- Minhyuk, kérlek, gondold át, nem hiszem, hogy…
- Ez nem olyasmi, amivel tudok bármit is kezdeni, Kihyun. Kedves vagy, és rendkívül jó barát, de ezen nem tudok változtatni, ha akarok se. Ne félts, tudtam, hogy mivel jár és bízom az Úrban – mosolygott kedvesen az örökvidám angyal, még egy ilyen helyzetben is.
- Sosem fogom megérteni, hogyan lehet, hogy neked mindig jó kedved van – ingatta a fejét Kihyun, de Minhyuk csak felnevetett.
- Nekem sincs mindig jó kedvem, Kihyun, csak elég mindenkinek a maga baja, nem fogom másokra ragasztani a rossz hangulatomat. Most is sírhatnék, zokoghatnék, az Úr bocsánatáért esedezhetnék…
- Hát akkor tedd azt! Az Úr kegyelmes és…
- És nem érnék el vele semmit. Kihyun, te is tudod, hogy ez megbocsáthatatlan bűn, mindemellett egyedi eset, és megérdemlem a büntetést, bármi is legyen az. Nekem a szárnyvesztés és a száműzetés jutott. A büntetés jogos, és bár kegyelmes az Úr, de igazságos is. Nem kell aggódnod – próbálta nyugtatni barátját, aki egyre kétségbeesettebben figyelte Minhyuk szárnyait, melyekből hullottak a tollak. – Attól, hogy kiűznek a mennyek országából, Isten még nem fogja elfordítani tőlem orcáját, ugyanúgy gondviselő atyám lesz, mint eddig, de a bűnért bűnhődni kell.
Kihyun egy szó nélkül lépett barátjához és ölelte át, Minhyuk pedig viszonozta az alacsony angyal gyengéd érintését.
- Mennyi időd van még? – kérdezte suttogva, a csendet éppen csak megtörve.
- Nem tudom pontosan, talán este felé kapom a büntetésem.
- És… nem félsz? – kérdezte még mindig halkan a kisebbik angyal.
- Őszintén? De. Nagyon félek – sóhajtott nagyot Minhyuk. – Bár többszáz éve figyelem az embereket, mégis most először megyek közéjük, ráadásul nem mint hírvivő… Fogalmam sincs, hogy hova érkezek, hogyan fogadnak majd az emberek, de a legijesztőbb, hogy egyedül leszek. Habár Isten velem lesz, és tudom, hogy gondja lesz rám, nem leszel ott se te, se Jooheon, se más barátaim…
- Nem kell félned, Minhyuk – nyílt ki az említett hálótermének ajtaja, és belépett rajta Uriel Michael kíséretében. – Az Úr gondodat viseli majd.
*
- Hoseok, te nem jössz úszni?
- Haver, tisztában vagy vele, mennyi az idő? Hülye leszek ilyenkor kimenni! – és ezzel a lendülettel be is csapta maga mögött szobája ajtaját.
- Lusta dög… Nem baj, legalább megvan a féléve – nevetett fel halkan, majd kiment az egyetem hátsó, elzárt udvarára.
Már korom sötét volt, csak a lámpák világították az utat, egy másik kollégium ablakaiból szűrődött ki még fény, ami az egyetem főépületnek a tőszomszédságában volt. Tíz perces, lassú séta után oda is ért az ötven méter hosszú és három méter mély medencéhez (ami a közeli sportegyetemen tanuló műugrók miatt volt ilyen mély).
Hyunwoonak ez volt a lazítás; kijött úszni az éjszakában, amikor teljesen üres volt a medence, és megállás nélkül úszta a hosszokat, se edző nem siettette, se senki más, csak kényelmes, lassú tempóban, ahogyan éppen kedve tartotta. Ma volt az utolsó vizsgája a tavaszi félévben, és úgy érzi, bőven megérdemli a pihenést, és Hoseok barátjával ellentétben, ő szeretett aktívan pihenni, így az úszás számára tökéletes kikapcsolódás volt. Nagyjából másfél óra után érezte úgy, hogy végzett aktív pihenésével, és most már megérdemli az édes semmittevést és az alvást.
Kitornázta magát a medencéből, törölközőjét pedig épp csak felemelte a földről, amikor egy hatalmas csobbanást hallott maga mögül. Hyunwoo megforgatta a szemét – jellemző, Hoseoknak is akkor jut eszébe, hogy inkább mégis lejön úszni, amikor ő maga már menne fel.
- Erről lekéstél barátom, kénytelen leszel egyedül lubickolni – folytatta a törölközést, viszont gyanúsan elmaradt a nyafogás, ami ilyenkor szokott jönni barátjától.
Hátrafordult, és egy alakot látott fehér ruhákban, amint egyre süllyed a medence aljára. Egy pillanatig sem gondolkozott, eldobta a törölközőt, és beugrott a medencébe, célirányosan a merülő ember felé úszva, majd amint odaért, a derekánál fogva felúszott vele a felszínre, és először óvatosan a partra fektette a szemmel láthatóan ájult fiút, majd ő maga is kimászott. Megnézte, hogy van-e még a fiúnak pulzusa, és megnyugodva tapasztalta, hogy a fiú valószínűleg csak elájult és él. Először csak óvatosan pofozgatta arcát, majd megnyomta mellkasát, és erre a fiú egy kevés vizet köhögött fel, viszont nem ébredt fel teljesen.
Törölközőjét a fiúra terítette, ő maga pedig csak egy pólót kapott magára, aztán felemelte a földről a fiút és megdöbbenve látta a kisebb vértócsát a fiú alatt. Ahogy közelebb tartotta magához, már a sebeket is látta a hátán, így felvitte a saját szobájába. Óvatosan fektette a másik üres ágyra a fiút hasra, és előszedte az orvosi dobozt.
Amíg edzésekre járt, gyűlölte az elsősegély órákat, de most kifejezetten örült neki, hogy anno nem lógott egyszer sem. Gyengéden és körültekintően kitisztította a borzasztóan mélynek tűnő sebeket, majd elővett egy fertőtlenítő-bőrnyugtató-gyulladáscsökkentő krémet, és finoman érve a sebekhez, bekente azokat. Ezután már csak gézt rakott rá több soron, és leragasztotta a sérült bőrt. Levette a fiúról a még vizes nadrágot, megtörölte törölközőjével és betakarta a fiút, majd leült a saját ágyára és figyelte a másik nyugodt, néha fájdalomtól eltorzuló arcát.
- És most mit csináljak veled?- gondolkodott hangosan, miután letusolt és át is öltözött. Végül úgy döntött, hogy mivel szobatársa nincsen, nála marad a fiú, amíg fel nem épül valamennyire. Valamint Hoseoknak erről nem szól. Maga sem tudja, hogy miért nem akart szólni, de egyelőre hallgatott arról, hogy van egy ideiglenes szobatársa.
Hyunwoo komolyan elkezdett aggódni, amikor már harmadik napja nem volt ébren a fiú, minden estre a sebet naponta kétszer lekezelte és a kötést cserélte rajta. Miután végzett, óvatosan arrébb söpörte a fiú haját a homlokából, amikor megérezte, hogy lázas. Gyorsan kiszaladt a fürdőbe és egy nedves törölközővel tért vissza, hogy azzal óvatosan áttörölje a fiú arcát és tarkóját. Épp csak hozzáért a nyakához, amikor az eddig eszméletlen fiú nyitogatni kezdte a szemét.
- Hé, jól vagy? – kérdezte rögtön Hyunwoo.
- Mi történt? – nézett körül kissé a fiú, majd szemeit összeszorítva a fejéhez kapott. – Nem, nem vagyok jól. Fáj a fejem és a hátam, és hányingerem is van – mondta kissé kábán, mire Hyunwoo kiszaladt a fürdőbe a felmosóvödörért, mert láthatóan nem volt olyan állapotban az ágyon fekvő, hogy nagyobb mozgásokat végezzen.
- Ezt akartam kérdezni én is, de sorjában. Hogy hívnak? – nézett a barna hajú fiúra, és segített neki felülni.
- Minhyuk. Lee Minhyuk – alig ejtette ki a nevét a száján, már hajolt is a vödör fölé és kiürítette a gyomrát.
- Jesszus – fintorodott el Hyunwoo. – Mi történt veled? Hogy estél te a medencébe?
- Hát… - köhögött párat Minhyuk. – Leesetem.
- De mégis honnan?
- A Mennyországból. Angyal voltam, de vétkeztem és a büntetésem az volt, hogy elvesztettem a szárnyaim és a Földre száműztek – mesélte ártatlanul Minhyuk, mielőtt ismét a vödörért nyúlt volna.
Hyunwoo döbbenten pislogott. Jó, ez a srác nem százas. Valóban angyali szépségű még így holtsápadtan is, de azért…
- Ahha. Angyal. Na, ne szórakozz velem! – nézett a srácra. – Komolyan, hogy estél a medencébe? A szüleid nem keresnek? Vagy elszöktél otthonról? Hol laksz? – árasztotta el újabb kérdésekkel.
- Most mondtam – sóhajtott Minhyuk. – Isten Országában laktam, mint említettem angyal voltam egészen addig, amíg nem vétkeztem és büntetésként elvették a szárnyaim, és száműztek, így a Földre estem, ezek szerint a medencébe. Szerinted mégis hogy szereztem a sebeket? Kitépték a szárnyaim, annak a helye az a két seb a hátamon! – emelte meg kicsit a hangját Minhyuk, de annyira erőtlen volt, hogy ennyi beszédtől is elfáradt, és szaporábban vette a levegőt. – A szüleim… ők is tudják, hogy bűnös vagyok, tudják, hogy száműztek… Ők maradtak a Mennyországban…
Jó, tuti nincs valami rendben a srác fejével. Oké, adjunk neki egy esélyt.
- Figyelj, nem vagy még jól. Lázas is vagy, össze-vissza beszélsz, inkább pihenj le, jó? Ne erőltesd meg magad! Most cseréltem le a kötést a sebeiden, feküdj le és próbálj meg aludni. Ameddig jobban nem leszel, itt maradhatsz nálam, ha pedig már javult a helyzet, akkor haza kell menned – próbált Hyunwoo kedves lenni vele.
- De most mondtam, hogy… áh, mindegy felejtsd el. Köszönöm, hogy ápoltad a sebemet – mosolyodott el vérszegényen Minhyuk, ezzel egy rövidebb szívmegállást okozva Hyunwoonak. Nem hitte el, hogy angyal, de a mosolya… azt el kellett ismernie, hogy még ha csak egy halovány görbület is játszott a fáradt arcon, de a legszebb volt, amit valaha látott. Minhyuk pedig csak visszafeküdt, óvatosan a hátára, kicsit felszisszenve, de aztán lehunyta a szemeit, karjával takarva őket, és pár perc múlva már csak halkan szuszogott.
*
Három nap telt el azóta, hogy Minhyuk felébredt, és már egészen jól mozgott. A sebeit ugyan Hyunwoo kezelte, de minden mást már egyedül végzett. Kevésbé volt sápadt a fiú, és mosolya egyre csak szélesedett és szélesedett, míg végül szinte letörölhetetlenné vált. Szinte. Hiszen amikor Hyunwooval volt, mindig mosolygott és nevetgélt, de amikor egyedül maradt, ez a mosoly leolvadt az arcáról.
Minhyuk egyedül volt. Teljesen egyedül. Hiányzott neki Kihyun, a barátai, a szülei… itt senkit nem ismert, csak… csak Hyunwoot. De őt mindenkinél jobban, hiszen ez a fiú volt a bűne. Son Hyunwoo miatt vesztette el a szárnyait, Son Hyunwoo volt az ember, akibe Lee Minhyuk, az angyal, beleszeretett. Minhyuknak Hyunwoo minden mosolya ajándék volt, egy csoda, ami csak és kizárólag neki szólt. Minden éjszaka bánatos szemekkel figyelte a fiú alvó alakját, és minden egyes motyogása álmában, vagy hangos szusszanása halvány mosolyt csalt a bukott angyal arcára. Mégis egyedül érezte magát, hiszen, bár ő ismerte a fiút, Hyunwoo nem ismerte őt, és semmit mondó beszélgetéseik arról árulkodtak, hogy nem is akarta megismerni. Legalább is Minhyuk ebben a hitben élt egészen az első ott töltött hétvégéig.
Hyunwoo fáradtan esett be a kollégiumi szobába a szokásos konditerem látogatás után, amikor Minhyuk kilépett a fürdőből, és csak Hyunwoo melegítőalsója volt rajta, ami ugyan nagy volt rá, de arra, hogy aludjon benne, tökéletesen megfelelt. Az ilyen megmozdulásaitól pedig Hyunwoot az infarktus kerülgette.
- Hyunwoo… A sebeket… segítenél? – nézett rá félszegen Minhyuk, az idősebb pedig csak fáradtan elmosolyodva bólintott és magához vette a szokásos kellékeket, amik a sebek leápolásához szükségesek voltak. Viszont ahogy Minhyuk mögé ült az ágyon, összeráncolta szemöldökeit, és végtelen óvatossággal simított végig a már szinte teljesen behegedt sérüléseken.
Elgondolkodott egy pillanatra, hogy hogyan is gyógyulhat be ilyen gyorsasággal az a rendkívül mély vágásnak tűnő sérülés. Ez nem volt normális. Sóhajtott egyet, majd a szokásos módon lefertőtlenítette, és bekötözte a sebeket, de amikor végzett, nem mozdult mögüle, csak elgondolkodva nézte a két, gézlapokkal fedett területet a másik hátán. Végül szólásra bírta magát.
- Te Minhyuk… - szólalt meg halkan, és megvárta, amíg a másik szembefordul vele. – Hogy is van ez az angyalos dolog? – kérdezte, de ő maga sem hitte el, hogy rákérdezett. Még mindig abszurd volt neki a feltételezés is, de egyszerűen más magyarázatot nem talált.
- Tessék? – nézett rá csodálkozó szemekkel Minhyuk, viszont szemeiben a boldogság szikrája olyan erősséggel csillant meg, hogy szinte megbabonázta Hyunwoot.
- Azt mondtad, angyal vagy. Vagy voltál – nézett a fiú szemeibe ismét Hyunwoo. – Még mindig nem akarom elhinni, de… annyira gyorsan gyógyul a sérülésed, hogy egyszerűen nem találok rá más magyarázatot, minthogy… talán van abban valami, amit mondtál.
Alig mondta végig a mondatát, Minhyuk arcán a valaha látott legszebb, legragyogóbb és legőszintébb mosoly terült el.
- Voltam… Csak… voltam angyal – válaszolt akadozva Minhyuk és nem tudta, hova legyen örömében. Aztán mesélni kezdett. Magáról, a barátairól, arról, hogy miket tanult odafent, hogy kik voltak a szülei… Mindenről. Kivéve arról, hogy mi miatt is lett száműzve egészen pontosan. De ezen kívül órákat mesélt, arcán pedig végig ott ült a letörölhetetlen, őszinte, mérhetetlen boldogsággal telített vigyor.
Hyunwoo pedig figyelmesen hallgatta és itta Minhyuk minden szavát. Az a kedvesség és boldogság, ami Minhyukból áradt, ahogy arról mesélt, milyen élete volt, átragadt rá is. Mosolyogva hallgatta, ahogy a szüleiről és barátairól mesélt, és hangosan, bár nem gúnyosan, de nevetett Minhyuk első repülésének történetén, hogy milyen kis ügyetlen volt ez a földre szállt angyal. Mert az volt. Már Hyunwoo is elhitte, hogy Minhyuk nem lehet, vagy lehetett más, mint angyal.
Viszont pár nap után Hyunwoo észrevette a mindig mosolygó ajkak és szemek mögé gondosan elrejtett szomorúságot is. Először nem értette, hogy mitől más a mosolya Minhyuknak, mint néhány nappal ezelőtt, aztán rájött. Egy idő után már nem kérte, hogy meséljen a régi életéről, hanem igyekezett új élményeket szerezni Minhyuknak. Látta rajta, hogy hiányzik neki mindaz, amiről mesélt, ezért megpróbálta megszépíteni neki a földi életet. Látta rajta, hogy egyedül érzi magát, ezért egyre többet mesélt ő is magáról és már nem csak a legjobb hallgatóság szerepet vállalta magára. Végül egyre jobban megnyugodott, ahogy látta, a bukott angyal mosolya kezd ismét igazi boldogsággal telített lenni.
Megnyugtatta, de szívét egyre hevesebb dobogásra is bírta ez a mosoly. Minhyuk nem csak kívül, de belül is gyönyörű volt. Mérhetetlen kedvesség és segítőkészség volt minden kérdésében, mozdulatában, a rosszindulat legapróbb jele sem mutatkozott benne (hogy is mutatkozhatna, hiszen angyal volt), és a világon a legszebb dallamnak gondolta Minhyuk nevetését, és hiába volt ő maga csendes ember, és hiába zavarta, ha Hoseok túl sokat beszélt, Minhyuk cserfessége mégsem zavarta.
- Minhyuk? – fordult felé egyik délután, mikor edzésről jött vissza, és látta, hogy a fiú csak csendben olvasgat az ágyán. – Voltál te bármerre is, mióta itt vagy? Úgy értem, mikor nekem dolgom volt, és nem voltam itt, körülnéztél a kollégium környékén? – a fiú csak megrázta a fejét nagyra nyitott szemekkel, Hyunwoo pedig elmosolyodott. – Akkor most eljössz velem egy kicsit sétálni, és elintézünk egy-két dolgot.
Minhyuk lelkesen nyitotta nagyobbra szemeit, majd hirtelen felindulásból, nagy lendülettel ölelte át Hyunwoot, aki meglepetten fogadta a gesztust, de boldogan viszonozta a rövid kis ölelést, szívverése pedig ismét kétszeresére gyorsult.
- És hova megyünk? Mit csinálunk? – kérdezte már a kijáratnál a volt angyal, és szinte madarat lehetett volna fogatni vele, a vigyort pedig még maga Isten se tudta volna letörölni az arcáról.
- Hát… először fodrászhoz, mert oda időpontom van, aztán-
- Milyen lesz a hajad? Festeted? Vágatsz? Hm? – kíváncsiskodott teljesen felpörögve Minhyuk, Hyunwoo pedig elmosolyodott.
- Majd meg látod. Odafent is ilyen kis kíváncsi voltál? – kérdezte mosolyogva, de amikor nem hallotta rögtön a választ, oldalra fordult, hogy egy lehajtott fejű Minhyukot lásson meg maga mellett. Hitetlenkedve, halkan felnevetett, majd megállt a fiú előtt. – Hé, nem úgy értettem. Egyáltalán nem zavar, sőt, örülök, hogy ennyire fel vagy dobódva – simított végig az alacsonyabb fiú haján. – Na, Minhyuk – emelte meg kissé állánál fogva a fiú fejét. – Imádom, hogy ennyit beszélsz, csak nem vagyok hozzászokva, ez minden. Szeretem hallgatni, ahogy mesélsz, és nagyon szívesen válaszolok mindenre, oké? – a fiú bólintott, Hyunwoo pedig lágyan végigsimított az arcán, aztán tovább indultak.
- Szóval… hova megyünk fodrász után? – kérdezte meg kissé bátortalanabbul pár perc elteltével.
- Veszünk neked ruhákat. Hiába kényelmesek az én ruháim, nagyok rád, az enyéimet inkább hagyjuk meg otthoni ruhának.
*
Son Hyunwoo késő délutánra jött rá, hogy nem igazán gondolta át ezt a napot.
Minhyuk hirtelen felindulásból és rettentő nagy lelkesedéssel ült bele a fodrász székébe, hogy vágasson a hajából, utána pedig tejfölszőkére váltsa az eredeti hajszínét, mert „mindig is ki akarta próbálni, hogy neki ez vajon hogy állhat”. Son Hyunwooról pedig köztudott tény volt, hogy a szőkék az esetei, nem is akármennyire. Így pár órával később, már vásárlás után, szűk, fehér nadrágban, tejfölszőkén, ugrándozott előtte Minhyuk, vidáman csicseregve mindenféléről.
- De akkor biztosan jól áll ez a haj? Ne csak azért mondd, hogy jó, mert nekem tetszik, hanem tényleg kíváncsi vagyok – pislogott Hyunwoora az egyik utcán miközben sorban álltak fagyiért.
- Igen, biztos Minhyuk. Nem csak simán jól áll, hanem a szőke egyenesen neked lett kitalálva – válaszolta türelmesen, és mosolyogva, pedig szíve szerint mást mondott volna. A lényege ez lett volna, de teljesen máshogy hangzott a fejében ez a mondat. – Na, most pedig döntsd el, hogy milyen fagyit kérsz, mert lassan vissza kellene érnünk. Annak a lökött Hoseoknak is megígértem, hogy viszek fagyit…
- Ő az a lusta barátod ugye? – kérdezett vissza Minhyuk, miközben megkapta az eper és csokoládé fagylaltját, de erre csak egy döbbent pillantást kapott Hyunwootól. - Heló, angyal, rémlik? Odafentről sok mindent látni ám – kacsintott Minhyuk, ahogy elindultak visszafelé, de még bementek az egyetem főépületébe is, mert az egyik szekrényben hagyta pár cuccát Hyunwoo.
Ahogy mentek a főépületben a szekrénysor mellett, Hyunwoo rápillantott az éppen nem beszélő, hanem fagyijába nyaló Minhyukra, és mindenre megesküszik, hogy ő ezt nagyon nem így és pláne nem most tervezte, de ez már mindennek a teteje volt. Hirtelen kikapta Minhyuk kezéből a fagyit, majd az egyik közeli kukába dobta, aztán mindkét csuklóját a fémszekrénynek nyomva késztette Minhyukot, hogy figyeljen rá.
- Igen? Sok mindent? És mi az a sok minden, Minhyukie, ha szabad érdeklődnöm? – hajolt egészen közel a szőke, szárnya-veszett angyalhoz, aki csak megszeppenten és a vörös először halvány, majd egyre sötétebb árnyalatát felvéve pislogott fel a mélybarna szemekbe. – Csak hogy visszatérjek egy sokat feltett kérdésedre a hajszíneddel kapcsolatban… Most igazán őszinte választ fogsz kapni – hajolt még közelebb Minhyukhoz, már csak néhány centi választotta el őket egymástól. – Megőrülök a szőke hajadért. Ahogy kiemeli a hófehér bőrödet, a mosolygó szemeidet, a vörös ajkaidat... – eddig mondta Hyunwoo és nem tovább.
Rányomta ajkait Minhyuk szájára, aki hatalmasra tágult szemekkel nézte Hyunwoo lehunyt szemeit, aztán ellökte magától a fiút. Szapora légzéssel, eszeveszetten csillogó szemekkel nézett a sötétebb bőrű srácra, és nem várta meg, amíg a másik megszólal, csak visszarántotta magához a pólójánál fogva, aztán a nyakát átkarolva mart rá ő is a vastag ajkakra.
- El fog… olvadni… a fagyi – suttogta bele a csókok közti levegővételnyi szünetekbe Minhyuk akadozva a mondatot, de egyáltalán nem akart elválni a forró ajkaktól, és még annyira nem akart kibújni az erős, ölelő karok közül.
- Majd beteszi… a fagyasztóba – suttogta vissza Hyunwoo és óvatosan a falnak döntötte Minhyukot, úgy csókolva tovább a vékony, mézédes ajkakat. Pontosan olyan íze volt Minhyuk ajkainak, amilyennek Hyunwoo mindig is képzelte: vidámság és napsütés. Ez a két dolog jutott eszébe, ahogy a volt angyal vörös, kissé száraz, de mindennél forróbb ajkait csókolta.
- Hyun… Hyunwoo – vált el tőle végleg Minhyuk egy utolsó csókot nyomva a húsos ajkakra. – Ezt majd később, jó? Szobatársak vagyunk, lesz időnk mindenre bőven – mosolygott sugárzóan, majd megfogta Hyunwoo kezét és elkezdte húzni magával Hoseok szobája felé.
*
- Na, végre ideért… oh, helló… ő… - nyitotta ki nagy lendülettel az ajtót Hoseok, hogy ráförmedjen barátjára, de benne rekedt a szó, ahogy meglátta, a fiú nem egyedül jött.
- Szia! Minhyuk vagyok, örülök, hogy megismerhetlek – vigyorgott szélesen Minhyuk a döbbent Hoseokra. – Hyunwoo szobatársa vagyok. Elköltöztem a szüleimtől, szóval az egész nyarat a kollégiumban töltöm. Másodéves leszek mérnök szakon, ahogy ti is – kerekített egy rögtönzött kis mesét Minhyuk, hogy ne kelljen magyarázkodni, ugyanis míg felértek, Hyunwoo elmondta Minhyuknak, hogy Hoseok nem tud róla, illetve egyelőre nem szeretné, ha tudna arról, hogy… hát… mi is van köztük, hiszen a fiúnak barátnője van, és nem igazán tudja, hogy fogadná, hogy neki pedig… nos, barátja.
- Örülök, hogy megismerhetlek – mosolyodott el halványan Hoseok is, majd visszafordult Hyunwoo felé. – Szóval? Hol a fagyim?
- Egy kicsit… megolvadt, baromi meleg van odakint – nyújtotta át a dobozt Hyunwoo, mire halkan felkuncogott Minhyuk, de gyorsan rendezte vonásait. Nem akarja lebuktatni Hyunwoot, bár ahogy végignézett a fiún, és amit néha látott belőle odafentről, nem tűnt olyannak, aki elítélne bárkit is amiatt, hogy kit szeret, vagy kit nem.
- Hoseok, Hyunwoo mesélte, hogy van barátnőd. Mennyi ideje vagytok együtt? – kérdezte teljesen fesztelenül, Hoseok meg majdnem leejtette a fagyis dobozt. Nem tartotta udvariatlannak a kérdést, csak meglepte, hogy ennyire nyíltan kérdezett rá. – Valami rosszat mondtam?
- Nem-nem, dehogy is. Öt hónapja lesz negyedikén, hogy együtt vagyunk – válaszolt mosolyogva Hoseok.
- Látszik rajtad, hogy szereted, nagyon csillog a szemed.
- Hát… alakul. És te Minhyuk? Neked van barátnőd? – és itt a kérdés, amire Minhyuk várt. Ki akarta deríteni, hogy leveszi a fejét Hoseok, vagy annyiban hagyja.
- Nincs barátnőm és nem is lesz. Én a férfiakhoz vonzódom – válaszolt nemes egyszerűséggel, Hyunwoo pedig egy pillanatra megijedt és feszülten várta, hogy erre mit fog reagálni barátja.
- Oh, az más. Nekem is volt már barátom, és igazából a mai napig jobban vonzódom a férfiakhoz, de Jihye most nagyon megfogott – nevetett fel Hoseok, Minhyuk pedig legszívesebben képen röhögte volna a döbbent arcú Hyunwoot.
- Hé-hé, álljunk csak meg! Erről én hogy-hogy nem tudok? Volt pasid? Mi van? – kérdezte szinte kiakadva Hyunwoo.
- Most mi bajod? Szerinted anno sakkozni jártam Yoonhóval, vagy mi? Hogy lehetsz ennyire vak, Hyunwoo? – nézett elképedve rá Hoseok, és megrázta a fejét. – Jó tudni, hogy ahogy nyár lett, ismét belassultál. Ne haragudj, ő ilyen, nem mindig esnek le neki a dolgok.
- Nem baj, csak kibírom valahogy a szobatársaként – mosolyodott el tündérien Minhyuk.
*
- Mi az, hogy nem tudtam róla?!
- Jaj, Édes, akadj már le a témáról, lassan két hete ezen vagy fennakadva! Én mondtam neked, hogy nem eszik embereket, te nem hallgattál rám – feküdt le az összetolt ágyuk bal felére Hyunwoo egyik pólójában és egy alsónadrágban Minhyuk, alváshoz készülődve.
- De ez akkor is, milyen már, hogy ismert tíz perce, neked elmondta, én meg két éve ismerem és most hallok róla először… - feküdt le Hyunwoo is az ágyra.
- Elbűvölő a személyiségem – húzódott közelebb Minhyuk a másikhoz.
- De még mennyire – mosolygott Hyunwoo és megcsókolta Minhyukot. A szőke fiú pár másodperc múlva elakart húzódni, de Hyunwoo a tarkójára fogott, és ahelyett, hogy elszakadt volna a fiútól, elmélyítette a csókot. Lassan a hátára fektette teljesen Minhyukot, ő maga pedig kissé fölé hajolt és úgy húzódott el tőle, de nem teljesen, csak annyira, hogy állkapcsára, majd nyakára tudjon csókolni.
- Hyunwoo – szólalt meg halkan Minhyuk a szoba sötétjében, mire a fiú elhúzódott tőle.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni, én csak… - kezdett szabadkozni Hyunwoo, de Minhyuk tenyerét finoman a vastag ajkakra tette, ezzel elhallgattatva a másikat. Minhyuk elmosolyodott, majd felült és levette pólóját, úgy dőlt vissza a párnákra, húzva magával párját.
- Nem ijesztettél meg. Azóta várok erre, hogy megcsókoltál. Kívánlak, Hyunwoo – suttogta Minhyuk és megcsókolta a fiút, aki pár pillanattal később, meglepettségéből felébredve viszonozta a csókját szenvedélyesen, és minden érzését belesűrítve.
Egyre túlfűtöttebbé vált a csók, így Hyunwoo lentebb haladt ajkaival Minhyuk hófehér nyakára, és egyik kezével pedig végigsimított oldalán, csípőjén, majd vissza fel hasán és mellkasán. A hófehér mellkason gyönyörű kontrasztot alkotott Hyunwoo bronzszínű bőre, ahogy végigsimított rajta először csak kezeivel, majd ajkával is, ezzel kicsalva Minhyukból az első halkabb sóhajokat is. A sóhajok pedig egyre inkább vágyterhesek lettek, ahogy Hyunwoo ajkai a mellbimbók felé kalandoztak el, már nyelvét is bevonva a játékba.
Míg Minhyuk kezei a párnát és a takarót markolták, addig Hyunwoo kezei már Minhyuk hófehér combjait simították, fel-felsimítva ágyékára is, ahol lassan kezdett kialakulni a fiú merevedése is. Hyunwoo egy pillanatra felült, lekapta magáról is a pólót, és visszahajolt Minhyuk ajkaihoz, aki azonnal belesóhajtott a csókba, és elengedte az ágyneműt, hogy kezei inkább Hyunwoo hátát öleljék, és rövid hajába túrjanak egyre közelebb és közelebb húzva magához a fiút.
Hyunwoo ajkai újra felfedező útra indultak a hibátlan testen, és Minhyuk vágyterhes sóhajai, és visszafogott nyögései kísérték minden apró érintését. Még egyszer végigsimított kezével, aztán ajkával is Minhyuk élvezetének bizonyítékán, mielőtt levette volna róla az alsónadrágot, hogy akadály nélkül tudja kényeztetni azt a gyönyörűséges, nem evilági lényt, akinek nem csak saját lelkét, de szívét is készült átadni, hogy egy örök életen keresztül őrizze meg.
Hangos nyögések, apró sikkantások, túlfűtött és követelőző sóhajok töltötték meg a kollégiumi szoba fülsüketítő csendjét, ahogy az ajkak és a kezek olyan helyeket simítottak és kényeztettek, ahol azelőtt más még nem járt.
- Hyunwoo… kérlek… téged akarlak. Elég lesz, most már gyere te – sóhajtotta elfúlva Minhyuk, kipirosodott arccal, ahogy végigsimított a lábai közt térdelő bronzbőrű kedvese fekete haján, aztán elhúzta ölétől, hogy ő hajoljon most az izmos combok közé, hogy szájával körülölelje a másik vágyának bizonyítékát.
Hyunwoo visszafojtotta a torkából feltörni készülő kiáltást, ahogy megérezte maga körül a másik forró és nedves ajkait, amik elképesztő módon kényeztették. Azonban Minhyuk lassan elhajolt a fiútól, és szemeibe nézve átkarolta nyakát, Hyunwoo pedig megfogta a hófehér csípőt és óvatosan, vigyázva, de határozottan tartva, ölébe ültette Minhyukot, aki homlokát Hyunwoo vállának döntötte, amint érezte, hogy a másik teljesen kitölti.
Perceket várt az idősebb szerelmes apróságokat, és édes kis semmiségeket sugdosva az ő angyalának fülébe, miközben folyamatosan simogatta gerince mentén, és oldalán a fiút.
- Mozogj! – kérte halkan Minhyuk a másikat, aki óvatosan elfektette, és lassan, szerelmesen ringatózott vele.
Szenvedélyesen táncot jártak, ahol a zene Hyunwoo és Minhyuk túlfűtött sóhajai és nyögései voltak, a ritmust a szívük dobbanása diktálta, testük pedig tökéletesen simult egymáshoz, légzésük is igazodott a másikéhoz. Szeretkezésüknek két elfúló kiáltás vetett véget, amely mindkettejük élvezetének beteljesülését jelezte. Két kiáltás, amelyben két név rémlett fel, alig érthetően, de tökéletesen hallhatóan.
- Hyunwoo… Én… Én azt hiszem… - életében először nem találta a szavakat Minhyuk, hogy elmondhassa a másiknak, hogy mit érez. De nem is kellettek ehhez szavak. Hyunwoo a mellkasára húzta a szőke, szárny nélküli angyal fejét, és végigsimított rajta.
- Tudom. Én is téged, kis angyal.
