Wings of my Heart - epilógus

Nyár, verőfényes napsütés, irdatlan hőség, és ami a legfontosabb: szünet.

Vége a vizsgaidőszaknak, ami természetesen egyet jelent azzal, hogy a strandon kell vagy a napfényben, vagy a medencében fürdeni. Legalábbis a hét jómadárból hatnak egyet jelentett ezzel, még a vakítóan fehér bőrű Minhyuknak is egyértelmű volt, hogy a nyár a strand szinonimája, pedig kevés dolgot utált jobban a mélyvizű medencénél, ugyanis nem tudott úszni.

- Nem, Hyunwoo, nem megyek bele a medencébe, megmondtam! Az egy dolog, hogy jó emlékek fűznek hozzá, de ez nem jelent egyet azzal, hogy nekem muszáj belemennem! – csattant fel Minhyuk, amikor próbálta kedvese is rávenni, hogy menjen velük úszni.

- De Édes, te is annyira strandolni akartál, nem gondoltad komolyan, hogy nem jössz bele a vízbe, ha nem is hülyéskedni a többiekkel, de legalább úszni… - győzködte kedvesét Hyunwoo, mikor is Minhyuk mély hallgatásba burkolózott, és orcái halványrózsaszínbe burkolóztak, majd egyre intenzívebb árnyalatait vették fel a vörösnek.

- De én nem tudok úszni – suttogta Minhyuk, nehogy még csak véletlenül is meghallja párja, de nem járt szerencsével.

- Tessék? – nézett rá döbbenten Hyunwoo, Minhyuk pedig kifakadt.

- Nem tudok úszni, csessze meg! Nem egy rohadt medence ám a Mennyek Országa, tudod?! Semmi szükségem nem volt rá, hogy tudjak úszni! Ha te nem… - nem tudta befejezni mondatát, mert Hyunwoo elhallgattatta egy csókkal feldúlt szerelmét, akinek már a könnyek is potyogni kezdtek szemeiből, annyira zavarta ez a hiányossága.

Azonban ez a strandolósdi, hiába tudott úszni, és hiába nem volt baja semmilyen vízzel, legyen az folyó, tó, tenger, óceán vagy csak a medence vize, nem mindenkinek nyerte el a tetszését.

Hyungwon egy fa alatt gubbasztott, pólóban és rövidnadrágban, egy könyvvel a kezében, és minden egyes oldal végére érve, ingerülten lapozott, szinte hallani lehetett az oldalak rémült kiáltását, amit az egyszerű ember csak gyűrődésnek titulál, ahogy szakadni készültek, de erre azért vigyázott Hyungwon, hiszen egy könyves boltban dolgozott. Dolgozott volna, ha a többiek nem rángatják el munkából egy szabadnapot kikönyörögve a főnökétől.

Nem szerette a strandokat; sokan voltak, hangosak voltak, minden második gyerek az anyjáért ordított, vagy sikított, mert vizes lett (könyörgök, mit várt egy strandon?), rohadt meleg volt, a naptej és a klórszag keveredett a gyorséttermekből és büfés standokból áradó olaj szagával, plusz a vattacukrok tömény és édes illatával.

Ha ez nem lett volna elég, Hyungwon amúgy sem volt egy magamutogató fajta: télen minden ruhája lógott rajta, hogy még véletlenül se tudja kivenni az ember, vékony alakját, és minden bőrfelületét takargatta a kíváncsi szemek elől. Nyáron csak a gatyarohasztó meleg, és Hoseok napi öt órás siránkozása tudta ráimádkozni a rövidnadrágot és a pólót – de ezekből is szigorúan a leglengébb változatot, és az a bizonyos póló legalább a könyökéig, a rövidnadrág pedig minimum a térde alá ért. Ha pedig még ez sem lenne elég, most még két hatalmas sebhely is „díszíti” lapockáját, amire minimum minden tíz év alatti mutogatna, és hangosan kérdezgetné az anyját, átordítva a medence egyik végéből a másikba, hogy „a bácsinak miért ilyen a háta”, ezzel Hyungwonra irányítva további száz ember figyelmét.

Hyungwont pedig így vonszolták el a strandra az állítólagos barátai és az állítólagos szerelme.

- Angyalom, nem jössz be a vízbe? Lehűtene, hidd el, tetszene neked is – rohant mellé egy csurom vizes Hoseok, aki Hyungwonnal ellentétben egyenesen imádta mutogatni magát, bár mi tagadás, volt is mit mutogatnia.

 

- Nem – morogta vissza Hyungwon, fel se pillantva a vizes hajú és vízcseppektől csillogó testű… oh a fenébe is, dehogynem pillantott fel, és egy huncut vízcsepp útját még követte is szemével, ahogy végignyaldosta párja izmos mellkasát, hasfalát, majd eltűnt a fürdőnadrágja alatt. Csak és kizárólag ezért a látványért engedte magát elcsábítani – foggal-körömmel küzdve, heteken át próbálkozott a másik hat – a strandra.

- De Édesem, még Minhyuk is bejött a medencébe. Hát nézd meg, milyen aranyos, ahogy Hyunwoo tanítgatja úszni – mutatott a szóban forgó medence irányába Hoseok, hogy szemtanúi lehessenek Minhyuk újra kitörő hiszti rohammal keresztezett sírógörcsének, ahogy riadtan bújt párjához.

- Akkor nézd őket, és hagyj engem békén – lapozott egyet könyvében a makacs fiú, de ezúttal már sokkal óvatosabban, mint eddig.

- De Nyuszifül…

- Hoseok, nem. Világosan megmondtam, hogy utálok strandra járni. Annak örülj, hogy egyáltalán itt vagyok, és ne baszogass, kérlek – tette le könyvét, egyenesen párja szemeibe meredve, hogy elcsípjen egy huncut villanást a tekintetében.

- Szeretnéd te, ha baszogatnálak – vigyorodott el gyalázatosan a már piszkosszőke hajjal, és még mindig, Adoniszt megszégyenítő testtel rendelkező Hoseok, mire a válasz Hyungwon részéről egy szemforgatás és a könyv gerincének tompa koppanása volt az idősebb tarkóján.

- Közönséges vagy már megint – közölte halálos nyugalommal Hyungwon, majd egy gonosz kis mosoly jelent meg szája szegletében. – Mindemellett, nem tudom, hogy amikor legutóbb együtt voltunk, ki is nyögött és sóhajtozott alattam, egyre többért és mélyebb lökésekért könyörögve. Ki volt az, akinek ebből nem volt elég, nem hogy egy, de még öt alkalom sem – nézett mélyen Hoseok szemeibe a fiatalabb, egyre közelebb és közelebb hajolva hozzá, míg végül teljesen a hátára nem kényszerítette az idősebbet, míg ő maga fölé mászott, és füléhez hajolva aprót harapott az érzékeny bőrbe, kezeivel pedig az izmos combokon elkalandozva.

- Hyungwonie-ah – sóhajtott fel Hoseok lehunyt szemekkel, amik ugyanilyen gyorsan is pattantak ki, amint megérezte párja kezét, hogy… végül is jó helyen jár, de ezt inkább mégis otthon kellene intézniük.

- Igazítsd meg a fürdőgatyádat, ha nem akarod, hogy az éppen erre tartó többiek is megtudják, hogy csupán az emléke annak, hogy alul voltál, ennyire felizgatott – nézett a még mindig alatta fekvő elködösült szemeibe legédesebb mosolyával. – Élvezkedj a gondolaton, mert ma este mindaz, amit felsoroltam, nem fog megtörténni, amiért elrángattál a strandra – jelentette ki, és újra kényelembe helyezte magát, hátát a fa törzsének támasztva, mikor Minhyuk dühösen fújtatva levágódott mellé, rögtön a nyomában egy fáradt, kétségbeesett tekintetű, de mosolyát visszatartani alig tudó Hyunwoo-val.

- Tündérem, én…

- Ne. Szólj. Hozzám – tagolta Minhyuk dühösen, és egy törölközőbe burkolózva Hyungwon vállának dőlt, akinek hirtelen mégis megtetszett a strandolás.

- Mit vétett a lovagod ellened, már megint? – kérdezte bujkáló mosollyal Hyungwon, ahogy élvezettel nézte a szenvedő arckifejezésű Hoseokot. Nem ilyen gonosz ő, hiszen Hoseokkal a szeretkezés több, mint isteni, magát pedig nem akarta büntetni. Elég lesz az ő kis cicájának, mert igen, a legutóbbi óta, ha kettesben vannak, Hyungwon hívja Hoseokot cicának, és nem fordítva, ha még legalább tizenkét órát azzal a hittel kell együtt élnie, hogy ma este Hyungwon nem lesz az övé, de ő sem lesz Hyungwoné. Elfordította a tekintetét Hoseokról és a dühös és megbántott tekintetű Minhyuk felé fordult.

Már éppen válaszra nyitotta volna száját a fehér hajú fiú, amikor Changkyun is megérkezett kétrét görnyedve a röhögéstől, amint Jihye csapkodta, ahol érte.

- Hogy lehetsz. Ennyire. Tahó. Te sátánfajzat. Te suttyó. Rohadék – és csak úgy ömlöttek a szitokszavak Jihyéből, minden egyes „becenév” után egy jó nagyot mérve hol Changkyun fejére, hátára, tarkójára, karjára, tulajdonképpen bármijére, ahol tudta, hogy fájhat a másiknak.

- A kedves öcséd – kezdett bele sértett hangon Minhyuk könnyesedő szemekkel, ahogy még jobban Hyungwonhoz bújt, aki már fél karjával át is ölelte barátja vállait –, az még hagyján, hogy kiröhögött, mert nem tudok úszni. De ez a pokolfajzat, még le is nyomott a víz alá, és azon röhögött, hogy milyen vicces arcom volt, amikor Hyunwoo felhúzott.

Hoseok végtelen örömmel vágta istenesen fejbe Changkyunt, amiért ennyire megijesztette a kis boldogság-túltengéses angyalt, és még örömét is lelte az ijedtségében – nem, Changkyun még mindig nem tartozott a kedvencei közé. Inkább csak… megtűrte, mert élete szerelmének féltestvére volt, és mert valamilyen szinten segített is nekik megbeszélni a dolgokat.

- Annyira köcsög tudsz lenni – vetette oda foghegyről Hyungwon az öccsének, majd visszafordult Minhyukhoz. – De Minhyukie, ezért miért haragszol Hyunwoo-ra?

- Mert ő is nevetett! Kinevetett, mert azon a részen voltunk, ahol leért a lábam a vízben, de annyira megijedtem, hogy elfelejtettem! – most már ki is buggyantak a könnyei a végtelen kedvességgel megáldott volt angyalnak. Hiába volt végtelen a kedvessége, pontosan ugyanennyire is volt érzékeny, és törékeny lelkű, amit csak nagyon ritkán mutatott ki barátainak. Ellenben Hyunwoo ezt pontosan tudta.

- De Szerelmem, ha végighallgattál volna… - próbálkozott újra Hyunwoo most már tényleg kétségbeesetten, de hiába.

- Ne szerelmemezz! Nem hallgatlak végig! Pontosan tudod, hogy…

- Minhyukie – törölte le a könnyeket az általában mosolygós arcról Hyungwon. – Hallgasd meg a kedvemért. Biztos csak félreértettél valamit… Te is tudod, hogy Hyunwoo-nak te vagy a legfontosabb…

- Hát épp ez az! Félreértette! Nem rajta nevettem, hanem azon, hogy… pont jó helyen rúgta meg Jihye Changkyunt, amint kihúztalak a vízből! Engem is megijesztett a kis mitugrász, és rajta nevettem, hogy vissza is kapta! Tudod, hogy nem szeretek erőszakhoz folyamodni, így azt gondoltam, Jihyétől majd megkapja, ami jár neki, és nem is tévedtem – mondhatta végre végig Hyunwoo is nevetésének okát, mire Minhyuk szipogott egyet és felnézett a könyörgő, barna szemekbe.

- Tényleg nem engem nevettél ki? 

- Dehogy, Édesem, sosem nevetnélek ki – húzta magához Minhyukot, és puha hajába csókolt, majd ahogy leült, az angyal máris mellkasának dőlt, bocsánatkérő csókot nyomva Hyunwoo nyakára.

- Tényleg borzasztóak vagytok – mosolygott Hyungwon. – Amúgy Kihyun mit mondott, mikorra ér ide?

- Nem mondott semmit, annyit tudok, hogy először moziznak, aztán utána

jönnek. De hogy mikor mennek moziba, az rejtély… Nagyon az ujjai köré csavarta a kislány – mosolyodott el Hyunwoo is.

- Hogyne, hiszen Irene is angyal. Így itt maradhat a Földön még egy jó ideig – mondta Minhyuk, Jihye pedig a fejét fogta. Vele nem olyan rég közölték ezt az angyalos dolgot, de amint kiderült, hogy Changkyun igazából a Sátán fia, több kérdése nem is volt, mindent elhitt és minden értelmet nyert számára.

- Jooheon? – kérdezte Hoseok, ahogy körbenézett, de semerről nem látta közeledni a hiányzó srácot.

- Elment kajáért Gunheevel – válaszolt Jihye elnéző mosollyal, mire mindenki csak sóhajtott egyet. Ha Gunhee és Jooheon együtt csinálnak valamit, annak két vége lehet csak: vagy irtózatosan nagy ökörködés, vagy szex. De ez egy másik történet…

- Akkor éhen halunk - könyökölt térdére Changkyun, mire egyetértésben nevetett fel halkan mindenki.

Mind a heten boldogok voltak életük jelenlegi párjával – bár Jihye és Changkyun az elmúlt két hónapban, mióta újra együtt vannak, már kétszer szakítottak, és természetesen mind a kétszer Changkyun miatt, de a srác mind a kétszer visszakönyörögte magát, és Jihye túlzottan szerette a kis sátánfajzat "hülye fejét", ahogy ő mondaná, és mind a kétszer vissza is fogadta. 

Hoseok pedig nem győzi minden nap megköszönni az Úrnak, hogy egy ilyen angyal mégis az övé lehet, és valahányszor erre gondol, úgy érzi, szíve szárnyra kap a boldogságtól.

***

Halihó!

Nos... nem szokásom a fejezetek elején/végén hozzáfűzni semmit, most mégis szükségét érzem.

Rengetegszer köszönöm, hogy ennyien követtétek ennek a két (hét) lököttnek a történetét, és könnyfakasztóan gyönyörű szám van az oldal látogatottságát számláló kis modulban ♥ Nem tudom elégszer megköszönni a hozzászólásokat  mind itt, mind a facebookon, és a felíratkozókat valamint a jelölés kéréseket T_T ♥ 

Sajnálom, hogy ennyire nagy időközökkel tettem fel csak a részeket, és hogy elégé hullámzó mennyiségben, de sajnos ígyhozta a sors, meg a nyárnak csúfolt lustasági szint kötelező emelkedése T_T Mindennek ellenére még egyszer, meg még százszor köszönöm hogy nem felejtettétek el a történetet ♥ sajnos így hetük történetének itt van a vége. Nem tartom tökéletesnek a ficet, és a legjobbnak sem, amit valaha írtam, bőven van még hova fejlődnöm, de az első hoszabb történetem, amit befejezettnek nyilváníthatok, és ezt nektek köszönhetem ♥

Bár a történetnek itt vége, lógok mégnektek 2 extra résszel (mert egyenlő lett a szavazás eredménye), amit ahogy időm engedi, hozni is fogok V_V ♥

Szóval még egyszer nagyon köszönök mindenkinek mindent, és bármi kérdést kérést, óhajt, sóhajt, panaszt, bánatot szívesen meghallgatok/elolvasok/megválaszolok^^ ♥

UI.: igen, imádom a credit tageket, amik csak a lényeget takarják ki -.-

Torkosság (OS) (18+)

Rizs, kimcsi, rizspogácsa, marhahús, disznóhús, szalonna, algaleves, saláta, gyors kaja. Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy miről volt szó, csak meg lehessen enni. Akár hó is lehetett – amit szintén evett is egy külföldi utazása során, de ebbe most ne menjünk bele…

Lee Taeminnek elképesztő étvágya volt. Az összes létező műsornak vendége volt már, amiben ha csak egy falatot is, de enni kellett vagy lehetett – bár… az sosem egy falat volt. Most gondolhatná azt mindenki, hogy egy meglehetősen kövér emberről van szó, akinek valamilyen evéssel kapcsolatos betegsége van.

Nem, semmiféle betegsége nem volt Taeminnek, és még csak kövér sem volt, sőt, lányokat megszégyenítően karcsú lábakkal, vékony derékkal és apró arccal rendelkezett. Meg egy fekete lyukkal a gyomrában. Ha bárki meglátta az első kérdése az volt, hogy eszik-e egyáltalán rendesen, Taemin pedig rafinált és sunyi volt, így általában mindig ugyanazt a választ adta.

- Reggeltől estig rádióállomásokon vagyok, vagy táncpróbákon izzadok, aludni sincs időm, nem hogy enni… - és természetesen mindenki azonnal meghívta annyi ételre, amennyit csak meg tudott enni. Egyetlen ember volt csak, aki mindezen átlátott. Ő volt Kim Jongin.

Jongin, vagy ahogyan manapság nevezték, Kai, gyerekkori barátja volt Taeminnek, ő pontosan ismerte Taemin csavaros észjárását, hogy egyetlen falatért bármit… bármit képes volt megtenni. De természetesen Kai, Taemin barátjához méltóan, hasonló furfangossággal rendelkezett.

Mint ahogyan már volt róla szó, Taemin lányokat megszégyenítő alakkal rendelkezett, és hófehér bőrrel, hatalmas, csillogó barna szemekkel, szépen ívelt, telt rózsaszín ajkakkal, és angyalokéhoz hasonló mosollyal, ezt az arcot pedig csak még jobban kiemelte, az újabban tejföl szőke haja. Ha nem lett volna feltűnően lapos a mellkasa, akkor az összes férfi megfordult volna utána az utcán – bár a férfiak hetven százaléka még így is megfordult utána. Ez alól pedig Kai sem volt kivétel, de ő nem csak az utcán fordult utána, hanem az ügynökségen belül, a próbaterem falai között, vagy Taemin lakásán, ha a fiúnak éppen kedve szottyant átugrani barátjához. 

Épp a szokásos, kedd esti próbájáról sétált haza eldugott kisutcákon Taemin és Kai, hogy egyetlen fan se kövesse őket hazáig, és mivel Taemin lakása még így is közelebb volt, mint az exós kollégium, Jongin öntörvényűen úgy döntött, hogy legjobb barátjánál alszik, akinek természetesen semmi ellenvetése nem volt. 

Még szép, hogy nem volt, hiszen Kainak tervei voltak. 

A terv pedig rengeteg kalóriát tartalmazott, valamint ínycsiklandó illattal rendelkezett, amit abban a pillanatban ki is szagolt Taemin, ahogy beléptek a lakásba. Taemint egyből a konyhába vitte az orra, ahol meglátta a roskadásig telepakolt asztalt, amin csak és kizárólag a kedvencei voltak, embertelen mennyiségben – mert igen, még Lee Taeminnek is volt kedvenc kajája.

- Kai… ezt mégis honnan, meg… mikor? – ámuldozott Taemin a sok-sok hús és egyéb finomság láttán, és már nyúlt is egy rizsgolyóért, amikor Jongin megfogta Taemin csuklóját.

- Tudod Taeminnie… azon gondolkodtam, hogy mivel annyit eszel, ami miatt mára cég is panaszkodik, vihetnénk belőle a bandatársaimnak is, nem? Tudod… kilenc emberre ez nem sok kaja, viszont egyedül, sőt, még kettőnknek is sok lenne… Szóval… - kezdte el rezzenéstelen arccal elcsomagolni a temérdek mennyiségű rendelt ételt, amikor Taemin a vállainál fogva fordította maga felé kétségbeesetten Kait.

- Jongin… Kérlek… Bármit megteszek, csak… a kaját ne, jó? – nézett könyörgően Kai szemeibe, mire annak felcsillant a szeme.

- Azt mondod… bármit?

- Bármit, csak… hadd maradjon itt a kaja…

- Taeminnie, a bármi egy nagyon nagy horderejű ígéret – hajolt közelebb a szőke fiúhoz, és mélyen a szemeibe nézett. – Ám legyen… De csak azután ehetsz, hogy teljesítetted azt a bizonyos bármit…

Taemin hevesen bólogatni kezdett, mire Kai elvigyorodott és a szőkének még felocsúdni sem volt ideje, máris ajkain érezte bronzbőrű barátja ajkait. Nagy szemekkel pislogott Kai lehunyt szemeire, ahogy nézte a sötét pillákat, amik néha megrebbentek, majd újra a csokoládészín szemek néztek vissza rá, és lassan elvált tőlük.

Bizony Kainak is nagy étvágya volt, különösen ha Taeminről volt szó. Taeminre a nap minden percében éhezett Jongin.

- Kai…

- Ma este én fallak fel téged, Taemin – súgta halkan a fiatalabb, majd magával húzta a nappaliba a döbbent fiút, ott leterítette a szőnyegre, és fölé mászott, majd ismét csókolni kezdte, de ekkor már Taemin szemei is lecsukódtak és viszonozta az egyre mohóbb csókot, ahogy pedig Kai nyelvét megérezte ajkai között, már nem is gondolkodott tovább.

Halkan szusszantott a csókok közé az idősebb, aztán Kai elhajolt tőle és ajkaival a másik fiú állát, majd nyakát csókolta, egyre lentebb haladva, kezei pedig a póló alá siklottak, és végigsimított ujjbegyeivel az idősebb jól érezhető bordáin, a hasán pedig tökéletesen simultak tenyere alá az edzések eredményeként előbukkanó kockák. Pillanatokon belül a halk szusszanások sóhajokká váltak, és amilyen fürgén siklottak Kai ujjai a póló alatt, olyan gyorsan került le Taeminről a bő, fekete póló. Kai ajkai új célt tűzve ki maguknak haladtak tovább a nyakáról a kulcscsontjára, onnan pedig a mellkasára, és ahogy fogait is bevette a játékba, úgy csalta ki Taeminből az első halk nyögést, és úgy született meg az első vöröslő kis folt a hófehér mellkason. 

- Túl könnyen ígérgetsz Taeminnie – kuncogott Kai, és levette magáról trikóját, hogy teljes mellkasával simulhasson Taemin felsőtestéhez, ahogy óvatosan ránehezedett és újabb csókot lopott a harapdálástól kissé megduzzadt, bár amúgy sem elhanyagolható vastagságú ajkakról. A csók rövid volt, viszont az éjszaka, amely előttük állt, hosszúnak ígérkezett, pedig még csak most kezdődött el. 

A hófehér mellkas ismét szaporán, rendszertelenül süllyedt és emelkedett a fiatalabb csókjai nyomán, ahogy a telt ajkak egy-egy érzékenyebb pontot érintettek, ahogy egy forró nyelv végigsiklott a finoman kidomborodó kockák között, és a fogak meg-megkaristolták a kiemelkedő bordákat. 

Jongin azóta a rabja volt a fiúnak, hogy tizenhárom évesen meglátta táncolni. Az akkor még fejletlen, de külön-külön mozgó izmok már akkor ámulatba ejtették, és eleinte csak rajongott a fiúért, annak minden mozdulatáért. Ahogy pedig egyre idősebbek lettek szoros barátság alakult ki köztük, és Jongin élete legboldogabb pillanatait élte meg a fiúval. Végül, ahogy azok a külön mozgó izmok egyre fejlettebbé váltak, Taemin mozgása pedig egyre szenvedélyesebb és túlfűtöttebb lett, az ámulat és a rajongás szépen lassan átalakult vággyá és elfojtott indulatokká, míg végül már csak annyit tudott Jongin, hogy Lee Taemint magának akarja.

De Taemin egyre híresebb és híresebb lett, egyre több és több műsorba hívták meg, egyre többet volt távol, messze Jongintól. Aztán Jonginból egyik napról a másikra Kai lett, már ő is egyre kevesebb időt tudott eltölteni az idősebbel, aminek eredményeként Taemin egyre inkább magába fordult és csak akkor volt önmaga, amikor Jonginnal lehetett, ha pedig több száz kilométer, vagy egy egész tenger választotta el őket egymástól, hiányérzetét, mint a tinédzserlányok, amikor szakítanak életük jelenlegi szerelmével, evésbe fojtotta. 

Eleinte senkinek nem tűnt fel, hogy mennyit eszik, hiszen a próbateremben eltöltött, áttáncolt éjszakák megtették a hatásukat, és Taemin egy dekát sem hízott – viszont egyre többet evett. Kis idő múlva pedig az, hogy ehetett, majdnem akkora boldogsággal töltötte el, mintha Kaival lehetett. Aztán még több idő elteltével már Kaival is csak enni vagy táncolni járt. 

Kai először csak röhögött, hogy el fog hízni, és próbálta elképzelni kövéren akkor már korán sem legjobb barátját, inkább vágyainak egyetlen tárgyát. De Taemin nem hízott, és már Kai nélkül is boldog volt. Boldogabb, mint Kaival. Jongin pedig először képen röhögte a saját tükörképét, amikor rájött, mit is érez. Aztán szánalmasnak és nevetségesnek érezte magát, majd egyre dühösebbnek és dühösebbnek, míg végül sosem fogadta el az idősebb meghívását, aminek köze volt az evéshez.

Kai féltékeny lett mindenre, amit Taemin evett. 

Egy teljes éjszakán keresztül ült Kai a próbateremben és csak szemezett a tükörrel, vagy a fallal, mi a fene ütött belé, mikor rájött féltékenységének tárgyára: az ételre. Aztán megszületett benne a terv. A gonosz kis csel. Taemin az ételek rabja volt, Kai pedig Taemin rabja. De most…

Most Taemin lett Kai rabja, ahogy a fiú ott feküdt alatta kiszolgáltatottan, nyöszörögve a szőnyegen, és végre nem Taemin volt az, aki sorra falta az ételeket. Kai falta fel Taemint. 

Jongin megelégelte, hogy csak kóstolgatja az idősebbet, így nadrágjához nyúlt, és készült, hogy lehúzza róla, de Taemin gyorsabb volt nála, és másodperceken belül Taemin már Kai csípőjén ült, és diadalittasan vigyorgott le bronzbőrű barátjára.

- Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy te leszel az egyetlen, aki szórakozhat? – hajolt egészen közel a megszeppent fiú arcához Taemin, majd ráharapott Jongin alsóajkára, nyelvével végigszántott rajta, aztán elengedte, fogait pedig a fiú nyakába mélyesztette; nem fájdalmasan, de annál inkább izgatóan, hogy Jonginban benne rekedt az összes levegő, ami hangos sóhaj formájában szakadt fel belőle, ahogy Taemin fogai a fülét karcolták. 

Taemin élvezettel simított végig Jongin kidolgozott, szálkás felsőtestén, majd ajkaival kezdte ízlelgetni, kisvártatva pedig nyelvével is simogatta a bronz bőrt. Kai sokkal érzékenyebb volt, mint arra Taemin számított – egy apró nyalintás a fiatalabb mellbimbóján, és ki is csikarta belőle az első nyögést. Fekete szemeit a fiatalabb arca felé fordította, aki enyhén kipirulva, sietősen kapkodta a levegőt ajkain keresztül, és minden apró érintés, csók, simogatás már csak nyögéseket csalt ki belőle. Viszont ahogy a csókok elértek az alhasáig, Jongin belemarkolt Taemin vállaiba, így ismét maga alá teperte a fiút, és vágytól izzó tekintettel, durván megcsókolta egy pillanatig sem teketóriázva, lehúzta róla a nadrágot.

Kapkodva, határozottan simította és csókolta végig felsőtestét, aztán elért az alsónadrágja széléhez, ahol ajkai épp csak hozzáértek csípőcsontjához, végül ugyanilyen, alig érezhető pillangócsókot adott Taemin már igencsak jól kivehető vágyára, alsónadrágon keresztül – Taeminben pedig elszakadt valami, és egy rövid, halk, magas nyögés szökött ki ajkai közül. 

Jongin elvigyorodott, és újra megismételte a mozdulatot, kicsivel határozottabban, a reakció pedig ugyanaz volt, csak meg lett toldva egy apró lökéssel is, amit Taemin a csípőjével produkált. Következőleg, még mindig alsón keresztül, Kai végignyalt Taemin teljes hosszán, amivel már egy sokkal hangosabb nyögést és egy intenzívebb lökést váltott ki belőle, és az idősebb lábai széles terpeszbe nyíltak, hangtalanul könyörögve többért. 

- Türelmetlen vagy, Taeminnie, hosszú még az éjszaka – nevetett fel halkan Jongin, és egyik kezét az idősebb merevedésére tette, természetesen még mindig alsónadrágon keresztül, másik kezével a felsőtestét járta be finom, mégis határozott simogatásokkal, így megkeresve és ingerelve az erogén zónákat, amiken ahogy végigcirógatott, Taemin összerándult. Ajkai sem voltak tétlenek, végigjárták a hosszú, vékony fehér combokat, különös tekintettel a belsőcombjaira, amikről egy, a táncteremben töltött éjszaka, és egy apróbb izomhúzódás után, amit Kai kezelt le, kiderült, hogy mennyire is érzékenyek.

Taemin alig pár perc elteltével, már szabályosan vonaglott Jongin kényeztető kezei és szája alatt, csípőjével pedig egyre nehezebb feladat volt nem lökni magát a fiatalabb kezébe.

- Jongin-ah… gyerünk… ne szórakozz – préselte ki fogai közt az idősebb, és egyre kevésbé fogta vissza magát, mire Kai elhajolt a csábítóan fehér, itt-ott már piros foltokkal tarkított comboktól, és egy apró, kaján mosollyal, mindkettőjük számára őrjítően lassan húzta le Taeminről a már kimondhatatlanul szűk alsót. 

Ámulattal, mondhatni éhes tekintettel nézett végig gyönyörű barátján, ahogy ott feküdt előtte meztelenül, kiszolgáltatottan, és nem utolsó sorban felizgultan, elködösült szemekkel. Kai úgy érezte, hogy eddig tartott a visszafogottsága; még csak felnyögni se volt ideje Taeminnek, fiatalabb barátja máris ölére hajolt és olyan élvezetben részesítette, amiről fogalma sem volt Taeminnek, hogy mégis hol tanulhatta. Jongin nyelve meglepő rutinossággal járta be Taemin férfiasságát, és pont jó helyeken és pont jó pillanatokban szívott rá makkjára, vagy nyalt végig egész hosszán, ő pedig csak tehetetlenül nyöszörgött, sóhajtozott és pokolian élvezte, amit a fiatalabb művelt vele.

- Tetszik, Taeminnie? – hajolt el tőle egy egészen rövid pillanatra, vágytól elködösült szemekkel felnézve barátjára Jongin, hogy a következőben egy nyögésbe fulladó sóhajt váltson ki belőle, ahogy ráhajolt teljes hosszára, hogy megmutassa Taeminnek, mit is jelent igazán a mélytorkozás. De alig tartott pár kínzóan hosszú másodpercig ez a fajta élvezet, Jongin egy kaján vigyorral vált el aktuális nyalókájától, és hajolt volna az idősebb ajkaihoz, de az hevesen markolt a bronzbőrű fiú hajába, és ő maga rántotta magához.

- Ugye te sem gondoltad, hogy így itt hagysz, Jongin-ah? – nézett dühösen, a kéjtől totálisan elvesztett önkontrollal Taemin a másik szemébe. – Ha már elkezdted, akkor fejezd is be!

- Ne aggódj – nevetett fel Kai. – Nem állt szándékomban itt befejezni a kínzásodat. Mondtam, hogy felfallak – és ahogy kimondta, már bele is harapott az alatta fekvő vastag alsóajkába, Taemin torkából pedig egy újabb nyögés szakadt fel, ahogy az éles fogak már nyakába mélyedtek, és szó szerint végigkóstolgatták minden egyes porcikáját, egyetlen bőrfelületet sem kihagyva, elszórtan harapás és szívásnyomokat hagyva maguk után. 

Alig értek alhasáig az éhes ajkak és kíváncsi fogak, Taemin ellökte magától Kait, de csak annyira, hogy ő maga felálljon, magával húzva a barna bőrű fiút, hogy aztán a következő pillanatban annak háta a legközelebbi falon koppanjon. Pár pillanatig Kai megszeppenten pislogott az őt falhoz szegező, nála fél fejjel kisebb fiúra, és annak kárörvendő, éhes vigyorára, de amikor Taemin kezei nadrágjához értek, ajkait pedig végighúzta egész felsőtestén, centiről-centire lefelé haladva, abban az ütemben, ahogy fél térdre, majd mindkét térdére ereszkedett, már nem érdekelte semmi. 

Taemin egyetlen rántással lehúzta Kai alsóját, és azonnal rátapadt a fiatalabb, ránézésre is fájóan merev péniszére, amely már a fiú hasfalához simult. Kai mélyen felnyögött, ahogy megérezte maga körül a húsos ajkakat, és Taemin dús, tejföl-szőke hajába túrt fél kézzel, a másikkal pedig az ajtófélfában kapaszkodott meg, hiszen úgy érezte, az idősebb nyelvjátéka képes lenne őt is térdre kényszeríteni. 

Pár perc múlva azonban Kai, a hajánál fogva húzta fel az éhesen nyalakodó fiút maga elől, és most rajta volt a sor, hogy a másikat a falhoz kényszerítse, és végigsimítva oldalán, térde alá nyúlva húzza Taemint még közelebb magához, a fiú pedig megadóan kulcsolta hófehér combjait Kai csípője köré. A fiatalabb elvigyorodva csókolta meg újra Taemint, hosszan és szenvedélyesen, egyszerre keményen és lágyan, közben pedig lökött egyet csípőjével. Taemin édesen és éhesen nyöszörgött bele a csókba, Kai pedig mélyről jövően, és mély hangon nyögött a fiúszájába, ahogy megérezte, hogy az idősebb még inkább magához húzta, átkarolva vékony, fehérkarjaival az ő széles, izmos bronzbarna hátát.

Kai elhúzta ajkait Taeminétől, és nyakába csókolt, miközben egyik kezét az idősebb ajkaihoz vezette, aki egyetlen szó nélkül vette szájába három ujját a fiúnak, és úgy nyalta körbe, mintha csak ismét a fiatalabb merevedésén játszana nyelvével, de pár másodperc elteltével ő maga húzta el ajkait a fiú ujjától, és a fiatalabb hajába markolva finoman kényszerítette, hogy nézzen a szemeibe.

- Érezni akarlak, Jongin – jelentette be követelőzően Taemin, megfogva a fiú, előbb még ajkai közt lévő kezét, és hátravezette fenekéhez, hogy bejáratához érintse a hűvös ujjakat. – Itt akarlak érezni – végig se tudta mondani, amit akart, ugyanis Jongin azonnal feltolta egy ujját, ahogy bejáratához ért, Taemin szavai pedig nyögésbe fulladtak, szemeit szorosan lecsukta és ajkába harapva nyögött fel. 

Kainak, ha választania kellett volna, hogy Taemin szerinte mikor a legkívánatosabb, ezt a pillanatot választotta volna. Ezt, ahogy Taemin ajkai közt sóhajba fúlóan kiszökik az ő neve, hogy utána ajkára harapva, lehunyt szemekkel, hátravetett fejjel, a falnak támaszkodva viselje az édes kínt, amit a benne lévő, már két ujj okoz neki, közben pedig érezte saját hátán, ahogy az apró kezek erősen kapaszkodnak, rövid körmeit lapockái alá mélyesztve. Az érzés, a látvány, a hangok és Taemin bőrének semmihez sem fogható illata… mind-mind tökéletesek voltak.

- Jongin, ne szórakozz, téged akarlak – nyögte élvezettől akadozó hangon Taemin, mire a fiatalabb, kihúzta ujjait, és meglepő gyengédséggel emelte fel a másik lábát is Jongin, és fektette újra a szőnyegre, hogy aztán minden figyelmeztetés nélkül, lassan, de egyetlen határozott lökéssel elmerüljön a fiúban. 

Az érzés leírhatatlan volt. Kai minden idegszála pattanásig feszült, hogy ne kezdjen el őrült tempóban mozogni, ahogy Taemin forró és rettentően szűk, mint Jongin számára kiderült, eddig érintetlen falai rászorultak merevedésére.

- Taeminnie… miért- 

- Ne ezen agonizálj, hanem mozogj végre – préselte ki összeszorított fogai között Taemin, ahogy közben Kai széles vállaiba kapaszkodott erősen, hogy megpróbáljon minél hamarabb ellazulni és megszűnjön a fájón lüktető és szúró érzés alfelében, amit Jongin méretei okoztak számára, és végre a kéj édes kínja váltsa fel. 

A fiatalabb lassan, de teljesítette a kérést, és lökött egyet csípőjével, majd még egyet, figyelve az alatta fekvő minden egyes sóhajára, nyögésére, apró érintésére, mimikájának változására, míg már alig mutatta fájdalom jeleit, és egyre gyorsított mozgásán, lökései mélyebbek és erőteljesebbek lettek, míg Taemin egyszer csak fel nem sikkantott. Kai azonnal odakapta a fejét, ahogy Taemin lábai még erősebben kulcsolódtak a csípője köré, és már nem érezte a hátába markoló kezeket, amik most a szőnyegben próbáltak fogás találni, és hátát kisebb ívbe emelte, orcái kipirultak, vörös, húsos ajkai elnyíltak, szemei félig lecsukódtak, és ködösen nézett velük a fiatalabb felé.

Kai tévedett. Ez volt a leggyönyörűbb pillanat, ahogy Taemint valaha látta.

- Megvagy – lehelte Taemin ajkaira Kai, és az este alatt, ki tudja hanyadjára, megcsókolta a szaporán lélegző fiút, és ahogy Taemin akaratosan, szenvedélyesen, kapkodóan ráharapott ajkára, Jongin pattanásig feszült idegei elszakadtak. Fejvesztve hajszolta a gyönyört, egyre erősebbeket és mélyebbeket lökött Taeminben, ahogy szinte mindig eltalálta prosztatáját, és Taemin sikolyai és nyögései egyre hangosabbá váltak és magasabbra szöktek. 

Már csak pár pillanat volt a végéig, csak pár lökés, amikor ráfogott Taemin fájón lüktető, és vöröslő, elő-váladéktól nedves merevedésére, és alig rántott rajta párat, az idősebb megadta magát, és Jongin nevével ajkain átlépett a gyönyör kapuján, magával rántva a fiatalabbat is, ahogy falai rászorultak.

Jongin remegő tagokkal nehezedett Taeminre, és nyakába csókolt, majd legördült róla, és azonnal magához vonta a fiatalabb izzadságtól csillogó fehér testét, saját bronzos árnyalatú bőréhez. Próbálta magukat elképzelni kívülről Kai, és arra jutott, hogy ennél a pillanatnál szebbet festeni se lehetne. 

Taemin légzése egyre lassabbá és szabályosabbá vált, míg végül összeszedte magát és karjaira támaszkodva felemelte a fejét és úgy nézett a fiatalabb szemébe.

- Jongin-ah… 

- Hm? – mosolyodott el Kai, ahogy a csillogó sötétbarna szemekbe nézett.

- Most már… szabad?

Kai pislogott egypárat, hogy miről beszél a fiú, aztán hangosan, hitetlenkedve felnevetett és elengedte Taemint.

- Csak tessék, mind a tiéd – ez volt a végszó, Taemin felpattant egyáltalán nem törődve a fájdalommal, mely minden egyes lépésnél a fenekébe nyilallt, és kiszaladt a konyhába, hogy végre ehessen egy jót. 

Kai csak fejcsóválva nézett utána, majd felvette alsóját, és kezébe kapott a szekrényből, egy találomra kiválasztott inget, kiment barátjához a konyhába, és ráterítette az idősebb hátára, hogy legalább ennyi takarja meztelen testét, amíg jól nem lakik.

Jongin már az előbbivel is jól lakott, csak adott egy rövid csókot Taemin ajkaira, hogy az zavartalanul folytassa tovább az evést. 

cr.: fytaekai.tumblr.com

Wings of my Heart - 15. fejezet (vége)

Hyungwon otthon, azaz Kihyunéknál, szenvedett a kanapén. Nagyokat sóhajtozott, kapcsolgatta a tévét, hol fejjel lefelé lógott az ülőgarnitúráról, hol végigfeküdt rajta, dobolt az ujjaival a díszpárnákon, amikor azt is megunta ismét felült, és a folyamat kezdődött elölről. Minden testhelyzet-változtatás között pedig maximum két perc telt el. Jooheon szórakozottan nézte a kínlódó bukott angyalt, miközben azon agyalt, vajon kedves társa hányszor csapta volna már le, az elmúlt három órában, amióta ezt műveli Hyungwon. Egy darabig még tűrte, végül ő is megunta.

- Mondd, neked nem kellene tanulni? Tudtommal még van egy vizsgád – kérdezte mosolyogva Jooheon, de ez a mosoly is inkább az a szurkálódó fajta volt, nem pedig a jól ismert, kedves és megértő mosoly.

- De nem tudok – nézett rá kétségbeesetten Hyungwon. – Megvannak a tételeim, ki is vannak dolgozva, de egyszerűen semmi nem marad meg a fejemben! Egy az, hogy nem köt le, kettő, hogy nem tudok figyelni, egyszerűen nem megy – fejelte meg végül az ölében pihenő párnát egy panaszos nyögéssel egybekötve.

- És mondd, ó te szerencsétlen, ki nem tudsz tanulni – ült át Hyungwon mellé Jooheon, átkarolva a vállát. – Köze van-e az állandóan elterelődő figyelmednek egy tejföl szőke, fehér bőrű, izmos, mérnöknek tanuló fiúhoz, akit teljesen véletlenül Shin Hoseoknak hívnak?

- Azt hiszem, rájöttem, hogy milyen érzés volt Hoseoknak, hogy annyit kellett rám várnia – dünnyögte Hyungwon a párnába, amit az arcához szorított.

- És mire jutottál? – nevetett fel Jooheon.

- Hogy szar. Nagyon szar érzés.

- Akkor mi lenne, ha mondjuk ahelyett, hogy itthon küszködsz és még csak nem is tanulsz, hasznossá tennéd magad és tényleg visszamennél a kollégiumba, ahol a kedves szobatársad is ott van minden bizonnyal.

- Pont ezért nem mehetek, nem érted? – nézett vissza Jooheonra elgyötört arccal Hyungwon. – Biztos, hogy ott lenne, én pedig… Tudod mit kellett nekem átélni, mielőtt visszajöttem, haza? Fél méternél épp, hogy csak közelebb engedett magához, ha átöleltem, tizedmásodperceken belül kibújt az ölelésemből! Mindemellett természetesen, mert hát „ilyen tikkasztó hőséget máshogy nem lehet elviselni” szöveggel, reggeltől estig póló nélkül mászkált a szobában! Este meg a zuhanyzóból egy épp, hogy megkötött törölközővel a csípője körül jött ki és láttam, ahogy a vízcseppe-

- Jó, köszönöm, elég lesz – nevetett Jooheon. – Azt hiszem, elég alaposan kikészít a srác.

- Kikészít, megőrjít, elcsábít, húzza az agyam és… Jooheon – nyafogott Hyungwon az angyalhoz bújva. 

- Jó ég, Hyungwon, te mit nyavalyogsz már megint? – jött le az emeletről álmosan Changkyun, szemét dörzsölve. – Komolyan, még egy bagzó macska sem nyávog annyit, mint te. Nem lehet tőled aludni…

- Te pokolfajzat, hogy beszélsz a bátyáddal? Igazán együtt érezhetnél – kezdett újra nyafogásba Hyungwon, mire Changkyun inkább csak megforgatta a szemét és kiment a konyhába, hogy főzzön kávét.

Mióta kiderült, hogy Changkyun és Hyungwon féltestvérek, azóta gyakorlatilag beköltözött Kihyunékhoz Changkyun, és teljesen otthon érezte magát, a kollégiumból pedig kiköltözött. Jihyével tisztázták a dolgokat, és most egyelőre úgy nézett ki, hogy megint egész szépen egymásra vannak hangolódva, és amikor Changkyun éppen nem Hyungwont idegesítette, vagy nem Jooheonékon lógott, akkor a porban csúszott, és leste Jihye minden kívánságát. Természetesen ebben, hogy Jihye átgondolja a dolgokat, Hyungwon is segítségére volt, mire Changkyun igazi, magához méltó stílusban ennyit válaszolt: végre kezdesz úgy csinálni, mintha tényleg a bátyám lennél.

Rengeteg időt töltöttek együtt Hyungwonnal a kollégiumban is, még mielőtt Hyungwon ismét Kihyunékhoz menekült volna a tikkasztó hőséggel küzdő Hoseok elől, aki ezt természetesen nem nézte jó szemmel. Igazából semmi baja nem volt Changkyunnal azon kívül, hogy meglátása szerint, állandóan Hyungwon körül legyeskedett. Hiába magyarázta el Minhyuk is neki százszor, vagy ezerszer, hogy Changkyun Jihyével van, nem akar semmit Hyungwontól, aki nem mellesleg a féltestvére.

Azóta pedig, hogy Hyungwon ismét kimenekült a kollégiumból, Kihyunéknál szenvedett naphosszakat. Jooheonnak ez nem volt ellenére egyáltalán, az meg pláne nem, hogy Changkyun is lényegében a ház lakója lett, mert végre újra tele volt élettel a lakás – Hyungwon haldoklását kivéve. 

*

- Fogadjunk, fel sem hívtad – nézett Minhyuk a kóláját szürcsölve Hyungwonra, aki lassan fél órája küszködött egy kis adag sült krumpli elfogyasztásával. 

- De nem hívhatom fel, nem é-

- Már miért ne hívhatnád fel? Azt hiszed, csinál ez mást azon kívül, hogy a tételeit hurcolja ide-oda, főként a mi szobánkba, hogy ott fetrengjen és a hattyú halálát eljátszva sírjon, hogy meg fog bukni? Elárulom nem, Shin Hoseoknak esze ágában sincs szenvedésen kívül mást csinálni.

- Akkor se tudom, hogy mit csináljak – majszolt egy újabb darab sült krumplit a magas srác, világfájdalmas képpel.

- Szerintem, ha odamennél hozzá és úgy emberesen… sőt, istenesen lesmárolnád, sokat segítene…

- Minhyuk! – pirult el Hyungwon, ebben a pillanatban pedig a fehér hajú srác elvigyorodott.

- Te Hyungwon… nem vagy te véletlenül… hogy is mondjam… halálosan szerelmes? – és Hyungwon átváltott paradicsom piros színbe.

- Nem! Szerelmes nem, én csak… Minhyuk, nem tudom, mihez kezdjek magammal, annyira… annyira…

- Szereted?

- Igen… - sóhajtott Hyungwon.

- Nem mondod, hogy ez eddig el se jutott a pici agyadig, hogy te totálisan szerelmes vagy Shin Hoseokba! Akkor minek hagytad, hogy megfektessen?

- Mit tudom én, hagyjál már! Tudtam akkor is, csak ez így sosem volt kimondva, meg semmi. Ő sem mondta, hogy szeret én se neki, ez csak olyan… alap volt, hogy nyilván azért vagyunk együtt, mert szeretjük egymást!

- Ne haragudj, de imádlak zavarba hozni, fogalmad sincs róla, mennyire édes vagy olyankor – nevetett Hyungwon, majd az utca kellős közepén megölelte Hyungwont és egy cuppanós puszit nyomott az arcára.

- Utállak, remélem, tudod – motyogott még inkább zavarban Hyungwon.

- Hogyne tudnám. Majdnem annyira, mint Hoseokot – vigyorgott és elhúzta jobbra Hyungwont.

- Te mit csinálsz? Én nem megyek be a koliba! Eszednél vagy? – kétségbeesetten és tulajdonképpen hisztizve próbálta kihúzni csuklóját a fehér hajú fiú szorításából. – Minhyuk, könyörgöm, szépen kérlek, ne tedd ezt velem, nem akarom, én ezt nem tudom, Minhyuk, kérlek…

- Nocsak, téged is látni erre? – jött ki a kollégiumból Hoseok, és amint meglátta őket elmosolyodott. – Éppen ebédelni indultam, nem jöttök velem?

- Szívesen mennék – szólalt meg Hyungwon előtt Minhyuk -, de már elígérkeztem Hyunwoonak és nagyon régen voltunk már kettesben, szóval… De Hyungwon nagyon szívesen elmegy veled ebédelni.

- Nekem tanulnom kell! – kapaszkodott az utolsó mentőövbe Hyungwon, de Hoseok elmosolyodva nézett rá.

- Majd tanulsz később, egy ebédbe még nem halsz bele – tolta meg Hyungwont picit a derekánál, hogy elinduljon, Minhyuk pedig széles vigyorral integetett utánuk.

*

Tizenöt perccel később ott ültek egymással szemben, a már Hoseok törzshelyének nyilvánított asztalnál a tésztázóban, és míg Hyungwon csak csendben üldögélt és várta, hogy hűljön levese, addig a szőke srác emberinek aligha nevezhető módon tömte magába a már-már lételemének számító ramyunt. 

Hyungwon szinte csodálva bámulta a fiút, és temérdek mennyiségű boldogsággal töltötte el, hogy a fiú étvágya a régi. Nem nagyképűségből, de a többiek elmondása alapján és saját véleménye szerint is, megviselte a fiút ez a pár hét, amíg ő maga azon variált, hogy ugyan kit szeret jobban, pedig teljesen egyértelmű volt számára is, hogy az, amit Hoseok iránt érez, nem csak egy egyszerű fellángolás, ellentétben Changkyunnal. Hozzá inkább az érzések emlékei kötötték, mint maguk az érzések, amik rövid idő leforgása alatt átalakultak egyszerű testvéri szeretetté. De a tény, hogy Hoseok eszik, határozottan megnyugtatta.

- Nem eszel? – rángatta vissza Hyungwont elmélkedéséből gondolatainak főszereplője.

- De-de, csak vártam, hogy elhűljön. Nincsen teflon nyelvem, még ha ramyunról is van szó, ellentétben egyesekkel – szólt vissza csípős éllel Hyungwon, pedig elhatározta, hogy most mindentrendbe hoz, de szerencsére Hoseok csak halkan felnevetett.

- Hát tudod, ez már csak ilyen – rántott vállat jókedvűen. – Mesélj, mi újság veled? Alig látlak ahhoz képest, hogy elvileg visszaköltöztél.

- Tudom, de… - ha mondjuk, nem mászkálnál félmeztelenül a nap huszonnégy órájából huszonötben, lehet, hogy nem küzdenék olyan gondokkal, hogy rád vessem-e magam, vagy csak szimplán rád másszak tanulás helyett, gondolta tovább a mondatot Hyungwon, mégis másként fejezte be. – Otthon, mármint Kihyunéknál, kicsit nyugodtabb a légkör és jobban tudok tanulni, meg… Meg ott van Changkyun is. Amióta kiköltözött a koliból, azóta lényegében nálunk, pontosabban a szobámban lakik, és vele is többet foglalkozom, elvégre mégis baromi sok időt kell bepótolnunk, de…

- Jó, Changkyun, felfogtam, oké – és huss, Hoseok jókedve elillant, Hyungwon pedig legszívesebben belefejelt volna a tésztájába.

Ennyire balfasz is csak ő lehet, hogy érdeklődik felőle Hoseok, végre beszélgetnének, és nem csak kussban ülnének egymással szemben, erre miről beszél? Persze, hogy Changkyunról, és még Hoseok kedvét is elrontja. Így inkább Hyungwon beletemetkezett az evésbe, de nem sokáig tűrte az újbóli hallgatást.

- És… van még vizsgád?

- Van, holnap meg holnapután egy, azután vége. Neked? – nézett fel Hyungwon szemeibe, mire ő gyorsan lehajtotta a fejét.

- Holnapután van nekem is az utolsó – mondta egy újabb falat után, és miután tíz percig rágta azt az egy falatot, ami idő alatt győzködte magát, hogy legyen már férfi, és ne tojjon már be, visszanézett Hoseokra és kissé halkabban hozzátette -, ha gondolod… akkor megvárlak és akkor… ténylegesen visszaköltözök aznap.

- Nem ártana, ha tényleg visszaköltöznél, már nagyon üres volt a szoba – mosolyodott el Hoseok, miután lenyelte az utolsó falatot, mire Hyungwon is megeresztett egy halvány mosolyt. 

Szóval csak unatkozott, nem kimondottan én hiányoztam neki – gondolta magában Hyungwon, de inkább el is hessegette az elképzelést, elvégre, nem várhatja el, hogy Hoseok itt és most azonnal leteperje örömében. Hiszen, ha azt nézzük, lényegében megcsalta valamilyen szinten, és honnan tudhatná Hoseok, hogy ez nem fog megtörténni újra, még ha Hyungwon pontosan tudja is, hogy ilyen soha többet nem fog előfordulni.

- Akkor, haza?

- Szerintem igen, még… át kell néznem jó pár tételt, szóval, ja, haza – bólogatott Hyungwon.

- Elkísérjelek?

- Ne! Úgy értem, nem kell, haza találok, meg… neked holnap is vizsgád van, inkább készülj arra, szia! – köszönt el gyorsan Hoseoktól és szinte futólépésben indult haza, ahogy pedig átlépte a küszöböt, nekitámaszkodott az ajtónak, és lecsúszott a földre.

- Na? Kipletykáltátok magatokat Minhyukkal? – jött valahonnan a nappali felől Jooheon vidám hangja, de amint kiért az előszobába és meglátta a földön gubbasztó Hyungwont, kissé aggódva fordult hozzá. – Minden rendben? – csak bólogatást kapott válaszul és fel sem nézett a fiú a padlóról. – Biztos? – ismét egy bólintás. – Akkor miért vagy ennyire elkenődve? – guggolt le elé Jooheon, és rátette a fiú térdére a kezét, de az csak egy vállrándítással elintézte a válaszadást. – Oké… Akkor, tehát jót beszélgettetek Minhyukkal?

- Ne említsd előttem azt az átkozott angyalutánzatot.

- Mert?

- Elküldött ebédelni. Hoseokkal – mormogta Hyungwon és felhúzta lábat maga elé.

- Oh, szóval nem vagy elkenődve, csak hisztis vagy. Megnyugtató – mosolyodott el Jooheon, mire Hyungwon vállon csapta.

- Nem vagyok hisztis.

- Akkor mi vagy? – vigyorgott Jooheon az egyre csak piruló szárnya-veszett angyalra.

- Csak szerelmes.

*

Két nappal később egy kisebb sporttáskával ment Hyungwon vizsgázni, hiszen hivatalosan is visszaköltözésre készült, és csak a legfontosabb dolgai voltak a kollégiumi szobában, ruháknak, tisztálkodó szereknek azonban még híján voltak, így most ezek lapultak a táskában. 

A folyosó egyik végén Hyungwon várt arra, hogy bemehessen vizsgázni, a másik végén Hoseok, és a Hyungwonhoz közelebb eső széken pedig Minhyuk ült tenyerébe temetett arccal.

- Nem hiszem el, hogy ma tényleg visszaköltözöl vele egy szobába, de hogy most odamenj hozzá köszönni, vagy valami, attól meg betojsz. Komolyan nem hiszlek el.

- Ne cseszegess már, így se tudom, hogy fogok meglenni mellette. Nem mondom, hogy nem kíváncsi rám, mert azért múltkor sikerült beszélgetés… félét művelnünk, de szerintem még mindig nem akarja, hogy megint együtt legyünk, vagy ilyesmi – húzta el a száját Hyungwon.

- Oh, nem hiszem el – pattant fel a székről Minhyuk és vállainál fogva szembe fordította magával a magas fiút. – Figyelj! Hoseok megesketett, hogy ezt még csak véletlenül se mondjam el neked, de már nem tudom tétlenül nézni a teszetoszaságod. Szóval arról, amit most mondok, te nem tudsz, vili? – Hyungwon megszeppenve, de sűrűn bólogatott. – Amióta elmentél, mármint elfutottál a koliból, mást sem hallgatunk tőle Hyunwooval, minthogy meg sem érdemelt téged, meg mit akartál volna te, egy ilyen angyal, pont tőle. Meg különben is olyan hűvös vagy mostanában vele, szinte esélytelennek tartja, hogy te bármit is akarj tőle, de még a barátságodban sem biztos – Hyungwon csak pislogott a félig-meddig új információk hallatán. – Tegnapelőtt, amikor visszajött az ebédről, teljes letargiába esett, amiért olyan hirtelen elfutottál, és folyamatosan azzal traktált minket, hogy ma meg fogja neked mondani, hogy nem muszáj visszaköltöznöd, mert látta rajtad, hogy feszélyez téged, és nem akarja, hogy ő csak rákényszerítsen téged.

- De ez hülye! Engem nem ő feszélyez, hanem az, hogy nem képes egy rohadt pólót felvenni, és félmeztelenül rohangál előttem oda-vissza abban a nyomorult szobában, én meg már nem tudom hogyan visszafogni magam, basszus! – engedett meg magának egy kicsit nagyobb hangerőt, amint látta, hogy Hoseok bement a terembe. – Most ki ne találja már, hogy ne költözzek vissza! Különben is, ő mondta, hogy üres a szoba nélkülem! Nem azt mondta, hogy hiányzom, vagy gyere vissza, vagy mit tudom én, hanem hogy „nem ártana, ha vissza költöznél, már üres volt a szoba nélküled”! Most én ebből honnan szűrjem le azt, hogy bármennyire is vissza akar kapni?

- Hé, ácsi, nyugi – mosolyodott el Minhyuk, ahogy látta barátja kirohanását. – Próbálkoztál már azzal, hogy ezt így el is mondd neki?

- Nem, de…

- Akkor mégis „honnan szűrje le azt, hogy bármennyire is vissza akarod kapni”?

- Nem vagy vicces.

- Nem is viccnek szántam – mosolygott tovább Minhyuk. – Figyelj, én azt mondom, ha nem tudod magad visszafogni, akkor ne fogd vissza magad. Hidd el, nem fog felfalni, legalább is nem úgy, ahogyan te azt gondolod. Szeret és pont olyan balfasz, mint te, és nem meri megmondani neked, hogy kellesz neki. Mert kellesz neki, méghozzá nagyon. Most viszont menj be szépen vizsgázni, és mire kijössz, itt már csak Hoseok fog rád várni, mert én visszamegyek a szobámba, és ne merészelj elmenekülni előle, világos? – mutatott Hyungwonra Minhyuk, de a magasabbnak megszólalni sem volt ideje, már el is indult a fehér hajú Hoseok terme elé, hogy rá várjon. 

Minhyuk pedig tényleg nem viccelt. Mikor Hyungwon kijött a teremből egy hármassal, már csak Hoseok támaszkodott a korlátnak, Hyungwon sporttáskájával a vállán, a telefonját bűvölve, egy feszes, fehér ingben és egy hosszú fekete, talán túlságosan is passzos fekete farmerban, bár Hyungwon fejében ez csak úgy hangzott „basszamegdeistenszexi”. Így egyben. Hoseok hamarabb nézett fel telefonja bámulásából, mint ahogy Hyungwon becsukhatta volna enyhén tátva maradt száját, ezért mosolyogva lépett hozzá.

- Na, mehetünk?

- Pe-persze – válaszolt elakadó nyelvvel Hyungwon, és kis lemaradással indult Hoseok után, hogy megállapítsa, igen, hátulról is „istenszexi” a srác. Aztán eszébe jutott, hogy a kollégium innen tíz percnyi sétára van, és magában elkezdett átkozni mindent és mindenkit, de főleg Minhyukot.

Visszaérve, Hoseok ledobta Hyungwon cuccát a fiú érintetlen ágyára, majd ő maga kiment a konyhába, Hyungwon pedig szó szerint leroskadt az ágyára. Egy szó nem sok, annyit nem szóltak egymáshoz, az alatt a bő tíz perc alatt, amíg visszaértek a kollégiumba és most is mi van? A másik elvonult a konyhába, ő meg nem futhat megint világgá, viszont tehetetlenségében legszívesebben már sírna. 

- Melegítsek neked is spagettit? Jihye csinálta tegnap – hallotta a konyhából Hoseok hangját, de Hyungwont már tényleg a sírógörcs kerülgette és egyszerűen érezte, ha megszólal, akkor kiszakad a torkából a zokogás. – Hallod? – lépett vissza egy pillanatra a szőke srác, de azonnal le is tett minden a kezéből, ahogy meglátta a térdein támaszkodó, lehajtott fejű Hyungwont. – Hé, baj van? – ült le mellé az ágyra.

- Nincs – rázta meg a fejét Hyungwon, és megköszörülte a torkát, ahogy a visszanyelt sírástól kicsit reszelőssé vált a hangja.

- Fáj a hátad? – kérdezte Hoseok, és rátette kezét a másik lapockájára.

- Nem.

- Akkor? – kérdezett vissza tehetetlenül, mire Hyungwon kiegyenesedett és tizenéves kislány módjára, a hiszti határait súrolva, könnyes szemekkel nézett vissza a srácra.

- Komolyan, Hoseok? Ötleted sincs? Szerinted ez így rendben van? Hogy idegenekként sétálunk egymás mellet, síri csendben, és ahogy visszaérünk, sem beszélgetünk? Vagy bármi szóváltás, a rohadt életbe – törölte le dühösen kicsorduló könnyét Hyungwon, és visszanézett Hoseokra, aki csak nagyokat pislogott a fiúra. – Visszaköltöztem a koliba, és igen, miattad! – Hoseok pedig ebben a pillanatban sóhajtott fel, majd már vette a következő levegőt, hogy megszólaljon, de Hyungwon nem hagyta szóhoz jutni. – Nem azért, mert te erőltetted, már nem azért, de ha jól emlékszem, te egy szóval se említetted, hogy jöjjek vissza vagy valami! Vedd le Minhyuk fejét, bánom is én, de nem feszélyez a társaságod. Engem az feszélyez, hogy kurvára nem tudtam semmire figyelni, amikor te itt voltál körülöttem, és ha alapból a légzésed, meg úgy a létezésed nem lett volna épp elég figyelemelterelő, még le is vetted a pólódat és itt grasszáltál félmeztelenül! Ez, Hoseok! Ez feszélyezett! Hogy itt voltál tőlem karnyújtásnyira, de nem érhettem hozzád, nem ölelhettelek meg, mert kitértél az érintésem elől, én pedig majd megvesztem egyetlen pillantásodért! Ha tehettem volna, már másnap rád másztam volna, de sosem – eddig tudta mondani Hyungwon, Hoseok egy pillanat alatt magához húzta a tarkójánál fogva, és megcsókolta, Hyungwon pedig egyetlen másodpercig sem ellenkezett, rögtön magához húzta a derekánál fogva, és visszacsókolt. Olyan rég, annyira rég várt már erre, hogy eszébe sem jutott meglepődni, vagy ellenkezni. De a varázs nem tartott tovább pár másodpercnél, Hoseok elhúzódott.

- Olyan buta vagy, miért nem mondtad? – simította hátra kedvesen a fiú haját a homlokából.

- És te miért nem mondtad? Tudod mit? Nem is érdekel, nem érdekel – húzta magához vissza, percek múlva pedig Hoseok már gond és ruha nélkül simult szenvedélyesen Hyungwonhoz. Hangos sóhajok töltötték be a szobát, vágytól és szerelemtől volt terhes a levegő, az újra egyesülés izgalmától és hevességétől csillogtak a verejtékük cseppjei hátukon és arcukon, szinte gyémántként a délutáni napfényben. Nem kellett több szó, nem kellettek indokok, senkit nem érdekeltek a miértek, csak az volt a lényeg, hogy ismét egymáséi voltak, úgy, ahogy eddig is.

Hyungwon pedig, bár a szárnyait nem kapta vissza, a szíve szárnyalt úgy, ahogy még soha sem.

***