Wings of my Heart - epilógus

Nyár, verőfényes napsütés, irdatlan hőség, és ami a legfontosabb: szünet.

Vége a vizsgaidőszaknak, ami természetesen egyet jelent azzal, hogy a strandon kell vagy a napfényben, vagy a medencében fürdeni. Legalábbis a hét jómadárból hatnak egyet jelentett ezzel, még a vakítóan fehér bőrű Minhyuknak is egyértelmű volt, hogy a nyár a strand szinonimája, pedig kevés dolgot utált jobban a mélyvizű medencénél, ugyanis nem tudott úszni.

- Nem, Hyunwoo, nem megyek bele a medencébe, megmondtam! Az egy dolog, hogy jó emlékek fűznek hozzá, de ez nem jelent egyet azzal, hogy nekem muszáj belemennem! – csattant fel Minhyuk, amikor próbálta kedvese is rávenni, hogy menjen velük úszni.

- De Édes, te is annyira strandolni akartál, nem gondoltad komolyan, hogy nem jössz bele a vízbe, ha nem is hülyéskedni a többiekkel, de legalább úszni… - győzködte kedvesét Hyunwoo, mikor is Minhyuk mély hallgatásba burkolózott, és orcái halványrózsaszínbe burkolóztak, majd egyre intenzívebb árnyalatait vették fel a vörösnek.

- De én nem tudok úszni – suttogta Minhyuk, nehogy még csak véletlenül is meghallja párja, de nem járt szerencsével.

- Tessék? – nézett rá döbbenten Hyunwoo, Minhyuk pedig kifakadt.

- Nem tudok úszni, csessze meg! Nem egy rohadt medence ám a Mennyek Országa, tudod?! Semmi szükségem nem volt rá, hogy tudjak úszni! Ha te nem… - nem tudta befejezni mondatát, mert Hyunwoo elhallgattatta egy csókkal feldúlt szerelmét, akinek már a könnyek is potyogni kezdtek szemeiből, annyira zavarta ez a hiányossága.

Azonban ez a strandolósdi, hiába tudott úszni, és hiába nem volt baja semmilyen vízzel, legyen az folyó, tó, tenger, óceán vagy csak a medence vize, nem mindenkinek nyerte el a tetszését.

Hyungwon egy fa alatt gubbasztott, pólóban és rövidnadrágban, egy könyvvel a kezében, és minden egyes oldal végére érve, ingerülten lapozott, szinte hallani lehetett az oldalak rémült kiáltását, amit az egyszerű ember csak gyűrődésnek titulál, ahogy szakadni készültek, de erre azért vigyázott Hyungwon, hiszen egy könyves boltban dolgozott. Dolgozott volna, ha a többiek nem rángatják el munkából egy szabadnapot kikönyörögve a főnökétől.

Nem szerette a strandokat; sokan voltak, hangosak voltak, minden második gyerek az anyjáért ordított, vagy sikított, mert vizes lett (könyörgök, mit várt egy strandon?), rohadt meleg volt, a naptej és a klórszag keveredett a gyorséttermekből és büfés standokból áradó olaj szagával, plusz a vattacukrok tömény és édes illatával.

Ha ez nem lett volna elég, Hyungwon amúgy sem volt egy magamutogató fajta: télen minden ruhája lógott rajta, hogy még véletlenül se tudja kivenni az ember, vékony alakját, és minden bőrfelületét takargatta a kíváncsi szemek elől. Nyáron csak a gatyarohasztó meleg, és Hoseok napi öt órás siránkozása tudta ráimádkozni a rövidnadrágot és a pólót – de ezekből is szigorúan a leglengébb változatot, és az a bizonyos póló legalább a könyökéig, a rövidnadrág pedig minimum a térde alá ért. Ha pedig még ez sem lenne elég, most még két hatalmas sebhely is „díszíti” lapockáját, amire minimum minden tíz év alatti mutogatna, és hangosan kérdezgetné az anyját, átordítva a medence egyik végéből a másikba, hogy „a bácsinak miért ilyen a háta”, ezzel Hyungwonra irányítva további száz ember figyelmét.

Hyungwont pedig így vonszolták el a strandra az állítólagos barátai és az állítólagos szerelme.

- Angyalom, nem jössz be a vízbe? Lehűtene, hidd el, tetszene neked is – rohant mellé egy csurom vizes Hoseok, aki Hyungwonnal ellentétben egyenesen imádta mutogatni magát, bár mi tagadás, volt is mit mutogatnia.

 

- Nem – morogta vissza Hyungwon, fel se pillantva a vizes hajú és vízcseppektől csillogó testű… oh a fenébe is, dehogynem pillantott fel, és egy huncut vízcsepp útját még követte is szemével, ahogy végignyaldosta párja izmos mellkasát, hasfalát, majd eltűnt a fürdőnadrágja alatt. Csak és kizárólag ezért a látványért engedte magát elcsábítani – foggal-körömmel küzdve, heteken át próbálkozott a másik hat – a strandra.

- De Édesem, még Minhyuk is bejött a medencébe. Hát nézd meg, milyen aranyos, ahogy Hyunwoo tanítgatja úszni – mutatott a szóban forgó medence irányába Hoseok, hogy szemtanúi lehessenek Minhyuk újra kitörő hiszti rohammal keresztezett sírógörcsének, ahogy riadtan bújt párjához.

- Akkor nézd őket, és hagyj engem békén – lapozott egyet könyvében a makacs fiú, de ezúttal már sokkal óvatosabban, mint eddig.

- De Nyuszifül…

- Hoseok, nem. Világosan megmondtam, hogy utálok strandra járni. Annak örülj, hogy egyáltalán itt vagyok, és ne baszogass, kérlek – tette le könyvét, egyenesen párja szemeibe meredve, hogy elcsípjen egy huncut villanást a tekintetében.

- Szeretnéd te, ha baszogatnálak – vigyorodott el gyalázatosan a már piszkosszőke hajjal, és még mindig, Adoniszt megszégyenítő testtel rendelkező Hoseok, mire a válasz Hyungwon részéről egy szemforgatás és a könyv gerincének tompa koppanása volt az idősebb tarkóján.

- Közönséges vagy már megint – közölte halálos nyugalommal Hyungwon, majd egy gonosz kis mosoly jelent meg szája szegletében. – Mindemellett, nem tudom, hogy amikor legutóbb együtt voltunk, ki is nyögött és sóhajtozott alattam, egyre többért és mélyebb lökésekért könyörögve. Ki volt az, akinek ebből nem volt elég, nem hogy egy, de még öt alkalom sem – nézett mélyen Hoseok szemeibe a fiatalabb, egyre közelebb és közelebb hajolva hozzá, míg végül teljesen a hátára nem kényszerítette az idősebbet, míg ő maga fölé mászott, és füléhez hajolva aprót harapott az érzékeny bőrbe, kezeivel pedig az izmos combokon elkalandozva.

- Hyungwonie-ah – sóhajtott fel Hoseok lehunyt szemekkel, amik ugyanilyen gyorsan is pattantak ki, amint megérezte párja kezét, hogy… végül is jó helyen jár, de ezt inkább mégis otthon kellene intézniük.

- Igazítsd meg a fürdőgatyádat, ha nem akarod, hogy az éppen erre tartó többiek is megtudják, hogy csupán az emléke annak, hogy alul voltál, ennyire felizgatott – nézett a még mindig alatta fekvő elködösült szemeibe legédesebb mosolyával. – Élvezkedj a gondolaton, mert ma este mindaz, amit felsoroltam, nem fog megtörténni, amiért elrángattál a strandra – jelentette ki, és újra kényelembe helyezte magát, hátát a fa törzsének támasztva, mikor Minhyuk dühösen fújtatva levágódott mellé, rögtön a nyomában egy fáradt, kétségbeesett tekintetű, de mosolyát visszatartani alig tudó Hyunwoo-val.

- Tündérem, én…

- Ne. Szólj. Hozzám – tagolta Minhyuk dühösen, és egy törölközőbe burkolózva Hyungwon vállának dőlt, akinek hirtelen mégis megtetszett a strandolás.

- Mit vétett a lovagod ellened, már megint? – kérdezte bujkáló mosollyal Hyungwon, ahogy élvezettel nézte a szenvedő arckifejezésű Hoseokot. Nem ilyen gonosz ő, hiszen Hoseokkal a szeretkezés több, mint isteni, magát pedig nem akarta büntetni. Elég lesz az ő kis cicájának, mert igen, a legutóbbi óta, ha kettesben vannak, Hyungwon hívja Hoseokot cicának, és nem fordítva, ha még legalább tizenkét órát azzal a hittel kell együtt élnie, hogy ma este Hyungwon nem lesz az övé, de ő sem lesz Hyungwoné. Elfordította a tekintetét Hoseokról és a dühös és megbántott tekintetű Minhyuk felé fordult.

Már éppen válaszra nyitotta volna száját a fehér hajú fiú, amikor Changkyun is megérkezett kétrét görnyedve a röhögéstől, amint Jihye csapkodta, ahol érte.

- Hogy lehetsz. Ennyire. Tahó. Te sátánfajzat. Te suttyó. Rohadék – és csak úgy ömlöttek a szitokszavak Jihyéből, minden egyes „becenév” után egy jó nagyot mérve hol Changkyun fejére, hátára, tarkójára, karjára, tulajdonképpen bármijére, ahol tudta, hogy fájhat a másiknak.

- A kedves öcséd – kezdett bele sértett hangon Minhyuk könnyesedő szemekkel, ahogy még jobban Hyungwonhoz bújt, aki már fél karjával át is ölelte barátja vállait –, az még hagyján, hogy kiröhögött, mert nem tudok úszni. De ez a pokolfajzat, még le is nyomott a víz alá, és azon röhögött, hogy milyen vicces arcom volt, amikor Hyunwoo felhúzott.

Hoseok végtelen örömmel vágta istenesen fejbe Changkyunt, amiért ennyire megijesztette a kis boldogság-túltengéses angyalt, és még örömét is lelte az ijedtségében – nem, Changkyun még mindig nem tartozott a kedvencei közé. Inkább csak… megtűrte, mert élete szerelmének féltestvére volt, és mert valamilyen szinten segített is nekik megbeszélni a dolgokat.

- Annyira köcsög tudsz lenni – vetette oda foghegyről Hyungwon az öccsének, majd visszafordult Minhyukhoz. – De Minhyukie, ezért miért haragszol Hyunwoo-ra?

- Mert ő is nevetett! Kinevetett, mert azon a részen voltunk, ahol leért a lábam a vízben, de annyira megijedtem, hogy elfelejtettem! – most már ki is buggyantak a könnyei a végtelen kedvességgel megáldott volt angyalnak. Hiába volt végtelen a kedvessége, pontosan ugyanennyire is volt érzékeny, és törékeny lelkű, amit csak nagyon ritkán mutatott ki barátainak. Ellenben Hyunwoo ezt pontosan tudta.

- De Szerelmem, ha végighallgattál volna… - próbálkozott újra Hyunwoo most már tényleg kétségbeesetten, de hiába.

- Ne szerelmemezz! Nem hallgatlak végig! Pontosan tudod, hogy…

- Minhyukie – törölte le a könnyeket az általában mosolygós arcról Hyungwon. – Hallgasd meg a kedvemért. Biztos csak félreértettél valamit… Te is tudod, hogy Hyunwoo-nak te vagy a legfontosabb…

- Hát épp ez az! Félreértette! Nem rajta nevettem, hanem azon, hogy… pont jó helyen rúgta meg Jihye Changkyunt, amint kihúztalak a vízből! Engem is megijesztett a kis mitugrász, és rajta nevettem, hogy vissza is kapta! Tudod, hogy nem szeretek erőszakhoz folyamodni, így azt gondoltam, Jihyétől majd megkapja, ami jár neki, és nem is tévedtem – mondhatta végre végig Hyunwoo is nevetésének okát, mire Minhyuk szipogott egyet és felnézett a könyörgő, barna szemekbe.

- Tényleg nem engem nevettél ki? 

- Dehogy, Édesem, sosem nevetnélek ki – húzta magához Minhyukot, és puha hajába csókolt, majd ahogy leült, az angyal máris mellkasának dőlt, bocsánatkérő csókot nyomva Hyunwoo nyakára.

- Tényleg borzasztóak vagytok – mosolygott Hyungwon. – Amúgy Kihyun mit mondott, mikorra ér ide?

- Nem mondott semmit, annyit tudok, hogy először moziznak, aztán utána

jönnek. De hogy mikor mennek moziba, az rejtély… Nagyon az ujjai köré csavarta a kislány – mosolyodott el Hyunwoo is.

- Hogyne, hiszen Irene is angyal. Így itt maradhat a Földön még egy jó ideig – mondta Minhyuk, Jihye pedig a fejét fogta. Vele nem olyan rég közölték ezt az angyalos dolgot, de amint kiderült, hogy Changkyun igazából a Sátán fia, több kérdése nem is volt, mindent elhitt és minden értelmet nyert számára.

- Jooheon? – kérdezte Hoseok, ahogy körbenézett, de semerről nem látta közeledni a hiányzó srácot.

- Elment kajáért Gunheevel – válaszolt Jihye elnéző mosollyal, mire mindenki csak sóhajtott egyet. Ha Gunhee és Jooheon együtt csinálnak valamit, annak két vége lehet csak: vagy irtózatosan nagy ökörködés, vagy szex. De ez egy másik történet…

- Akkor éhen halunk - könyökölt térdére Changkyun, mire egyetértésben nevetett fel halkan mindenki.

Mind a heten boldogok voltak életük jelenlegi párjával – bár Jihye és Changkyun az elmúlt két hónapban, mióta újra együtt vannak, már kétszer szakítottak, és természetesen mind a kétszer Changkyun miatt, de a srác mind a kétszer visszakönyörögte magát, és Jihye túlzottan szerette a kis sátánfajzat "hülye fejét", ahogy ő mondaná, és mind a kétszer vissza is fogadta. 

Hoseok pedig nem győzi minden nap megköszönni az Úrnak, hogy egy ilyen angyal mégis az övé lehet, és valahányszor erre gondol, úgy érzi, szíve szárnyra kap a boldogságtól.

***

Halihó!

Nos... nem szokásom a fejezetek elején/végén hozzáfűzni semmit, most mégis szükségét érzem.

Rengetegszer köszönöm, hogy ennyien követtétek ennek a két (hét) lököttnek a történetét, és könnyfakasztóan gyönyörű szám van az oldal látogatottságát számláló kis modulban ♥ Nem tudom elégszer megköszönni a hozzászólásokat  mind itt, mind a facebookon, és a felíratkozókat valamint a jelölés kéréseket T_T ♥ 

Sajnálom, hogy ennyire nagy időközökkel tettem fel csak a részeket, és hogy elégé hullámzó mennyiségben, de sajnos ígyhozta a sors, meg a nyárnak csúfolt lustasági szint kötelező emelkedése T_T Mindennek ellenére még egyszer, meg még százszor köszönöm hogy nem felejtettétek el a történetet ♥ sajnos így hetük történetének itt van a vége. Nem tartom tökéletesnek a ficet, és a legjobbnak sem, amit valaha írtam, bőven van még hova fejlődnöm, de az első hoszabb történetem, amit befejezettnek nyilváníthatok, és ezt nektek köszönhetem ♥

Bár a történetnek itt vége, lógok mégnektek 2 extra résszel (mert egyenlő lett a szavazás eredménye), amit ahogy időm engedi, hozni is fogok V_V ♥

Szóval még egyszer nagyon köszönök mindenkinek mindent, és bármi kérdést kérést, óhajt, sóhajt, panaszt, bánatot szívesen meghallgatok/elolvasok/megválaszolok^^ ♥

UI.: igen, imádom a credit tageket, amik csak a lényeget takarják ki -.-