké, adjunk neki egy esélyt.

- Figyelj, nem vagy még jól. Lázas is vagy, össze-vissza beszélsz, inkább pihenj le, jó? Ne erőltesd meg magad! Most cseréltem le a kötést a sebeiden, feküdj le és próbálj meg aludni. Ameddig jobban nem leszel, itt maradhatsz nálam, ha pedig már javult a helyzet, akkor haza kell menned – próbált Hyunwoo kedves lenni vele.

- De most mondtam, hogy… áh, mindegy felejtsd el. Köszönöm, hogy ápoltad a sebemet – mosolyodott el vérszegényen Minhyuk, ezzel egy rövidebb szívmegállást okozva Hyunwoonak. Nem hitte el, hogy angyal, de a mosolya… azt el kellett ismernie, hogy még ha csak egy halovány görbület is játszott a fáradt arcon, de a legszebb volt, amit valaha látott. Minhyuk pedig csak visszafeküdt, óvatosan a hátára, kicsit felszisszenve, de aztán lehunyta a szemeit, karjával takarva őket, és pár perc múlva már csak halkan szuszogott.

*

Három nap telt el azóta, hogy Minhyuk felébredt, és már egészen jól mozgott. A sebeit ugyan Hyunwoo kezelte, de minden mást már egyedül végzett. Kevésbé volt sápadt a fiú, és mosolya egyre csak szélesedett és szélesedett, míg végül szinte letörölhetetlenné vált. Szinte. Hiszen amikor Hyunwooval volt, mindig mosolygott és nevetgélt, de amikor egyedül maradt, ez a mosoly leolvadt az arcáról.

Minhyuk egyedül volt. Teljesen egyedül. Hiányzott neki Kihyun, a barátai, a szülei… itt senkit nem ismert, csak… csak Hyunwoot. De őt mindenkinél jobban, hiszen ez a fiú volt a bűne. Son Hyunwoo miatt vesztette el a szárnyait, Son Hyunwoo volt az ember, akibe Lee Minhyuk, az angyal, beleszeretett. Minhyuknak Hyunwoo minden mosolya ajándék volt, egy csoda, ami csak és kizárólag neki szólt. Minden éjszaka bánatos szemekkel figyelte a fiú alvó alakját, és minden egyes motyogása álmában, vagy hangos szusszanása halvány mosolyt csalt a bukott angyal arcára. Mégis egyedül érezte magát, hiszen, bár ő ismerte a fiút, Hyunwoo nem ismerte őt, és semmit mondó beszélgetéseik arról árulkodtak, hogy nem is akarta megismerni. Legalább is Minhyuk ebben a hitben élt egészen az első ott töltött hétvégéig.

Hyunwoo fáradtan esett be a kollégiumi szobába a szokásos konditerem látogatás után, amikor Minhyuk kilépett a fürdőből, és csak Hyunwoo melegítőalsója volt rajta, ami ugyan nagy volt rá, de arra, hogy aludjon benne, tökéletesen megfelelt. Az ilyen megmozdulásaitól pedig Hyunwoot az infarktus kerülgette.

- Hyunwoo… A sebeket… segítenél? – nézett rá félszegen Minhyuk, az idősebb pedig csak fáradtan elmosolyodva bólintott és magához vette a szokásos kellékeket, amik a sebek leápolásához szükségesek voltak. Viszont ahogy Minhyuk mögé ült az ágyon, összeráncolta szemöldökeit, és végtelen óvatossággal simított végig a már szinte teljesen behegedt sérüléseken.

Elgondolkodott egy pillanatra, hogy hogyan is gyógyulhat be ilyen gyorsasággal az a rendkívül mély vágásnak tűnő sérülés. Ez nem volt normális. Sóhajtott egyet, majd a szokásos módon lefertőtlenítette, és bekötözte a sebeket, de amikor végzett, nem mozdult mögüle, csak elgondolkodva nézte a két, gézlapokkal fedett területet a másik hátán. Végül szólásra bírta magát.

- Te Minhyuk… - szólalt meg halkan, és megvárta, amíg a másik szembefordul vele. – Hogy is van ez az angyalos dolog? – kérdezte, de ő maga sem hitte el, hogy rákérdezett. Még mindig abszurd volt neki a feltételezés is, de egyszerűen más magyarázatot nem talált.

- Tessék? – nézett rá csodálkozó szemekkel Minhyuk, viszont szemeiben a boldogság szikrája olyan erősséggel csillant meg, hogy szinte megbabonázta Hyunwoot.

- Azt mondtad, angyal vagy. Vagy voltál – nézett a fiú szemeibe ismét Hyunwoo. – Még mindig nem akarom elhinni, de… annyira gyorsan gyógyul a sérülésed, hogy egyszerűen nem találok rá más magyarázatot, minthogy… talán van abban valami, amit mondtál.

Alig mondta végig a mondatát, Minhyuk arcán a valaha látott legszebb, legragyogóbb és legőszintébb mosoly terült el.

- Voltam… Csak… voltam angyal – válaszolt akadozva Minhyuk és nem tudta, hova legyen örömében. Aztán mesélni kezdett. Magáról, a barátairól, arról, hogy miket tanult odafent, hogy kik voltak a szülei… Mindenről. Kivéve arról, hogy mi miatt is lett száműzve egészen pontosan. De ezen kívül órákat mesélt, arcán pedig végig ott ült a letörölhetetlen, őszinte, mérhetetlen boldogsággal telített vigyor. 

Hyunwoo pedig figyelmesen hallgatta és itta Minhyuk minden szavát. Az a kedvesség és boldogság, ami Minhyukból áradt, ahogy arról mesélt, milyen élete volt, átragadt rá is. Mosolyogva hallgatta, ahogy a szüleiről és barátairól mesélt, és hangosan, bár nem gúnyosan, de nevetett Minhyuk első repülésének történetén, hogy milyen kis ügyetlen volt ez a földre szállt angyal. Mert az volt. Már Hyunwoo is elhitte, hogy Minhyuk nem lehet, vagy lehetett más, mint angyal. 

Viszont pár nap után Hyunwoo észrevette a mindig mosolygó ajkak és szemek mögé gondosan elrejtett szomorúságot is. Először nem értette, hogy mitől más a mosolya Minhyuknak, mint néhány nappal ezelőtt, aztán rájött. Egy idő után már nem kérte, hogy meséljen a régi életéről, hanem igyekezett új élményeket szerezni Minhyuknak. Látta rajta, hogy hiányzik neki mindaz, amiről mesélt, ezért megpróbálta megszépíteni neki a földi életet. Látta rajta, hogy egyedül érzi magát, ezért egyre többet mesélt ő is magáról és már nem csak a legjobb hallgatóság szerepet vállalta magára. Végül egyre jobban megnyugodott, ahogy látta, a bukott angyal mosolya kezd ismét igazi boldogsággal telített lenni. 

Megnyugtatta, de szívét egyre hevesebb dobogásra is bírta ez a mosoly. Minhyuk nem csak kívül, de belül is gyönyörű volt. Mérhetetlen kedvesség és segítőkészség volt minden kérdésében, mozdulatában, a rosszindulat legapróbb jele sem mutatkozott benne (hogy is mutatkozhatna, hiszen angyal volt), és a világon a legszebb dallamnak gondolta Minhyuk nevetését, és hiába volt ő maga csendes ember, és hiába zavarta, ha Hoseok túl sokat beszélt, Minhyuk cserfessége mégsem zavarta.

- Minhyuk? – fordult felé egyik délután, mikor edzésről jött vissza, és látta, hogy a fiú csak csendben olvasgat az ágyán. – Voltál te bármerre is, mióta itt vagy? Úgy értem, mikor nekem dolgom volt, és nem voltam itt, körülnéztél a kollégium környékén? – a fiú csak megrázta a fejét nagyra nyitott szemekkel, Hyunwoo pedig elmosolyodott. – Akkor most eljössz velem egy kicsit sétálni, és elintézünk egy-két dolgot.

Minhyuk lelkesen nyitotta nagyobbra szemeit, majd hirtelen felindulásból, nagy lendülettel ölelte át Hyunwoot, aki meglepetten fogadta a gesztust, de boldogan viszonozta a rövid kis ölelést, szívverése pedig ismét kétszeresére gyorsult.

- És hova megyünk? Mit csinálunk? – kérdezte már a kijáratnál a volt angyal, és szinte madarat lehetett volna fogatni vele, a vigyort pedig még maga Isten se tudta volna letörölni az arcáról.

- Hát… először fodrászhoz, mert oda időpontom van, aztán-

- Milyen lesz a hajad? Festeted? Vágatsz? Hm? – kíváncsiskodott teljesen felpörögve Minhyuk, Hyunwoo pedig elmosolyodott.

- Majd meg látod. Odafent is ilyen kis kíváncsi voltál? – kérdezte mosolyogva, de amikor nem hallotta rögtön a választ, oldalra fordult, hogy egy lehajtott fejű Minhyukot lásson meg maga mellett. Hitetlenkedve, halkan felnevetett, majd megállt a fiú előtt. – Hé, nem úgy értettem. Egyáltalán nem zavar, sőt, örülök, hogy ennyire fel vagy dobódva – simított végig az alacsonyabb fiú haján. – Na, Minhyuk – emelte meg kissé állánál fogva a fiú fejét. – Imádom, hogy ennyit beszélsz, csak nem vagyok hozzászokva, ez minden. Szeretem hallgatni, ahogy mesélsz, és nagyon szívesen válaszolok mindenre, oké? – a fiú bólintott, Hyunwoo pedig lágyan végigsimított az arcán, aztán tovább indultak.

- Szóval… hova megyünk fodrász után? – kérdezte meg kissé bátortalanabbul pár perc elteltével.

- Veszünk neked ruhákat. Hiába kényelmesek az én ruháim, nagyok rád, az enyéimet inkább hagyjuk meg otthoni ruhának.

*

Son Hyunwoo késő délutánra jött rá, hogy nem igazán gondolta át ezt a napot. 

Minhyuk hirtelen felindulásból és rettentő nagy lelkesedéssel ült bele a fodrász székébe, hogy vágasson a hajából, utána pedig tejfölszőkére váltsa az eredeti hajszínét, mert „mindig is ki akarta próbálni, hogy neki ez vajon hogy állhat”. Son Hyunwooról pedig köztudott tény volt, hogy a szőkék az esetei, nem is akármennyire. Így pár órával később, már vásárlás után, szűk, fehér nadrágban, tejfölszőkén, ugrándozott előtte Minhyuk, vidáman csicseregve mindenféléről.

- De akkor biztosan jól áll ez a haj? Ne csak azért mondd, hogy jó, mert nekem tetszik, hanem tényleg kíváncsi vagyok – pislogott Hyunwoora az egyik utcán miközben sorban álltak fagyiért.

- Igen, biztos Minhyuk. Nem csak simán jól áll, hanem a szőke egyenesen neked lett kitalálva – válaszolta türelmesen, és mosolyogva, pedig szíve szerint mást mondott volna. A lényege ez lett volna, de teljesen máshogy hangzott a fejében ez a mondat. – Na, most pedig döntsd el, hogy milyen fagyit kérsz, mert lassan vissza kellene érnünk. Annak a lökött Hoseoknak is megígértem, hogy viszek fagyit…

- Ő az a lusta barátod ugye? – kérdezett vissza Minhyuk, miközben megkapta az eper és csokoládé fagylaltját, de erre csak egy döbbent pillantást kapott Hyunwootól. -  Heló, angyal, rémlik? Odafentről sok mindent látni ám – kacsintott Minhyuk, ahogy elindultak visszafelé, de még bementek az egyetem főépületébe is, mert az egyik szekrényben hagyta pár cuccát Hyunwoo.

Ahogy mentek a főépületben a szekrénysor mellett, Hyunwoo rápillantott az éppen nem beszélő, hanem fagyijába nyaló Minhyukra, és mindenre megesküszik, hogy ő ezt nagyon nem így és pláne nem most tervezte, de ez már mindennek a teteje volt. Hirtelen kikapta Minhyuk kezéből a fagyit, majd az egyik közeli kukába dobta, aztán mindkét csuklóját a fémszekrénynek nyomva késztette Minhyukot, hogy figyeljen rá.

- Igen? Sok mindent? És mi az a sok minden, Minhyukie, ha szabad érdeklődnöm? – hajolt egészen közel a szőke, szárnya-veszett angyalhoz, aki csak megszeppenten és a vörös először halvány, majd egyre sötétebb árnyalatát felvéve pislogott fel a mélybarna szemekbe. – Csak hogy visszatérjek egy sokat feltett kérdésedre a hajszíneddel kapcsolatban… Most igazán őszinte választ fogsz kapni – hajolt még közelebb Minhyukhoz, már csak néhány centi választotta el őket egymástól. – Megőrülök a szőke hajadért. Ahogy kiemeli a hófehér bőrödet, a mosolygó szemeidet, a vörös ajkaidat... – eddig mondta Hyunwoo és nem tovább. 

Rányomta ajkait Minhyuk szájára, aki hatalmasra tágult szemekkel nézte Hyunwoo lehunyt szemeit, aztán ellökte magától a fiút. Szapora légzéssel, eszeveszetten csillogó szemekkel nézett a sötétebb bőrű srácra, és nem várta meg, amíg a másik megszólal, csak visszarántotta magához a pólójánál fogva, aztán a nyakát átkarolva mart rá ő is a vastag ajkakra. 

- El fog… olvadni… a fagyi – suttogta bele a csókok közti levegővételnyi szünetekbe Minhyuk akadozva a mondatot, de egyáltalán nem akart elválni a forró ajkaktól, és még annyira nem akart kibújni az erős, ölelő karok közül.

- Majd beteszi… a fagyasztóba – suttogta vissza Hyunwoo és óvatosan a falnak döntötte Minhyukot, úgy csókolva tovább a vékony, mézédes ajkakat. Pontosan olyan íze volt Minhyuk ajkainak, amilyennek Hyunwoo mindig is képzelte: vidámság és napsütés. Ez a két dolog jutott eszébe, ahogy a volt angyal vörös, kissé száraz, de mindennél forróbb ajkait csókolta.

- Hyun… Hyunwoo – vált el tőle végleg Minhyuk egy utolsó csókot nyomva a húsos ajkakra. – Ezt majd később, jó? Szobatársak vagyunk, lesz időnk mindenre bőven – mosolygott sugárzóan, majd megfogta Hyunwoo kezét és elkezdte húzni magával Hoseok szobája felé. 

*

- Na, végre ideért… oh, helló… ő… - nyitotta ki nagy lendülettel az ajtót Hoseok, hogy ráförmedjen barátjára, de benne rekedt a szó, ahogy meglátta, a fiú nem egyedül jött.

- Szia! Minhyuk vagyok, örülök, hogy megismerhetlek – vigyorgott szélesen Minhyuk a döbbent Hoseokra. – Hyunwoo szobatársa vagyok. Elköltöztem a szüleimtől, szóval az egész nyarat a kollégiumban töltöm. Másodéves leszek mérnök szakon, ahogy ti is – kerekített egy rögtönzött kis mesét Minhyuk, hogy ne kelljen magyarázkodni, ugyanis míg felértek, Hyunwoo elmondta Minhyuknak, hogy Hoseok nem tud róla, illetve egyelőre nem szeretné, ha tudna arról, hogy… hát… mi is van köztük, hiszen a fiúnak barátnője van, és nem igazán tudja, hogy fogadná, hogy neki pedig… nos, barátja.

- Örülök, hogy megismerhetlek – mosolyodott el halványan Hoseok is, majd visszafordult Hyunwoo felé. – Szóval? Hol a fagyim?

- Egy kicsit… megolvadt, baromi meleg van odakint – nyújtotta át a dobozt Hyunwoo, mire halkan felkuncogott Minhyuk, de gyorsan rendezte vonásait. Nem akarja lebuktatni Hyunwoot, bár ahogy végignézett a fiún, és amit néha látott belőle odafentről, nem tűnt olyannak, aki elítélne bárkit is amiatt, hogy kit szeret, vagy kit nem. 

- Hoseok, Hyunwoo mesélte, hogy van barátnőd. Mennyi ideje vagytok együtt? – kérdezte teljesen fesztelenül, Hoseok meg majdnem leejtette a fagyis dobozt. Nem tartotta udvariatlannak a kérdést, csak meglepte, hogy ennyire nyíltan kérdezett rá. – Valami rosszat mondtam?

- Nem-nem, dehogy is. Öt hónapja lesz negyedikén, hogy együtt vagyunk – válaszolt mosolyogva Hoseok.

- Látszik rajtad, hogy szereted, nagyon csillog a szemed.

- Hát… alakul. És te Minhyuk? Neked van barátnőd? – és itt a kérdés, amire Minhyuk várt. Ki akarta deríteni, hogy leveszi a fejét Hoseok, vagy annyiban hagyja.

- Nincs barátnőm és nem is lesz. Én a férfiakhoz vonzódom – válaszolt nemes egyszerűséggel, Hyunwoo pedig egy pillanatra megijedt és feszülten várta, hogy erre mit fog reagálni barátja.

- Oh, az más. Nekem is volt már barátom, és igazából a mai napig jobban vonzódom a férfiakhoz, de Jihye most nagyon megfogott – nevetett fel Hoseok, Minhyuk pedig legszívesebben képen röhögte volna a döbbent arcú Hyunwoot.

- Hé-hé, álljunk csak meg! Erről én hogy-hogy nem tudok? Volt pasid? Mi van? – kérdezte szinte kiakadva Hyunwoo. 

- Most mi bajod? Szerinted anno sakkozni jártam Yoonhóval, vagy mi? Hogy lehetsz ennyire vak, Hyunwoo? – nézett elképedve rá Hoseok, és megrázta a fejét. – Jó tudni, hogy ahogy nyár lett, ismét belassultál. Ne haragudj, ő ilyen, nem mindig esnek le neki a dolgok.

- Nem baj, csak kibírom valahogy a szobatársaként – mosolyodott el tündérien Minhyuk.

*

- Mi az, hogy nem tudtam róla?!

- Jaj, Édes, akadj már le a témáról, lassan két hete ezen vagy fennakadva! Én mondtam neked, hogy nem eszik embereket, te nem hallgattál rám – feküdt le az összetolt ágyuk bal felére Hyunwoo egyik pólójában és egy alsónadrágban Minhyuk, alváshoz készülődve.

- De ez akkor is, milyen már, hogy ismert tíz perce, neked elmondta, én meg két éve ismerem és most hallok róla először… - feküdt le Hyunwoo is az ágyra.

- Elbűvölő a személyiségem – húzódott közelebb Minhyuk a másikhoz.

- De még mennyire – mosolygott Hyunwoo és megcsókolta Minhyukot. A szőke fiú pár másodperc múlva elakart húzódni, de Hyunwoo a tarkójára fogott, és ahelyett, hogy elszakadt volna a fiútól, elmélyítette a csókot. Lassan a hátára fektette teljesen Minhyukot, ő maga pedig kissé fölé hajolt és úgy húzódott el tőle, de nem teljesen, csak annyira, hogy állkapcsára, majd nyakára tudjon csókolni.

- Hyunwoo – szólalt meg halkan Minhyuk a szoba sötétjében, mire a fiú elhúzódott tőle. 

- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni, én csak… - kezdett szabadkozni Hyunwoo, de Minhyuk tenyerét finoman a vastag ajkakra tette, ezzel elhallgattatva a másikat. Minhyuk elmosolyodott, majd felült és levette pólóját, úgy dőlt vissza a párnákra, húzva magával párját.

- Nem ijesztettél meg. Azóta várok erre, hogy megcsókoltál. Kívánlak, Hyunwoo – suttogta Minhyuk és megcsókolta a fiút, aki pár pillanattal később, meglepettségéből felébredve viszonozta a csókját szenvedélyesen, és minden érzését belesűrítve. 

Egyre túlfűtöttebbé vált a csók, így Hyunwoo lentebb haladt ajkaival Minhyuk hófehér nyakára, és egyik kezével pedig végigsimított oldalán, csípőjén, majd vissza fel hasán és mellkasán. A hófehér mellkason gyönyörű kontrasztot alkotott Hyunwoo bronzszínű bőre, ahogy végigsimított rajta először csak kezeivel, majd ajkával is, ezzel kicsalva Minhyukból az első halkabb sóhajokat is. A sóhajok pedig egyre inkább vágyterhesek lettek, ahogy Hyunwoo ajkai a mellbimbók felé kalandoztak el, már nyelvét is bevonva a játékba. 

Míg Minhyuk kezei a párnát és a takarót markolták, addig Hyunwoo kezei már Minhyuk hófehér combjait simították, fel-felsimítva ágyékára is, ahol lassan kezdett kialakulni a fiú merevedése is. Hyunwoo egy pillanatra felült, lekapta magáról is a pólót, és visszahajolt Minhyuk ajkaihoz, aki azonnal belesóhajtott a csókba, és elengedte az ágyneműt, hogy kezei inkább Hyunwoo hátát öleljék, és rövid hajába túrjanak egyre közelebb és közelebb húzva magához a fiút.

Hyunwoo ajkai újra felfedező útra indultak a hibátlan testen, és Minhyuk vágyterhes sóhajai, és visszafogott nyögései kísérték minden apró érintését. Még egyszer végigsimított kezével, aztán ajkával is Minhyuk élvezetének bizonyítékán, mielőtt levette volna róla az alsónadrágot, hogy akadály nélkül tudja kényeztetni azt a gyönyörűséges, nem evilági lényt, akinek nem csak saját lelkét, de szívét is készült átadni, hogy egy örök életen keresztül őrizze meg.

Hangos nyögések, apró sikkantások, túlfűtött és követelőző sóhajok töltötték meg a kollégiumi szoba fülsüketítő csendjét, ahogy az ajkak és a kezek olyan helyeket simítottak és kényeztettek, ahol azelőtt más még nem járt. 

- Hyunwoo… kérlek… téged akarlak. Elég lesz, most már gyere te – sóhajtotta elfúlva Minhyuk, kipirosodott arccal, ahogy végigsimított a lábai közt térdelő bronzbőrű kedvese fekete haján, aztán elhúzta ölétől, hogy ő hajoljon most az izmos combok közé, hogy szájával körülölelje a másik vágyának bizonyítékát.

Hyunwoo visszafojtotta a torkából feltörni készülő kiáltást, ahogy megérezte maga körül a másik forró és nedves ajkait, amik elképesztő módon kényeztették. Azonban Minhyuk lassan elhajolt a fiútól, és szemeibe nézve átkarolta nyakát, Hyunwoo pedig megfogta a hófehér csípőt és óvatosan, vigyázva, de határozottan tartva, ölébe ültette Minhyukot, aki homlokát Hyunwoo vállának döntötte, amint érezte, hogy a másik teljesen kitölti.

Perceket várt az idősebb szerelmes apróságokat, és édes kis semmiségeket sugdosva az ő angyalának fülébe, miközben folyamatosan simogatta gerince mentén, és oldalán a fiút. 

- Mozogj! – kérte halkan Minhyuk a másikat, aki óvatosan elfektette, és lassan, szerelmesen ringatózott vele. 

Szenvedélyesen táncot jártak, ahol a zene Hyunwoo és Minhyuk túlfűtött sóhajai és nyögései voltak, a ritmust a szívük dobbanása diktálta, testük pedig tökéletesen simult egymáshoz, légzésük is igazodott a másikéhoz. Szeretkezésüknek két elfúló kiáltás vetett véget, amely mindkettejük élvezetének beteljesülését jelezte. Két kiáltás, amelyben két név rémlett fel, alig érthetően, de tökéletesen hallhatóan.

- Hyunwoo… Én… Én azt hiszem… - életében először nem találta a szavakat Minhyuk, hogy elmondhassa a másiknak, hogy mit érez. De nem is kellettek ehhez szavak. Hyunwoo a mellkasára húzta a szőke, szárny nélküli angyal fejét, és végigsimított rajta.

- Tudom. Én is téged, kis angyal.

Wings of my Heart - epilógus

Nyár, verőfényes napsütés, irdatlan hőség, és ami a legfontosabb: szünet.

Vége a vizsgaidőszaknak, ami természetesen egyet jelent azzal, hogy a strandon kell vagy a napfényben, vagy a medencében fürdeni. Legalábbis a hét jómadárból hatnak egyet jelentett ezzel, még a vakítóan fehér bőrű Minhyuknak is egyértelmű volt, hogy a nyár a strand szinonimája, pedig kevés dolgot utált jobban a mélyvizű medencénél, ugyanis nem tudott úszni.

- Nem, Hyunwoo, nem megyek bele a medencébe, megmondtam! Az egy dolog, hogy jó emlékek fűznek hozzá, de ez nem jelent egyet azzal, hogy nekem muszáj belemennem! – csattant fel Minhyuk, amikor próbálta kedvese is rávenni, hogy menjen velük úszni.

- De Édes, te is annyira strandolni akartál, nem gondoltad komolyan, hogy nem jössz bele a vízbe, ha nem is hülyéskedni a többiekkel, de legalább úszni… - győzködte kedvesét Hyunwoo, mikor is Minhyuk mély hallgatásba burkolózott, és orcái halványrózsaszínbe burkolóztak, majd egyre intenzívebb árnyalatait vették fel a vörösnek.

- De én nem tudok úszni – suttogta Minhyuk, nehogy még csak véletlenül is meghallja párja, de nem járt szerencsével.

- Tessék? – nézett rá döbbenten Hyunwoo, Minhyuk pedig kifakadt.

- Nem tudok úszni, csessze meg! Nem egy rohadt medence ám a Mennyek Országa, tudod?! Semmi szükségem nem volt rá, hogy tudjak úszni! Ha te nem… - nem tudta befejezni mondatát, mert Hyunwoo elhallgattatta egy csókkal feldúlt szerelmét, akinek már a könnyek is potyogni kezdtek szemeiből, annyira zavarta ez a hiányossága.

Azonban ez a strandolósdi, hiába tudott úszni, és hiába nem volt baja semmilyen vízzel, legyen az folyó, tó, tenger, óceán vagy csak a medence vize, nem mindenkinek nyerte el a tetszését.

Hyungwon egy fa alatt gubbasztott, pólóban és rövidnadrágban, egy könyvvel a kezében, és minden egyes oldal végére érve, ingerülten lapozott, szinte hallani lehetett az oldalak rémült kiáltását, amit az egyszerű ember csak gyűrődésnek titulál, ahogy szakadni készültek, de erre azért vigyázott Hyungwon, hiszen egy könyves boltban dolgozott. Dolgozott volna, ha a többiek nem rángatják el munkából egy szabadnapot kikönyörögve a főnökétől.

Nem szerette a strandokat; sokan voltak, hangosak voltak, minden második gyerek az anyjáért ordított, vagy sikított, mert vizes lett (könyörgök, mit várt egy strandon?), rohadt meleg volt, a naptej és a klórszag keveredett a gyorséttermekből és büfés standokból áradó olaj szagával, plusz a vattacukrok tömény és édes illatával.

Ha ez nem lett volna elég, Hyungwon amúgy sem volt egy magamutogató fajta: télen minden ruhája lógott rajta, hogy még véletlenül se tudja kivenni az ember, vékony alakját, és minden bőrfelületét takargatta a kíváncsi szemek elől. Nyáron csak a gatyarohasztó meleg, és Hoseok napi öt órás siránkozása tudta ráimádkozni a rövidnadrágot és a pólót – de ezekből is szigorúan a leglengébb változatot, és az a bizonyos póló legalább a könyökéig, a rövidnadrág pedig minimum a térde alá ért. Ha pedig még ez sem lenne elég, most még két hatalmas sebhely is „díszíti” lapockáját, amire minimum minden tíz év alatti mutogatna, és hangosan kérdezgetné az anyját, átordítva a medence egyik végéből a másikba, hogy „a bácsinak miért ilyen a háta”, ezzel Hyungwonra irányítva további száz ember figyelmét.

Hyungwont pedig így vonszolták el a strandra az állítólagos barátai és az állítólagos szerelme.

- Angyalom, nem jössz be a vízbe? Lehűtene, hidd el, tetszene neked is – rohant mellé egy csurom vizes Hoseok, aki Hyungwonnal ellentétben egyenesen imádta mutogatni magát, bár mi tagadás, volt is mit mutogatnia.

 

- Nem – morogta vissza Hyungwon, fel se pillantva a vizes hajú és vízcseppektől csillogó testű… oh a fenébe is, dehogynem pillantott fel, és egy huncut vízcsepp útját még követte is szemével, ahogy végignyaldosta párja izmos mellkasát, hasfalát, majd eltűnt a fürdőnadrágja alatt. Csak és kizárólag ezért a látványért engedte magát elcsábítani – foggal-körömmel küzdve, heteken át próbálkozott a másik hat – a strandra.

- De Édesem, még Minhyuk is bejött a medencébe. Hát nézd meg, milyen aranyos, ahogy Hyunwoo tanítgatja úszni – mutatott a szóban forgó medence irányába Hoseok, hogy szemtanúi lehessenek Minhyuk újra kitörő hiszti rohammal keresztezett sírógörcsének, ahogy riadtan bújt párjához.

- Akkor nézd őket, és hagyj engem békén – lapozott egyet könyvében a makacs fiú, de ezúttal már sokkal óvatosabban, mint eddig.

- De Nyuszifül…

- Hoseok, nem. Világosan megmondtam, hogy utálok strandra járni. Annak örülj, hogy egyáltalán itt vagyok, és ne baszogass, kérlek – tette le könyvét, egyenesen párja szemeibe meredve, hogy elcsípjen egy huncut villanást a tekintetében.

- Szeretnéd te, ha baszogatnálak – vigyorodott el gyalázatosan a már piszkosszőke hajjal, és még mindig, Adoniszt megszégyenítő testtel rendelkező Hoseok, mire a válasz Hyungwon részéről egy szemforgatás és a könyv gerincének tompa koppanása volt az idősebb tarkóján.

- Közönséges vagy már megint – közölte halálos nyugalommal Hyungwon, majd egy gonosz kis mosoly jelent meg szája szegletében. – Mindemellett, nem tudom, hogy amikor legutóbb együtt voltunk, ki is nyögött és sóhajtozott alattam, egyre többért és mélyebb lökésekért könyörögve. Ki volt az, akinek ebből nem volt elég, nem hogy egy, de még öt alkalom sem – nézett mélyen Hoseok szemeibe a fiatalabb, egyre közelebb és közelebb hajolva hozzá, míg végül teljesen a hátára nem kényszerítette az idősebbet, míg ő maga fölé mászott, és füléhez hajolva aprót harapott az érzékeny bőrbe, kezeivel pedig az izmos combokon elkalandozva.

- Hyungwonie-ah – sóhajtott fel Hoseok lehunyt szemekkel, amik ugyanilyen gyorsan is pattantak ki, amint megérezte párja kezét, hogy… végül is jó helyen jár, de ezt inkább mégis otthon kellene intézniük.

- Igazítsd meg a fürdőgatyádat, ha nem akarod, hogy az éppen erre tartó többiek is megtudják, hogy csupán az emléke annak, hogy alul voltál, ennyire felizgatott – nézett a még mindig alatta fekvő elködösült szemeibe legédesebb mosolyával. – Élvezkedj a gondolaton, mert ma este mindaz, amit felsoroltam, nem fog megtörténni, amiért elrángattál a strandra – jelentette ki, és újra kényelembe helyezte magát, hátát a fa törzsének támasztva, mikor Minhyuk dühösen fújtatva levágódott mellé, rögtön a nyomában egy fáradt, kétségbeesett tekintetű, de mosolyát visszatartani alig tudó Hyunwoo-val.

- Tündérem, én…

- Ne. Szólj. Hozzám – tagolta Minhyuk dühösen, és egy törölközőbe burkolózva Hyungwon vállának dőlt, akinek hirtelen mégis megtetszett a strandolás.

- Mit vétett a lovagod ellened, már megint? – kérdezte bujkáló mosollyal Hyungwon, ahogy élvezettel nézte a szenvedő arckifejezésű Hoseokot. Nem ilyen gonosz ő, hiszen Hoseokkal a szeretkezés több, mint isteni, magát pedig nem akarta büntetni. Elég lesz az ő kis cicájának, mert igen, a legutóbbi óta, ha kettesben vannak, Hyungwon hívja Hoseokot cicának, és nem fordítva, ha még legalább tizenkét órát azzal a hittel kell együtt élnie, hogy ma este Hyungwon nem lesz az övé, de ő sem lesz Hyungwoné. Elfordította a tekintetét Hoseokról és a dühös és megbántott tekintetű Minhyuk felé fordult.

Már éppen válaszra nyitotta volna száját a fehér hajú fiú, amikor Changkyun is megérkezett kétrét görnyedve a röhögéstől, amint Jihye csapkodta, ahol érte.

- Hogy lehetsz. Ennyire. Tahó. Te sátánfajzat. Te suttyó. Rohadék – és csak úgy ömlöttek a szitokszavak Jihyéből, minden egyes „becenév” után egy jó nagyot mérve hol Changkyun fejére, hátára, tarkójára, karjára, tulajdonképpen bármijére, ahol tudta, hogy fájhat a másiknak.

- A kedves öcséd – kezdett bele sértett hangon Minhyuk könnyesedő szemekkel, ahogy még jobban Hyungwonhoz bújt, aki már fél karjával át is ölelte barátja vállait –, az még hagyján, hogy kiröhögött, mert nem tudok úszni. De ez a pokolfajzat, még le is nyomott a víz alá, és azon röhögött, hogy milyen vicces arcom volt, amikor Hyunwoo felhúzott.

Hoseok végtelen örömmel vágta istenesen fejbe Changkyunt, amiért ennyire megijesztette a kis boldogság-túltengéses angyalt, és még örömét is lelte az ijedtségében – nem, Changkyun még mindig nem tartozott a kedvencei közé. Inkább csak… megtűrte, mert élete szerelmének féltestvére volt, és mert valamilyen szinten segített is nekik megbeszélni a dolgokat.

- Annyira köcsög tudsz lenni – vetette oda foghegyről Hyungwon az öccsének, majd visszafordult Minhyukhoz. – De Minhyukie, ezért miért haragszol Hyunwoo-ra?

- Mert ő is nevetett! Kinevetett, mert azon a részen voltunk, ahol leért a lábam a vízben, de annyira megijedtem, hogy elfelejtettem! – most már ki is buggyantak a könnyei a végtelen kedvességgel megáldott volt angyalnak. Hiába volt végtelen a kedvessége, pontosan ugyanennyire is volt érzékeny, és törékeny lelkű, amit csak nagyon ritkán mutatott ki barátainak. Ellenben Hyunwoo ezt pontosan tudta.

- De Szerelmem, ha végighallgattál volna… - próbálkozott újra Hyunwoo most már tényleg kétségbeesetten, de hiába.

- Ne szerelmemezz! Nem hallgatlak végig! Pontosan tudod, hogy…

- Minhyukie – törölte le a könnyeket az általában mosolygós arcról Hyungwon. – Hallgasd meg a kedvemért. Biztos csak félreértettél valamit… Te is tudod, hogy Hyunwoo-nak te vagy a legfontosabb…

- Hát épp ez az! Félreértette! Nem rajta nevettem, hanem azon, hogy… pont jó helyen rúgta meg Jihye Changkyunt, amint kihúztalak a vízből! Engem is megijesztett a kis mitugrász, és rajta nevettem, hogy vissza is kapta! Tudod, hogy nem szeretek erőszakhoz folyamodni, így azt gondoltam, Jihyétől majd megkapja, ami jár neki, és nem is tévedtem – mondhatta végre végig Hyunwoo is nevetésének okát, mire Minhyuk szipogott egyet és felnézett a könyörgő, barna szemekbe.

- Tényleg nem engem nevettél ki? 

- Dehogy, Édesem, sosem nevetnélek ki – húzta magához Minhyukot, és puha hajába csókolt, majd ahogy leült, az angyal máris mellkasának dőlt, bocsánatkérő csókot nyomva Hyunwoo nyakára.

- Tényleg borzasztóak vagytok – mosolygott Hyungwon. – Amúgy Kihyun mit mondott, mikorra ér ide?

- Nem mondott semmit, annyit tudok, hogy először moziznak, aztán utána

jönnek. De hogy mikor mennek moziba, az rejtély… Nagyon az ujjai köré csavarta a kislány – mosolyodott el Hyunwoo is.

- Hogyne, hiszen Irene is angyal. Így itt maradhat a Földön még egy jó ideig – mondta Minhyuk, Jihye pedig a fejét fogta. Vele nem olyan rég közölték ezt az angyalos dolgot, de amint kiderült, hogy Changkyun igazából a Sátán fia, több kérdése nem is volt, mindent elhitt és minden értelmet nyert számára.

- Jooheon? – kérdezte Hoseok, ahogy körbenézett, de semerről nem látta közeledni a hiányzó srácot.

- Elment kajáért Gunheevel – válaszolt Jihye elnéző mosollyal, mire mindenki csak sóhajtott egyet. Ha Gunhee és Jooheon együtt csinálnak valamit, annak két vége lehet csak: vagy irtózatosan nagy ökörködés, vagy szex. De ez egy másik történet…

- Akkor éhen halunk - könyökölt térdére Changkyun, mire egyetértésben nevetett fel halkan mindenki.

Mind a heten boldogok voltak életük jelenlegi párjával – bár Jihye és Changkyun az elmúlt két hónapban, mióta újra együtt vannak, már kétszer szakítottak, és természetesen mind a kétszer Changkyun miatt, de a srác mind a kétszer visszakönyörögte magát, és Jihye túlzottan szerette a kis sátánfajzat "hülye fejét", ahogy ő mondaná, és mind a kétszer vissza is fogadta. 

Hoseok pedig nem győzi minden nap megköszönni az Úrnak, hogy egy ilyen angyal mégis az övé lehet, és valahányszor erre gondol, úgy érzi, szíve szárnyra kap a boldogságtól.

***

Halihó!

Nos... nem szokásom a fejezetek elején/végén hozzáfűzni semmit, most mégis szükségét érzem.

Rengetegszer köszönöm, hogy ennyien követtétek ennek a két (hét) lököttnek a történetét, és könnyfakasztóan gyönyörű szám van az oldal látogatottságát számláló kis modulban ♥ Nem tudom elégszer megköszönni a hozzászólásokat  mind itt, mind a facebookon, és a felíratkozókat valamint a jelölés kéréseket T_T ♥ 

Sajnálom, hogy ennyire nagy időközökkel tettem fel csak a részeket, és hogy elégé hullámzó mennyiségben, de sajnos ígyhozta a sors, meg a nyárnak csúfolt lustasági szint kötelező emelkedése T_T Mindennek ellenére még egyszer, meg még százszor köszönöm hogy nem felejtettétek el a történetet ♥ sajnos így hetük történetének itt van a vége. Nem tartom tökéletesnek a ficet, és a legjobbnak sem, amit valaha írtam, bőven van még hova fejlődnöm, de az első hoszabb történetem, amit befejezettnek nyilváníthatok, és ezt nektek köszönhetem ♥

Bár a történetnek itt vége, lógok mégnektek 2 extra résszel (mert egyenlő lett a szavazás eredménye), amit ahogy időm engedi, hozni is fogok V_V ♥

Szóval még egyszer nagyon köszönök mindenkinek mindent, és bármi kérdést kérést, óhajt, sóhajt, panaszt, bánatot szívesen meghallgatok/elolvasok/megválaszolok^^ ♥

UI.: igen, imádom a credit tageket, amik csak a lényeget takarják ki -.-

Torkosság (OS) (18+)

Rizs, kimcsi, rizspogácsa, marhahús, disznóhús, szalonna, algaleves, saláta, gyors kaja. Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy miről volt szó, csak meg lehessen enni. Akár hó is lehetett – amit szintén evett is egy külföldi utazása során, de ebbe most ne menjünk bele…

Lee Taeminnek elképesztő étvágya volt. Az összes létező műsornak vendége volt már, amiben ha csak egy falatot is, de enni kellett vagy lehetett – bár… az sosem egy falat volt. Most gondolhatná azt mindenki, hogy egy meglehetősen kövér emberről van szó, akinek valamilyen evéssel kapcsolatos betegsége van.

Nem, semmiféle betegsége nem volt Taeminnek, és még csak kövér sem volt, sőt, lányokat megszégyenítően karcsú lábakkal, vékony derékkal és apró arccal rendelkezett. Meg egy fekete lyukkal a gyomrában. Ha bárki meglátta az első kérdése az volt, hogy eszik-e egyáltalán rendesen, Taemin pedig rafinált és sunyi volt, így általában mindig ugyanazt a választ adta.

- Reggeltől estig rádióállomásokon vagyok, vagy táncpróbákon izzadok, aludni sincs időm, nem hogy enni… - és természetesen mindenki azonnal meghívta annyi ételre, amennyit csak meg tudott enni. Egyetlen ember volt csak, aki mindezen átlátott. Ő volt Kim Jongin.

Jongin, vagy ahogyan manapság nevezték, Kai, gyerekkori barátja volt Taeminnek, ő pontosan ismerte Taemin csavaros észjárását, hogy egyetlen falatért bármit… bármit képes volt megtenni. De természetesen Kai, Taemin barátjához méltóan, hasonló furfangossággal rendelkezett.

Mint ahogyan már volt róla szó, Taemin lányokat megszégyenítő alakkal rendelkezett, és hófehér bőrrel, hatalmas, csillogó barna szemekkel, szépen ívelt, telt rózsaszín ajkakkal, és angyalokéhoz hasonló mosollyal, ezt az arcot pedig csak még jobban kiemelte, az újabban tejföl szőke haja. Ha nem lett volna feltűnően lapos a mellkasa, akkor az összes férfi megfordult volna utána az utcán – bár a férfiak hetven százaléka még így is megfordult utána. Ez alól pedig Kai sem volt kivétel, de ő nem csak az utcán fordult utána, hanem az ügynökségen belül, a próbaterem falai között, vagy Taemin lakásán, ha a fiúnak éppen kedve szottyant átugrani barátjához. 

Épp a szokásos, kedd esti próbájáról sétált haza eldugott kisutcákon Taemin és Kai, hogy egyetlen fan se kövesse őket hazáig, és mivel Taemin lakása még így is közelebb volt, mint az exós kollégium, Jongin öntörvényűen úgy döntött, hogy legjobb barátjánál alszik, akinek természetesen semmi ellenvetése nem volt. 

Még szép, hogy nem volt, hiszen Kainak tervei voltak. 

A terv pedig rengeteg kalóriát tartalmazott, valamint ínycsiklandó illattal rendelkezett, amit abban a pillanatban ki is szagolt Taemin, ahogy beléptek a lakásba. Taemint egyből a konyhába vitte az orra, ahol meglátta a roskadásig telepakolt asztalt, amin csak és kizárólag a kedvencei voltak, embertelen mennyiségben – mert igen, még Lee Taeminnek is volt kedvenc kajája.

- Kai… ezt mégis honnan, meg… mikor? – ámuldozott Taemin a sok-sok hús és egyéb finomság láttán, és már nyúlt is egy rizsgolyóért, amikor Jongin megfogta Taemin csuklóját.

- Tudod Taeminnie… azon gondolkodtam, hogy mivel annyit eszel, ami miatt mára cég is panaszkodik, vihetnénk belőle a bandatársaimnak is, nem? Tudod… kilenc emberre ez nem sok kaja, viszont egyedül, sőt, még kettőnknek is sok lenne… Szóval… - kezdte el rezzenéstelen arccal elcsomagolni a temérdek mennyiségű rendelt ételt, amikor Taemin a vállainál fogva fordította maga felé kétségbeesetten Kait.

- Jongin… Kérlek… Bármit megteszek, csak… a kaját ne, jó? – nézett könyörgően Kai szemeibe, mire annak felcsillant a szeme.

- Azt mondod… bármit?

- Bármit, csak… hadd maradjon itt a kaja…

- Taeminnie, a bármi egy nagyon nagy horderejű ígéret – hajolt közelebb a szőke fiúhoz, és mélyen a szemeibe nézett. – Ám legyen… De csak azután ehetsz, hogy teljesítetted azt a bizonyos bármit…

Taemin hevesen bólogatni kezdett, mire Kai elvigyorodott és a szőkének még felocsúdni sem volt ideje, máris ajkain érezte bronzbőrű barátja ajkait. Nagy szemekkel pislogott Kai lehunyt szemeire, ahogy nézte a sötét pillákat, amik néha megrebbentek, majd újra a csokoládészín szemek néztek vissza rá, és lassan elvált tőlük.

Bizony Kainak is nagy étvágya volt, különösen ha Taeminről volt szó. Taeminre a nap minden percében éhezett Jongin.

- Kai…

- Ma este én fallak fel téged, Taemin – súgta halkan a fiatalabb, majd magával húzta a nappaliba a döbbent fiút, ott leterítette a szőnyegre, és fölé mászott, majd ismét csókolni kezdte, de ekkor már Taemin szemei is lecsukódtak és viszonozta az egyre mohóbb csókot, ahogy pedig Kai nyelvét megérezte ajkai között, már nem is gondolkodott tovább.

Halkan szusszantott a csókok közé az idősebb, aztán Kai elhajolt tőle és ajkaival a másik fiú állát, majd nyakát csókolta, egyre lentebb haladva, kezei pedig a póló alá siklottak, és végigsimított ujjbegyeivel az idősebb jól érezhető bordáin, a hasán pedig tökéletesen simultak tenyere alá az edzések eredményeként előbukkanó kockák. Pillanatokon belül a halk szusszanások sóhajokká váltak, és amilyen fürgén siklottak Kai ujjai a póló alatt, olyan gyorsan került le Taeminről a bő, fekete póló. Kai ajkai új célt tűzve ki maguknak haladtak tovább a nyakáról a kulcscsontjára, onnan pedig a mellkasára, és ahogy fogait is bevette a játékba, úgy csalta ki Taeminből az első halk nyögést, és úgy született meg az első vöröslő kis folt a hófehér mellkason. 

- Túl könnyen ígérgetsz Taeminnie – kuncogott Kai, és levette magáról trikóját, hogy teljes mellkasával simulhasson Taemin felsőtestéhez, ahogy óvatosan ránehezedett és újabb csókot lopott a harapdálástól kissé megduzzadt, bár amúgy sem elhanyagolható vastagságú ajkakról. A csók rövid volt, viszont az éjszaka, amely előttük állt, hosszúnak ígérkezett, pedig még csak most kezdődött el. 

A hófehér mellkas ismét szaporán, rendszertelenül süllyedt és emelkedett a fiatalabb csókjai nyomán, ahogy a telt ajkak egy-egy érzékenyebb pontot érintettek, ahogy egy forró nyelv végigsiklott a finoman kidomborodó kockák között, és a fogak meg-megkaristolták a kiemelkedő bordákat. 

Jongin azóta a rabja volt a fiúnak, hogy tizenhárom évesen meglátta táncolni. Az akkor még fejletlen, de külön-külön mozgó izmok már akkor ámulatba ejtették, és eleinte csak rajongott a fiúért, annak minden mozdulatáért. Ahogy pedig egyre idősebbek lettek szoros barátság alakult ki köztük, és Jongin élete legboldogabb pillanatait élte meg a fiúval. Végül, ahogy azok a külön mozgó izmok egyre fejlettebbé váltak, Taemin mozgása pedig egyre szenvedélyesebb és túlfűtöttebb lett, az ámulat és a rajongás szépen lassan átalakult vággyá és elfojtott indulatokká, míg végül már csak annyit tudott Jongin, hogy Lee Taemint magának akarja.

De Taemin egyre híresebb és híresebb lett, egyre több és több műsorba hívták meg, egyre többet volt távol, messze Jongintól. Aztán Jonginból egyik napról a másikra Kai lett, már ő is egyre kevesebb időt tudott eltölteni az idősebbel, aminek eredményeként Taemin egyre inkább magába fordult és csak akkor volt önmaga, amikor Jonginnal lehetett, ha pedig több száz kilométer, vagy egy egész tenger választotta el őket egymástól, hiányérzetét, mint a tinédzserlányok, amikor szakítanak életük jelenlegi szerelmével, evésbe fojtotta. 

Eleinte senkinek nem tűnt fel, hogy mennyit eszik, hiszen a próbateremben eltöltött, áttáncolt éjszakák megtették a hatásukat, és Taemin egy dekát sem hízott – viszont egyre többet evett. Kis idő múlva pedig az, hogy ehetett, majdnem akkora boldogsággal töltötte el, mintha Kaival lehetett. Aztán még több idő elteltével már Kaival is csak enni vagy táncolni járt. 

Kai először csak röhögött, hogy el fog hízni, és próbálta elképzelni kövéren akkor már korán sem legjobb barátját, inkább vágyainak egyetlen tárgyát. De Taemin nem hízott, és már Kai nélkül is boldog volt. Boldogabb, mint Kaival. Jongin pedig először képen röhögte a saját tükörképét, amikor rájött, mit is érez. Aztán szánalmasnak és nevetségesnek érezte magát, majd egyre dühösebbnek és dühösebbnek, míg végül sosem fogadta el az idősebb meghívását, aminek köze volt az evéshez.

Kai féltékeny lett mindenre, amit Taemin evett. 

Egy teljes éjszakán keresztül ült Kai a próbateremben és csak szemezett a tükörrel, vagy a fallal, mi a fene ütött belé, mikor rájött féltékenységének tárgyára: az ételre. Aztán megszületett benne a terv. A gonosz kis csel. Taemin az ételek rabja volt, Kai pedig Taemin rabja. De most…

Most Taemin lett Kai rabja, ahogy a fiú ott feküdt alatta kiszolgáltatottan, nyöszörögve a szőnyegen, és végre nem Taemin volt az, aki sorra falta az ételeket. Kai falta fel Taemint. 

Jongin megelégelte, hogy csak kóstolgatja az idősebbet, így nadrágjához nyúlt, és készült, hogy lehúzza róla, de Taemin gyorsabb volt nála, és másodperceken belül Taemin már Kai csípőjén ült, és diadalittasan vigyorgott le bronzbőrű barátjára.

- Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy te leszel az egyetlen, aki szórakozhat? – hajolt egészen közel a megszeppent fiú arcához Taemin, majd ráharapott Jongin alsóajkára, nyelvével végigszántott rajta, aztán elengedte, fogait pedig a fiú nyakába mélyesztette; nem fájdalmasan, de annál inkább izgatóan, hogy Jonginban benne rekedt az összes levegő, ami hangos sóhaj formájában szakadt fel belőle, ahogy Taemin fogai a fülét karcolták. 

Taemin élvezettel simított végig Jongin kidolgozott, szálkás felsőtestén, majd ajkaival kezdte ízlelgetni, kisvártatva pedig nyelvével is simogatta a bronz bőrt. Kai sokkal érzékenyebb volt, mint arra Taemin számított – egy apró nyalintás a fiatalabb mellbimbóján, és ki is csikarta belőle az első nyögést. Fekete szemeit a fiatalabb arca felé fordította, aki enyhén kipirulva, sietősen kapkodta a levegőt ajkain keresztül, és minden apró érintés, csók, simogatás már csak nyögéseket csalt ki belőle. Viszont ahogy a csókok elértek az alhasáig, Jongin belemarkolt Taemin vállaiba, így ismét maga alá teperte a fiút, és vágytól izzó tekintettel, durván megcsókolta egy pillanatig sem teketóriázva, lehúzta róla a nadrágot.

Kapkodva, határozottan simította és csókolta végig felsőtestét, aztán elért az alsónadrágja széléhez, ahol ajkai épp csak hozzáértek csípőcsontjához, végül ugyanilyen, alig érezhető pillangócsókot adott Taemin már igencsak jól kivehető vágyára, alsónadrágon keresztül – Taeminben pedig elszakadt valami, és egy rövid, halk, magas nyögés szökött ki ajkai közül. 

Jongin elvigyorodott, és újra megismételte a mozdulatot, kicsivel határozottabban, a reakció pedig ugyanaz volt, csak meg lett toldva egy apró lökéssel is, amit Taemin a csípőjével produkált. Következőleg, még mindig alsón keresztül, Kai végignyalt Taemin teljes hosszán, amivel már egy sokkal hangosabb nyögést és egy intenzívebb lökést váltott ki belőle, és az idősebb lábai széles terpeszbe nyíltak, hangtalanul könyörögve többért. 

- Türelmetlen vagy, Taeminnie, hosszú még az éjszaka – nevetett fel halkan Jongin, és egyik kezét az idősebb merevedésére tette, természetesen még mindig alsónadrágon keresztül, másik kezével a felsőtestét járta be finom, mégis határozott simogatásokkal, így megkeresve és ingerelve az erogén zónákat, amiken ahogy végigcirógatott, Taemin összerándult. Ajkai sem voltak tétlenek, végigjárták a hosszú, vékony fehér combokat, különös tekintettel a belsőcombjaira, amikről egy, a táncteremben töltött éjszaka, és egy apróbb izomhúzódás után, amit Kai kezelt le, kiderült, hogy mennyire is érzékenyek.

Taemin alig pár perc elteltével, már szabályosan vonaglott Jongin kényeztető kezei és szája alatt, csípőjével pedig egyre nehezebb feladat volt nem lökni magát a fiatalabb kezébe.

- Jongin-ah… gyerünk… ne szórakozz – préselte ki fogai közt az idősebb, és egyre kevésbé fogta vissza magát, mire Kai elhajolt a csábítóan fehér, itt-ott már piros foltokkal tarkított comboktól, és egy apró, kaján mosollyal, mindkettőjük számára őrjítően lassan húzta le Taeminről a már kimondhatatlanul szűk alsót. 

Ámulattal, mondhatni éhes tekintettel nézett végig gyönyörű barátján, ahogy ott feküdt előtte meztelenül, kiszolgáltatottan, és nem utolsó sorban felizgultan, elködösült szemekkel. Kai úgy érezte, hogy eddig tartott a visszafogottsága; még csak felnyögni se volt ideje Taeminnek, fiatalabb barátja máris ölére hajolt és olyan élvezetben részesítette, amiről fogalma sem volt Taeminnek, hogy mégis hol tanulhatta. Jongin nyelve meglepő rutinossággal járta be Taemin férfiasságát, és pont jó helyeken és pont jó pillanatokban szívott rá makkjára, vagy nyalt végig egész hosszán, ő pedig csak tehetetlenül nyöszörgött, sóhajtozott és pokolian élvezte, amit a fiatalabb művelt vele.

- Tetszik, Taeminnie? – hajolt el tőle egy egészen rövid pillanatra, vágytól elködösült szemekkel felnézve barátjára Jongin, hogy a következőben egy nyögésbe fulladó sóhajt váltson ki belőle, ahogy ráhajolt teljes hosszára, hogy megmutassa Taeminnek, mit is jelent igazán a mélytorkozás. De alig tartott pár kínzóan hosszú másodpercig ez a fajta élvezet, Jongin egy kaján vigyorral vált el aktuális nyalókájától, és hajolt volna az idősebb ajkaihoz, de az hevesen markolt a bronzbőrű fiú hajába, és ő maga rántotta magához.

- Ugye te sem gondoltad, hogy így itt hagysz, Jongin-ah? – nézett dühösen, a kéjtől totálisan elvesztett önkontrollal Taemin a másik szemébe. – Ha már elkezdted, akkor fejezd is be!

- Ne aggódj – nevetett fel Kai. – Nem állt szándékomban itt befejezni a kínzásodat. Mondtam, hogy felfallak – és ahogy kimondta, már bele is harapott az alatta fekvő vastag alsóajkába, Taemin torkából pedig egy újabb nyögés szakadt fel, ahogy az éles fogak már nyakába mélyedtek, és szó szerint végigkóstolgatták minden egyes porcikáját, egyetlen bőrfelületet sem kihagyva, elszórtan harapás és szívásnyomokat hagyva maguk után. 

Alig értek alhasáig az éhes ajkak és kíváncsi fogak, Taemin ellökte magától Kait, de csak annyira, hogy ő maga felálljon, magával húzva a barna bőrű fiút, hogy aztán a következő pillanatban annak háta a legközelebbi falon koppanjon. Pár pillanatig Kai megszeppenten pislogott az őt falhoz szegező, nála fél fejjel kisebb fiúra, és annak kárörvendő, éhes vigyorára, de amikor Taemin kezei nadrágjához értek, ajkait pedig végighúzta egész felsőtestén, centiről-centire lefelé haladva, abban az ütemben, ahogy fél térdre, majd mindkét térdére ereszkedett, már nem érdekelte semmi. 

Taemin egyetlen rántással lehúzta Kai alsóját, és azonnal rátapadt a fiatalabb, ránézésre is fájóan merev péniszére, amely már a fiú hasfalához simult. Kai mélyen felnyögött, ahogy megérezte maga körül a húsos ajkakat, és Taemin dús, tejföl-szőke hajába túrt fél kézzel, a másikkal pedig az ajtófélfában kapaszkodott meg, hiszen úgy érezte, az idősebb nyelvjátéka képes lenne őt is térdre kényszeríteni. 

Pár perc múlva azonban Kai, a hajánál fogva húzta fel az éhesen nyalakodó fiút maga elől, és most rajta volt a sor, hogy a másikat a falhoz kényszerítse, és végigsimítva oldalán, térde alá nyúlva húzza Taemint még közelebb magához, a fiú pedig megadóan kulcsolta hófehér combjait Kai csípője köré. A fiatalabb elvigyorodva csókolta meg újra Taemint, hosszan és szenvedélyesen, egyszerre keményen és lágyan, közben pedig lökött egyet csípőjével. Taemin édesen és éhesen nyöszörgött bele a csókba, Kai pedig mélyről jövően, és mély hangon nyögött a fiúszájába, ahogy megérezte, hogy az idősebb még inkább magához húzta, átkarolva vékony, fehérkarjaival az ő széles, izmos bronzbarna hátát.

Kai elhúzta ajkait Taeminétől, és nyakába csókolt, miközben egyik kezét az idősebb ajkaihoz vezette, aki egyetlen szó nélkül vette szájába három ujját a fiúnak, és úgy nyalta körbe, mintha csak ismét a fiatalabb merevedésén játszana nyelvével, de pár másodperc elteltével ő maga húzta el ajkait a fiú ujjától, és a fiatalabb hajába markolva finoman kényszerítette, hogy nézzen a szemeibe.

- Érezni akarlak, Jongin – jelentette be követelőzően Taemin, megfogva a fiú, előbb még ajkai közt lévő kezét, és hátravezette fenekéhez, hogy bejáratához érintse a hűvös ujjakat. – Itt akarlak érezni – végig se tudta mondani, amit akart, ugyanis Jongin azonnal feltolta egy ujját, ahogy bejáratához ért, Taemin szavai pedig nyögésbe fulladtak, szemeit szorosan lecsukta és ajkába harapva nyögött fel. 

Kainak, ha választania kellett volna, hogy Taemin szerinte mikor a legkívánatosabb, ezt a pillanatot választotta volna. Ezt, ahogy Taemin ajkai közt sóhajba fúlóan kiszökik az ő neve, hogy utána ajkára harapva, lehunyt szemekkel, hátravetett fejjel, a falnak támaszkodva viselje az édes kínt, amit a benne lévő, már két ujj okoz neki, közben pedig érezte saját hátán, ahogy az apró kezek erősen kapaszkodnak, rövid körmeit lapockái alá mélyesztve. Az érzés, a látvány, a hangok és Taemin bőrének semmihez sem fogható illata… mind-mind tökéletesek voltak.

- Jongin, ne szórakozz, téged akarlak – nyögte élvezettől akadozó hangon Taemin, mire a fiatalabb, kihúzta ujjait, és meglepő gyengédséggel emelte fel a másik lábát is Jongin, és fektette újra a szőnyegre, hogy aztán minden figyelmeztetés nélkül, lassan, de egyetlen határozott lökéssel elmerüljön a fiúban. 

Az érzés leírhatatlan volt. Kai minden idegszála pattanásig feszült, hogy ne kezdjen el őrült tempóban mozogni, ahogy Taemin forró és rettentően szűk, mint Jongin számára kiderült, eddig érintetlen falai rászorultak merevedésére.

- Taeminnie… miért- 

- Ne ezen agonizálj, hanem mozogj végre – préselte ki összeszorított fogai között Taemin, ahogy közben Kai széles vállaiba kapaszkodott erősen, hogy megpróbáljon minél hamarabb ellazulni és megszűnjön a fájón lüktető és szúró érzés alfelében, amit Jongin méretei okoztak számára, és végre a kéj édes kínja váltsa fel. 

A fiatalabb lassan, de teljesítette a kérést, és lökött egyet csípőjével, majd még egyet, figyelve az alatta fekvő minden egyes sóhajára, nyögésére, apró érintésére, mimikájának változására, míg már alig mutatta fájdalom jeleit, és egyre gyorsított mozgásán, lökései mélyebbek és erőteljesebbek lettek, míg Taemin egyszer csak fel nem sikkantott. Kai azonnal odakapta a fejét, ahogy Taemin lábai még erősebben kulcsolódtak a csípője köré, és már nem érezte a hátába markoló kezeket, amik most a szőnyegben próbáltak fogás találni, és hátát kisebb ívbe emelte, orcái kipirultak, vörös, húsos ajkai elnyíltak, szemei félig lecsukódtak, és ködösen nézett velük a fiatalabb felé.

Kai tévedett. Ez volt a leggyönyörűbb pillanat, ahogy Taemint valaha látta.

- Megvagy – lehelte Taemin ajkaira Kai, és az este alatt, ki tudja hanyadjára, megcsókolta a szaporán lélegző fiút, és ahogy Taemin akaratosan, szenvedélyesen, kapkodóan ráharapott ajkára, Jongin pattanásig feszült idegei elszakadtak. Fejvesztve hajszolta a gyönyört, egyre erősebbeket és mélyebbeket lökött Taeminben, ahogy szinte mindig eltalálta prosztatáját, és Taemin sikolyai és nyögései egyre hangosabbá váltak és magasabbra szöktek. 

Már csak pár pillanat volt a végéig, csak pár lökés, amikor ráfogott Taemin fájón lüktető, és vöröslő, elő-váladéktól nedves merevedésére, és alig rántott rajta párat, az idősebb megadta magát, és Jongin nevével ajkain átlépett a gyönyör kapuján, magával rántva a fiatalabbat is, ahogy falai rászorultak.

Jongin remegő tagokkal nehezedett Taeminre, és nyakába csókolt, majd legördült róla, és azonnal magához vonta a fiatalabb izzadságtól csillogó fehér testét, saját bronzos árnyalatú bőréhez. Próbálta magukat elképzelni kívülről Kai, és arra jutott, hogy ennél a pillanatnál szebbet festeni se lehetne. 

Taemin légzése egyre lassabbá és szabályosabbá vált, míg végül összeszedte magát és karjaira támaszkodva felemelte a fejét és úgy nézett a fiatalabb szemébe.

- Jongin-ah… 

- Hm? – mosolyodott el Kai, ahogy a csillogó sötétbarna szemekbe nézett.

- Most már… szabad?

Kai pislogott egypárat, hogy miről beszél a fiú, aztán hangosan, hitetlenkedve felnevetett és elengedte Taemint.

- Csak tessék, mind a tiéd – ez volt a végszó, Taemin felpattant egyáltalán nem törődve a fájdalommal, mely minden egyes lépésnél a fenekébe nyilallt, és kiszaladt a konyhába, hogy végre ehessen egy jót. 

Kai csak fejcsóválva nézett utána, majd felvette alsóját, és kezébe kapott a szekrényből, egy találomra kiválasztott inget, kiment barátjához a konyhába, és ráterítette az idősebb hátára, hogy legalább ennyi takarja meztelen testét, amíg jól nem lakik.

Jongin már az előbbivel is jól lakott, csak adott egy rövid csókot Taemin ajkaira, hogy az zavartalanul folytassa tovább az evést. 

cr.: fytaekai.tumblr.com