Mióta Jimin rájött, hogy az a nyolc év, amit ő átélt, tulajdonképpen nem is létezik, úgy élte a napjait, mint egy élőhalott, álmok és célok nélkül. Csak Jungkook van neki, mással nagyon nem is beszél, az osztálya középpontjából kikerült és a szürke kisegerek közül is a legintrovertáltabb, legcsendesebb lett.
Jungkook pedig nem érti, hogy hova lett az életvidám, álmokkal és vágyakkal teli Park Jimin, aki soha nem esett kétségbe, aki a legszorgalmasabb és még így is a legnépszerűbb volt mind a lányok körében, mind a fiúkéban - minden lány az ő kegyeit kereste, Jimin pedig ezt úgy élvezte, mint soha semmi mást, a fiúk pedig tőle kértek tanácsokat, hogy mégis mi a titka.
- Jimin, mi a baj - ült le a fiú ágyára Jungkook, amikor már nem tudta tovább nézni, ahogy a fiú szépen lassan a legsötétebb árnyéka lesz régi önmagának.
- Nincs semmi baj, Kook - mosolyodott el halványan Jimin. - Csak fáradt vagyok, ez minden, ne aggódj - simogatta meg a fiatalabb haját, és közben élvezte, ahogy még ebbe is belepirult az ekkor még ártatlan Jungkook. Mindemellett egy beszélgetésük alkalmával kiderült számára, hogy sosem becézte a kisebbet, hiszen a fiú mélységesen elvörösödött és mondhatni kikelt magából, amikor reflex-szerűen így szólította.
- Te sosem vagy fáradt, most mégis két hete csak ezt mondogatod - hajtotta le a fejét a fiatal fiú. - Régebben mindent elmondtál nekem, most viszont úgy érzem, hogy semmit nem tudok rólad… - szipogott egyet Jungkook, ez pedig még Jiminnek is új volt. Régen valóban érzékeny volt a fiú, viszont sosem mutatta ki, ha megbántották, csak az éjszaka leple alatt sírt magában, a párnáját arcához szorítva. Most pedig itt ül előtte, és szabályosan potyognak a könnyei. - Megbántottalak, vagy csináltam valamit, amiért így viselkedsz? Haragszol rám?
- Dehogyis Jungkook, ugyan már - mosolygott kedvesen és magához húzta a síró barátját. - Nem, dehogyis. Csak tudod… egy ideje, olyan üresnek érzem magam, mintha hiányozna egy részem.
- Hát azt látom - törölte meg orrát Jungkook. - Mindig csak olyan elnézően és szomorúan mosolyogsz mindenkire, főleg rám. Lassan két hete nem hallottalak nevetni - motyogta az orra alatt, néha köhögve egyet a sírástól.
- Igyekszem visszaváltozni a régi Jiminné - próbált meg rávigyorogni a kisebbre, de annyira bénán sikerült, hogy Jungkook elnevette magát. - Hé, én próbálkozom, te pedig csak kinevetsz - húzta egy szélesebb mosolyra ajkait Jimin. - De, ha annyira úgy érzed, hogy nem ismersz, akkor játsszunk. Teszek fel kérdéseket, és ha helyesen válaszolsz rájuk, akkor megcáfoljuk ezt is, én pedig cserébe ismét a két héttel ezelőtti Jimin leszek. Na? - nézett a kisebb szemeibe. Így legalább megtudja, hogy a tizenhat éves átlagos önmaga milyen is volt vagy lett volna valójában és mennyit is változott azóta, azon kívül, hogy sokat komolyodott.
A fiatalabb gyorsan, csillogó szemekkel ment bele a “játékba”, és egészen este tizenegyig tartott a kérdezz-felelek, mikor is Jungkook két kérdés között elaludt, Jimin pedig mosolyogva takarta be a fiút.
A saját elvetemült sasaeng fanjának érezte magát, aki rákényszerítette a legközelebbi tagra, hogy meséljen el mindent Jiminről, amit csak tud.
Nos, egész sok dolgot tudott meg magáról, amit már régen elfelejtett, vagy egyáltalán nem tudott; például három helyzetben simítja hátra a haját: ha dühös, ha magabiztosnak és szexinek érzi magát, és amiről nem tudott, ha zavarban van (ez csak azért érdekes, mert szinte csak Jungkook jelenlétében csinálja, nagyobb szociális közegben nem - illetve koncerteken, mert a fanok megbolondultak érte, de ez a lehetőség ebben az időben nem állt fenn).
Hogy Jungkookon kívül nincsenek is barátai - mármint jelenleg, egyébként rajta kívül még öt barátja is van, meg azon felül két-három, csak őket még nem ismeri. Úgy döntött, ezen nagyon gyorsan változtatnia kell, mert a két hét alatt bebizonyosodott, hogy hatuk nélkül levegőt is alig kap, nem hogy önmaga legyen, vagy teljesíteni tudjon, ne adj isten, jó kedve legyen. Ők hatan együtt és külön-külön is létszükségletek számára. Valószínűleg Jungkook az egyetlen ok arra, hogy miért nem csavarodott még be teljesen.
És egy kifejezetten meglepő információ is a birtokába jutott Jungkook által; Park Jiminnek barátnője van. Két hónapja. Igazából ezt rendkívül furcsállta, hiszen a két hét alatt nézett tükörbe és esélytelennek tartotta, még kontaktlencsével is, másrészt egyetlen lány se jött a közelébe, de értelmet nyert, mikor a fiatalabb mondta, hogy valami három hetes kiránduláson van Európában, és elvileg két nap múlva jön haza.
- Hiányzik? - jött a kérdés Jungkooktól, Jimin pedig teljesen értetlenül nézett vissza rá. A “régi” élete? Hogy a francba ne hiányozna? Hiszen mindig mindent heten csináltak…De ő erről nem is tud, hiszen… de akkor mire gondol?
- Mi?
- Nem mi, hanem ki, te gyökér. A barátnőd, Sara - oh, szóval Sarának hívják.
- Hát, kicsit talán igen - azt se tudja, hogy néz ki, vagy mennyire volt komoly, vagy milyen a személyisége. Igazából inkább kíváncsi volt rá.
- Fura, az elmúlt két hétben nem is hallottam, hogy említetted volna - persze, mert azt se tudta, hogy van barátnője.
- Szerintem csak próbáltam nem gondolni a tényre, hogy nincs itt - ez nagyjából hihető, nem?
- Kár, nem bírom azt a csajt - nézett félre.
- Mert? - nézett rá Jimin értetlenül. Az esetek nagy százalékában, ha valakit Jungkook nem bírt, annak oka volt, és általában akit ő nem bírt, azt Jimin se kedvelte, erre itt van az állítólagos barátnője, aki viszont nem szimpatikus neki. Ez érdekes.
- Annyiszor megbeszéltük már… De nem az én barátnőm, nem nekem kell szeretni - rántott vállat nemtörődöm stílusban.
- Mindegy is, nem akarok beszélni róla - róla, akiről fogalma sincs, hogy ki is egyáltalán. - Viszont, lassan itt az ideje, hogy ismét a középpontba kerüljön Park Kibaszottul Népszerű Jimin - vigyorodott el, és Jungkookra nézett, aki kikerekedett szemekkel pislogott rá vissza. - Most mi bajod? - nevetett az idősebb.
- Te mióta beszélsz csúnyán? - hebegett Jungkook. Hoppá. Akkor ezek szerint sosem káromkodott és ezt a sztárság nevelte bele, vagy a fene tudja. Hát, pedig erről leszokni nem fog, majd legfeljebb mérsékelt szinten tartja.
- Úgy látszik, Kook, ezt még te sem tudtad rólam - kacsintott a fiatalabbra, majd tekintettel az ártatlanságára, bement a fürdőbe, hogy ott vegye át “pizsamáját”, visszamenve pedig lefeküdjön aludni. Holnap pedig elkezdi a tervét; szépen lassan, de újra heten lesznek.
~*~
Matematika. Ha volt tantárgy, amit valaha utált Jimin, akkor az a matematika volt. Viszont ez volt az egyetlen olyan óra, amit csoportbontásban tanultak, és ez volt az egyetlen óra, amit egy másik osztállyal közösen tartottak - azzal az osztállyal, amiben Taehyung is tanult.
Nem fogja ráerőltetni magát, viszont pontosan tudta, hogy Taehyung mindig is magának való volt, ez az egy nem változott. Nem beszélgetett vele senki, nem szívesen volt a környezetében senki, és nem ült mellette senki. Ez valahol elszomorította Jimint, hiszen ő, az évek alatt megtapasztalta és pontosan tudta, hogy ez a fiú mennyire értékes ember. A legértékesebb, akivel valaha találkozott.
Mivel múltkor Jungkook felvilágosította, hogy ő viszont népszerű volt, így kihasználta, és mindenkit meglepett egyetlen mozzanatával - leült Taehyung mellé. A fiú szintén meglepődött, és elkezdte összepakolni a felszerelését, és odafordult Jiminhez.
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy a helyeden ülök - és már állt is volna fel, hogy másik helyet keressen magának, amikor Jimin mosolyogva megfogta a karját, és visszahúzta.
- Nem ülsz a helyemen, nyugodtan maradj itt. De szólj, ha zavarlak, és akkor átülök én.
Taehyung hirtelen nem tudott mit kezdeni a helyzettel és halkan válaszolt Jiminnek, miszerint nem zavar, majd ismét letette a felszerelését, és a továbbiakban nem is beszélgettek. Jiminnek pont ennyi volt a célja, hogy megszokja a közelségét, hogy ne kerülje az embereket, és mivel ő volt Park Jimin, pontosan tudta, hogy egy kis idő elteltével meg fogja szokni mindenki, hogy a furcsa és magának való Taehyung társaságát keresi. Mellette ült ebédszünetben, matematika órán, az órák utáni tanulási időben, a könyvtárba is vele ment, és Taehyung is lassan megszokta, hogy Jimin igényt tart a társaságára. Ahogy pedig számított rá, ebéd szünetekben és a délutáni tanulási időkben Jungkook is csatlakozott hozzájuk.
Az egyetlen, amivel Jimin elfelejtett számolni, az Sara volt. Visszajött a tanulmányi kirándulásáról, és ő is folyamatosan Jimin társaságát kereste.
Sara nem volt csúnya lány, de kifejezetten szépnek sem gondolta. A személyiségében volt némi kivetni valója, mégpedig, hogy a lány szóvá tette, hogy miért barátkozik a tőlük jóval fiatalabb “pisis Jeon fiúval” és “azzal a fura kis hülyével az osztályából”. Jimin világéletében utálta, ha a barátait lenézték és negatívan minősítették, éppen ezért úgy érezte, hogy itt az ideje ennek a végére pontot tenni.
- Sara, ne haragudj, élveztem veled ezt a három hónapot, de nem tűröm, hogy a barátaimról náluk értéktelenebbek így beszéljenek. Szakítok veled. Értsd meg és viseld kérlek méltósággal a döntésemet - ennyit mondott, majd sarkon fordult és ott hagyta a lányt.
Nem alázta meg, nem csinált belőle felhajtást, nem az iskola legforgalmasabb folyosóját választotta a szakítás színhelyéül, nem kiabált vele, nem szégyenítette meg a lány barátai előtt. Iskola után, hazakísérte a lányt és ott beszélte meg vele a dolgot, hogy ne legyenek se szem-, se fültanúi ennek, hiszen tudta, hogy kellemetlen helyzetbe hozta a lányt és lényegében értéktelennek minősítette, de volt benne annyi tartás, hogy este tizenegykor ne engedje haza egyedül. Mert Park Jimin ilyen volt.
Visszament a kollégiumba, Jungkook pedig ébren várta, amit nem értett, hiszen jóval elmúlt már éjfél.
- Hol voltál? – kérdezte a fiatalabb álmos hangon.
- Hazakísértem Sarát – közölte tárgyilagos hangon, és észrevette Jungkook szemében az ideges csillanást, amit mindig látott, ha Saráról volt szó. – Szakítottam vele. Nem tűrtem tovább, hogy ócsároljon titeket. Ha zavarják a barátaim, akkor nem hozzám való. Keressen valaki olyat, akinek szimpatikusak a barátai.
- Kidobtad? – nézett rá hatalmas szemekkel Jungkook, és Jimin megmosolyogta azt a boldog csillogást a fiatalabb szemeiben, és a tényt, hogy a fiúnak csak az volt fontos a mondandójából, hogy nincsenek végre együtt.
- Ki - rántott vállat Jimin. - Nekem többet ér a barátságod, mint bármelyik lány.
Másnap Taehyung furcsállta, hogy Sara nem ül az asztalnál ebédnél, amit szóvá is tett.
- Jimin, a barátnőd hol van? - kérdezett rá. Végre megnyílt annyira a fiúknak, hogy kimutassa valódi személyiségét, amit a barátai társaságában nem pont a tapintatosság jellemzett. Jungkook pedig tagadni sem tudta volna boldogságát.
- Képzeld, szakított vele Jimin - vigyorgott teli szájjal a fiatalabb.
- Komolyan? - tátotta el a száját Taehyung, mire Jimin mosolyogva bólintott. - De miért?
- Kooknak már mondtam tegnap, de neked is elmondom Tae, és jól jegyezd meg - fordult évfolyamtársa felé. - A barátaim mindennél és mindenkinél értékesebbek számomra, és ezt senki és semmi nem fogja megváltoztatni. Ti nem voltatok szimpatikusak neki, így hát úgy éreztem jobb, ha külön utakon járunk ezentúl. És nem - folytatta gyorsan, ahogy látta, hogy Taehyung közbeszólna -, nem bántam meg.
- Hál istennek, ki nem állhattam - sóhajtott egyet Taehyung, de rajta látszott, hogy meghatódott Jimin szavaitól. Hogy felfogta, hogy Jimin a barátjának tartja, és mindennél értékesebbnek gondolja.
- Hát én sem - folytatta az ebédjét Jungkook, mire Jimin jóízűen felnevetett.
- Bevallom, én sem - nevetett tovább, de most már Jungkook és Taehyung is csatlakozott hozzá.
Már hárman voltak, és Jimin szíve kezdett ismét megtelni reménnyel.
