Wings of my Heart ~ 13. fejezet

- Hű… ha… - pislogott Jihye, Kihyun, Minhyuk, de még Hyunwoo is, ahogy meglátták a fürdőszobából kilépő Hoseokot.

- Na? – nézett körbe óvatosan a többieken Hoseok, enyhén beharapva az ajkait. – Milyen? 

- Tudod… sose gondoltam, hogy ez neked… ennyire jól fog állni – nézte még mindig ámulatba esve Kihyun Hoseokot.

- Szóval akkor ez volt tegnap este az a hirtelen jött ötlet. Pedig fogalmad sincs, hogy mennyire megijedtem, amikor felhívtad Jihyét magadhoz, engem pedig elküldtél! Azt hittem valami hülyeséget akarsz csinálni! – teremtette le a maga módján Minhyuk. – Igazából… mindenre számítottam, csak erre nem. De határozottan… dögös vagy, azt kell, mondjam.

- Egyetértek – bólintott Hyunwoo. – Figyelj, Cica… az a helyzet, hogy… tudod, hogy nekem a szőkék a gyengéim… - fordult Minhyukhoz utána.

- Hová akarsz kilyukadni? – szűkítette össze a szemeit Minhyuk, ahogy felnézett párjára. – Vagy szeretnéd, ha én lyukasztanálak ki? Vagy hirtelen jobban szeretnéd, ha Hoseok nyögne alattad? Szóval ezért vagyunk mostanában együtt olyan keveset! Rendben van Son Hyunwoo, rendben van.

- Szó sincs róla, Édes, dehogy is! Pont hogy… mi lenne ha… még szőkébb lennél, Cica, hm? – dörgölte orrát Minhyuk nyakához Hyunwoo és már csak ettől az apró gesztustól kirázta a hideg. – Kiemelné a porcelán bőrödet, és még szebben látszódna, amikor édesen elpirulsz, vagy amikor kiszívom a nyakad…

- Jó, köszönjük Hyunwoo, szobára! Nem itt kellene nekiesni a „cicádnak” – forgatta szemeit Jihye.

Előző este Hoseok azért rendelte olyan gyorsan magához Jihyét, mert valami őrültséget akart csinálni, hogy elterelje a figyelmét. Őrültséget és olyat, ami gyökeres változás, és az, hogy tejföl szőkére leszívatja a haját minden szempontból jobb megoldásnak tűnt, minthogy lefeküdjön Jihyével, vagy esetleg meg találja vágni magát, úgy csukló tájékon… 

Háromszor kellett szőkíteni a haját, de az utolsónál már csak rátetette Jihyével a szőkítőt, és aztán elküldte a lányt aludni, hiszen már majdnem éjfél volt. Tudta, hogy mennyi ideig kell rajta hagyni a haján a festéket, és nem számított, hogy marta a fejbőrét… talán még örült is neki, hogy egy kicsit fáj. Lemosta róla a szőkítőt hajnali fél egy körül, de megszárítani a haját már nem volt kedve. Viszont ma reggel, amikor tükörbe nézett, első dolga volt riasztani Jihyét és a többieket egyaránt, hogy jól látja-e, amit lát. Mert Shin Hoseok az utóbbi időben ilyet nem mert állítani magáról, de most meggyőződése volt (és meg is erősítették ebben a meggyőződésében), hogy szívdöglesztően fest szőke hajjal.

- Ne haragudj, Hoseok, de ezt muszáj elküldenem Jooheonnak is, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy az ő véleménye is ugyanaz-e, mint az enyém – emelte maga elé a telefonját Kihyun és már lőtte is a fényképet Hoseokról, pár másodpercen belül pedig már el is küldte a képet Jooheonnak.

*

Jooheon a szabadsága utolsó napját élvezve tévézett a nappaliban, amikor rezgett a telefonja. Megnyitotta az üzenetet és akkorára kerekedtek a szemei, hogy még Hyungwon is megirigyelhette volna. Azonnal hívta is Kihyunt.

- Ez mi? – kiáltott bele a telefonba Jooheon nem törődve olyan formalitásokkal, minthogy köszönés, vagy hasonlók.

- Ez Shin Hoseok kérlek szépen – hallatszott Kihyun hangján, hogy harminckétfogas vigyort villantott.

- Ugye tudod mi fog történni, ha ezt Hyungwon meglátja, azon kívül, hogy elájul? – kérdezte már Jooheon is vigyorogva és izgatottan.

- Nagyon reméltem, hogy te is ezen a véleményen vagy! – nevetett a telefonba Kihyun.

- Ne haragudj, de le kell tennem, azt hiszem Hyungwon felébredt – kinyomta beszélgetést, és felment Hyungwon szobájába a már előre elkészített kedvenc teájával. – Jó reggelt, hogy aludtál?

- Jól… vagy valami hasonló – dörzsölte a szemeit Hyungwon és el is pirult halványan az álomnak már csak az emlékére is. Sikerült visszaaludni a pár órára, de már semmi másra nem tudott koncentrálni még álmában sem, mint Hoseok kisírt szemeire, vagy a közvetlen előtte álmodott mondatokra, amelyek elhagyták Hoseok száját. Ha csak egyetlen pillanatra is felvillant előtte Changkyun mosolya, pármásodperc múlva mégis Hoseok szomorú tekintete villant fel előtte. 

- Miért vagy ilyen lehangolt? – ülte lemellé Jooheon ésmegfogta a kezét.

- Jooheon… mondanom kell pár dolgot… - sóhajtott egy nagyot. – Tegnap… tegnap Changkyun majdnem megcsókolt és… én akartam is, hogy megcsókoljon, mert… mert szeretem őt, tudod? – nézett fel Jooheon szemeibe, aki megértő mosollyal hallgatta, és megszorította a kezét, hogy folytassa nyugodtan. – De ezt… ezt valószínűleg látta tegnap Hoseok is… Ti tudjátok, hogy mi történt Hoseokkal?

- Mármint hogy érted, hogy mi történt vele? – kérdezett vissza Jooheon. Az nem lehet, hogy látta szőke hajjal, az képtelenség.

- Olyan… sápadt volt, meg… mintha fogyott is volna, bár ebben nem vagyok biztos. Csak annyira rosszul nézett ki – sóhajtott egy nagyot Hyungwon, majd felnézett Jooheon szemeibe, de ezúttal nem kapta el a pillantását. – Kérdezni akarok pár dolgot, de ígérd meg, hogy őszintén válaszolsz. Megígéred?

- Megígérem – bólintott Jooheon komolyan és várta a kérdést. Nem akart fájdalmat okozni Hyungwonnak, ezért félt a kérdésektől, de most már mindenképpen az igazat kellett mondania.

- Hoseok… tudja, milyen kapcsolat van köztem és Changkyun között?

- Igen – hunyta le szemeit egy pillanatra Jooheon. Kezdődik.

- Azt tudja, hogy én kinek a fia vagyok?

- Igen – sóhajtotta Jooheon.

- Hogy viselte, amikor megtudta mi közöm van Changkyunhoz?

Jooheon nem akart megszólalni. Ha nem mond semmit, akkor nem is hazudik.

- Jooheon! – szólt rá Hyungwon.

- Rosszul… nagyon rosszul – suttogta végül mégis az angyal.

- Hoseok… Ő… szeret még? – kérdezte szorosan lehunyt szemekkel Hyungwon, így nem láthatta a hatalmas mosolyt, ami kiült Jooheon arcára.

- Igen.

Hyungwon szemei kipattantak és ránézett Jooheonra.

- Megígérted, hogy nem hazudsz.

- Nem hazudok!  - vigyorogta Jooheon. – De ez így nem is teljesen igaz.

- Jooheon… - sóhajtott egy nagyot Hyungwon, és lehajtotta a fejét. Veszett ügy, tudta jól.

- Hoseok nem egyszerűen szeret téged, Hyungwon. Lehet, hogy fájni is fog egy kicsit, amit mondok, de ez az igazság – Hyungwon nem akarta hallani, rázta a fejét, hogy ne mondja el Jooheon, de nem tudta leállítani. – Hoseok éjszakákon át sírt utánad. De aznap, amikor Changkyunnal és Jihyével mentél fagyizni… az az éjszaka pokoli volt. Jihye vigyázott Hoseokra, aki egész éjszaka, megállás nélkül zokogott és azt hajtogatta, hogy túl tökéletes voltál, hogy ő tudta, hogy egy ilyen angyalt, mint te, nem érdemel meg – Hyungwon ereiben megfagyott a vér. – Hogy ha elveszít téged… azt ő nem éli túl… - itt már felkapta a fejét Hyungwon.

- Jooheon… ezt… ezt a Changkyunnal való randim előtt mondta? – kérdezett vissza gyorsan Hyungwon.

- Igen, az előtti éjszaka. Azt a napot, amikor a randid volt, átaludta.

- De akkor nem csinált semmi őrültséget, ugye? – kérdezte megrémülve Hyungwon, szabályosan szorítva Jooheon kezét.

- Hát… - vakarta meg tarkóját Jooheon a szabad kezével. – Mi számít őrültségnek?

- Ugye nem… ugye nem bántotta magát?

- Ő… azt tudom, hogy akarta, de végül mégsem csinált semmi… butaságot – nyugtatgatta azonnal Jooheon, amikor Hyungwon amúgy sem elhanyagolható méretű szemei még inkább kikerekedtek, de erre a mondatára csak lehajtotta a fejét kicsit megkönnyebbülve. 

- Hány óra van? – kérdezte meg pár perc hallgatás után Hyungwon felnézve Jooheon szemeibe, aki hirtelen nem tudta hova tenni a kérdést, de készségesen válaszolt neki, hogy nem sokára tíz óra van. – Az jó. Nem eszek ma itthon, fél tizenkettőre jön értem Changkyun, elmegyünk ebédelni, meg… ilyenek. Későn jövök, ne várjatok – mosolyodott el bájosan Hyungwon, majd felment vissza a szobájába, hogy összekészüljön. 

Jooheon csak utána nézett, majd megrázta a fejét és inkább azzal foglalkozott, hogy főzzön valamit és akkor bemegy a kollégiumba – legalább akkor valami értelmeset fog enni Hoseok is.

*

- Lehet egy kérdésem? – nézett fel Hyungwon két falat között Changkyunra, aki beleegyezése jeléül csak bólintott. – Jihyével mi a helyzet? Ti már nem vagytok együtt?

- Akkor szerinted randiznék veled? – mosolyodott el Changkyun. – Mielőtt erre is rákérdeznél, nem, nem te vagy az oka. Ha szabad ilyen csúnyán fogalmaznom, te már csak ürügy voltál.

- Ezt hogy érted? – kortyolt italába Hyungwon. Láthatóan nem zaklatta fel a tény.

- Jihye és köztem már egy ideje nem működött a dolog. Nem tudtunk egy jót beszélgetni, vagy bárhova közösen elmenni anélkül, hogy veszekedésbe torkollott volna az egész – nézett Hyungwonra, majd az italát kezdte kavargatni egyfajta pótcselekvésként. – Aztán amikor megláttalak a szobájában, igazából tényleg megtetszettél, aztán bedobtad ezt a közös fagyizós ügyet én meg kapva kaptam az alkalmon. Utána pedig a bókolásra rá is játszottam kicsit, ne haragudj – nézett elmosolyodva, bocsánatkérően Hyungwonra. – Aznap este szakítottunk. Nem volt se sírás, se semmi, egyszerűen beláttuk, hogy ezt már kár tovább erőltetni.

- Akkor… most én tényleg bejövök neked, vagy sem? – nézett rá egy kissé összezavarodva Hyungwon.

- Tényleg bejössz – mosolyodott el Changkyun. – Viszont rajtad azt látom, hogy te magad sem tudod eldönteni, hogy mit akarsz, úgyhogy azon igyekszem, hogy el tudd dönteni, hogy mit szeretnél, és hogy ez a döntés mindkettőnknek jó legyen.

Hyungwon pedig gondolkodóba esett. Igen, szerette Changkyunt, nagyon is. Helyes volt, rendes, udvarias, az akkori rámenősségéért pedig még bocsánatot is kért. És ez volt a kulcs. Rájött Hyungwon hirtelen mindenre és felragyogott a szeme.

- Changkyun, menjünk haza – hajolt közel a fiúhoz. – Van valami, amit szeretnék veled megbeszélni, de ezt jobb lenne… nyugodt körülmények között, úgy, hogy nem zavar minket senki, szóval, gyere át hozzánk – mosolygott Hyungwon szélesen. – Majd én fizetek, te hagyjad. Tegnap te fizettél, akkor most én jövök.

Hirtelen erre nem tudott mit felelni Changkyun, de nem is volt rá ideje, hiszen Hyungwon már húzta is kifelé a kis étteremből, így csak enyhén pirosas arccal tűrte, hogy Hyungwon… haza vigye.

*

- Hyungwon mondta, hogy szerinte fogytál, de azt nem gondoltam, hogy egy csontvázat találok a helyeden, ember – ült Jooheon Hoseokkal szemben, fejcsóválva, széles mosollyal, amint azt nézte, hogy a körülbelül három főre eső adagot egyedül pusztítja el. – Amúgy tény, hogy sápadtabbnak tűnsz…

- Szóval… Hyungwon beszélt rólam? – tette le egy pillanatra a pálcákat a kezéből Hoseok, majd Jooheonra és Kihyunra nézett, hiszen ők laknak vele jelenleg. 

- Nos… Igazából ma kérdezgetett, hogy mi van veled, mert amikor múltkor látott akkor… hát, szarul néztél ki és aggódott érted – vallotta be Jooheon, mire megejtett egy keserédes mosolyt Hoseok.

- Aggódott, mi? Gondolom rendkívül aggódhatott, ha közben mással randizgatott és még annyi se volt benne, hogy megmondja, köztünk mindennek vége. Komolyan, nem tudom, miért hittem, hogy ő valaha is az enyém volt, vagy az enyém lesz – mosolyodott el ismét keserűen Hoseok, majd inkább újra a kezébe vette a pálcikát és a kanalat, hogy tovább ehesse a Jooheon által főzött levest.

- Shin Hoseok, te bődületes marha – pislogott rá hitetlenkedve Kihyun, és nem akarta elhinni, hogy ezt az ő barátja mondja, hiszen nem ilyennek ismerte meg. – Ha nem érezted Hyungwon szeretetét… Áh, inkább erre nem mondok semmit – szusszantott egy nagyot, ahogy Jooheon megfogta a csuklóját. – De azt tudd, hogy csak az evőpálcika akadályozott meg benne, hogy istenesen tarkón vágjalak. Nem akarom még egyszer azt nézni, hogy Hyungwon csak zokog, és nem eszik, ha pedig téged kinyírlak, annak ez lett volna az eredménye. Az edényt tartsd meg, gyere Jooheon – fogta meg könyökénél angyaltársát Kihyun.

Már egy jó ideje sétáltak szótlanul hazafelé, pontosabban, Jooheon sétált, mellette Kihyun pedig dühösen trappolt.

- Hogy lehetsz még angyal, Kihyun, nem is értem – kérdőn nézett vissza rá az angyal. – Annyi harag van benned, hogy az csoda, még fel nem robbantál. Főbenjáró bűnnel élő angyal… ki hallott már ilyet? – mosolygott derűsen Jooheon. Tökéletesen tisztában volt benne, hogy Kihyun még életében sosem haragudott, nem hogy dühös lett volna bármiért is. Egészen egyszerűen rajta így jött ki az aggodalom. Eléggé hirtelen természete volt az alacsonyabbiknak, ezt aláírta, de sosem a harag vezérelte, hanem az aggodalom és a féltő szeretet.

- Ne cukkolj, légy szíves, mert tényleg felrobbanok – lassított egy kicsit tempóján, majd bevárta Jooheont, aki abban a pillanatban, hogy mellé ért, átkarolta a vállát, Kihyun sebes pulzusa pedig kezdett csillapodni. – Tényleg… tényleg ezt volt képes mondani… ezt hiszi Hyungwonie-ról? Jooheon, komolyan? Hiszen… nálunk jobban csak ő tudhatja, Hyungwon mennyire szereti, vagy szerette, már nem tudom eldönteni – lógatta az orrát Kihyun.

- De azt ugye tudod, hogy nem volt szükséges Hoseok fejéhez vágni, hogy Hyungwon is szenvedett. Most szerintemmég szarabbulérzimagát szerencsétlen…

- Érezze is! Senki nem ócsárolhatja Hyungwont büntetlenül!

- Kihyun… Nem vagy az anyja, bármennyire is így érzed – erre az alacsony csak szomorúan nézett fel Jooheon szemeibe, aki jóízűen felnevetett. – Hiába nézel így, ettől még nem leszel az anyja – engedte előre, ahogy hazaértek, és ajtót nyitottak, de nem tudott bentebb lépni, mert Kihyun szinte sóbálvánnyá merevedett. Jooheon átnézett társa válla felett, és leesett állal nézte a kanapén fekvő Hyungwont és a felette térdelő Changkyunt. – Ti mégis… mégis mi a fészkes…

Hyungwon a szó szoros értelmében lerúgta magáról Changkyunt, aki elég nagy puffanással ért földet, viszont Hyungwon zilált külseje, zihálása, valamint kipirult arca nem sokat segített a helyzeten.

- Meg tudom magyarázni – kelt fel a kanapéról, és segítette fel Changkyunt is, Kihyun pedig döbbenten ült le az egyik fotelbe, majd alig hallhatóan, jéghideg hangon megszólalt.

- Kíváncsian hallgatom.