Wings of my Heart ~ 8. fejezet

Láthatod és érezheted, de dobozba nem teheted. 

Lehet puha, lehet kemény, szívből adva édes élmény. 

Ajándék vagy ígéret, rajtad áll, minek érted.

Hyungwon tíz perce ült a négyzet alakú, halványsárga kis cetlivel a kezében a büfé egyik asztalánál, és kis idő elteltével megjelent mellette Minhyuk is.

– Áh, látom te is kaptál ajándékötletet Hoseoktól – vigyorgott a szőke fiú, beleszürcsölve a kávéjába.

– Mi az, hogy én is? Milyen ajándékötlet? – nézett oldalra értetlenül. Minhyuk arcára először döbbenet ült ki, majd tenyerébe temette arcát.

– Nem hiszem el, hogy egy hónap együttlakás alatt nem jutottatok el egymás születésnapjáig.

– Születésnapja lesz? – kerekedtek el Hyungwon szemei. – Mikor? Mégis… mit vegyek neki, vagy…

– Ott a papír a kezedben, nem? – bökött fejével a sárga kis cetli felé a szőke. – Minden évben így ad nekünk ajándékötletet. Állítása szerint, így biztosan olyat kap, amit szeretne, de nem mondja meg mégsem egyenesen, hanem nekünk kell rajta agyalni. Így egy kicsit olyan, mintha mi találtunk volna ki neki valamit – magyarázta mosolyogva. – Egyébként a hétvégén gondoltuk megtartani, szombaton. Gondolom, neked is jó.

– Persze-persze – bólogatott Hyungwon. – Csak úgy mellékesen… megkérdezhetem, hogy neked mit írt? – kíváncsiskodott, hátha úgy egy kicsit könnyebben rájön, mert jelen pillanatban ötlete sem volt; egyébként se lett volna, de ez a kis „ötlet” csak jobban lekorlátozta a nem létező ötlet armadáját. 

– Teljesen átlagos dolgot. Hívjam meg aznap ebédelni. Idén én lettem a szerencsés, tavaly Kihyun vitte enni. Ezt minden évben elsüti valamelyikünkkel – nevetett halkan Minhyuk. – Neked mit talált ki?

– Oh, csak nem Hoseok kívánságlistájának darabkáiról van szó? – ült le Kihyun és Shownu is az asztalhoz. – Komolyan mondom, egyszer belehalok a srác hülyeségeibe. Csak a jegyzeteimet kérte el, meg… pár kérdést tett fel, amire csak akkor válaszolhatok, ha Hyungwon kitalálta a saját ajándékát. Bár nem éppen indiszkrét kérdések – nézett jelentőségteljesen Minhyukra, aki így rögtön meg is értette, hogy valószínűleg Hyungwon múltjával kapcsolatosak.

Ezután minden szempár Hyungwonra szegeződött, aki egy kicsit összehúzta magát.

- Fogalmam sincs, hogy mit szeretne – motyogta halkan, mire Kihyun kivette a kezéből a kis lapocskát, és hangosan felolvasta.

A felolvasása után csend telepedett mind a négyükre. Hyungwonon kívül mindenkinek félreérthetetlen volt a kis rímekbe szedett üzenet, viszont még így is felvetett pár kérdést.

– Na? – noszogatta őket egy kicsit a fekete hajú barátjuk, hogy minél több információja legyen arról, mit is takarhat ez a pár sor, de Hyunwoo elnézően elmosolyodott és felolvasta a saját kis üzenetének az utóiratát.

– Azt írja: „Ja, és még valami. Egyikőtök se segítsen Hyungwonnak! Azt akarom, hogy egyedül jöjjön rá a megoldásra. Add ezt tovább a többieknek is!” És még egy kis mosolygós fejet is rajzolt mellé – közvetítette a leendő szülinapos akaratát. – Szóval Hyungwonie, ebben tényleg nem segíthetünk.

– De most akkor mitévő legyek? – hajtotta fejét az asztalra és kezeit összekulcsolva tarkójára akasztotta. 

– Annyit mondhatok, hogy jól gondold meg, hogy milyen ajándékot adsz neki. Alaposan gondold át a választ – fonta össze karjait maga előtt Kihyun, mire egy kicsit megrúgta Minhyuk az asztal alatt. – Most mi van? Csak vigyázni akarok rá!

– Miért akarnál vigyázni rá? Pont úgy csinálsz, mintha valami veszélyes dolog előtt állna, esküszöm – forgatta szemeit a szőkeség. – Csak annyiban van igazad, hogy át kell gondolnia rendesen az ajándékot, aztán ki tudja, lehet, hogy még jól is fog elsülni a dolog – mosolyodott el sugárzóan, mire Hyunwoo is elmosolyodott és végigsimított Minhyuk karján, hogy összekulcsolja kezüket.

Most nem volt itt Hoseok, nyugodtan megtehették. De ha az ajándék úgy fog sikerülni, ahogy számítanak rá, akkor már előtte is megtehetik ugyanezt; de egyelőre még szeretik elhitetni barátjukkal, hogy csak szimplán idióta, és a sejtése, miszerint barátai együtt vannak, csak az ő képzelgése.

– Hát ezzel most sokra megyek – húzta el a száját Hyungwon, majd az utolsó korty kávéját elfogyasztva, füzetekkel felpakolva elindult az épület másik felébe, hiszen este hatig csodásabbnál csodásabb előadások és szemináriumok várták. Előadásra amúgy is csak pofavizitre járt be, most legalább lesz értelme is: van ideje gondolkodni Hoseok ajándékán.

*

– Hoseok egyre merészebb – feküdt be Hyunwoo mellé az ágyba Minhyuk az utolsó órájuk után, és párja mellkasára hajtva a fejét gondolkodott hangosan. – Régebben se volt a bátorság mintaképe, emlékszem Jihyét is mennyire nehezen hívta el randira, de most másabb. Sokkal kreatívabb, meg tényleg merészebb. Bár nyilván sokat segít az is, hogy szobatársak, Hyungwon meg elég jól viseli, hogy Hoseok mennyire érintős meg közvetlen srác. 

– Meg Hyungwon azért mégis angyal volt, nem mindent felejtett el. Az érzések és az ösztönös cselekedetei megmaradtak. Most mit nézel ilyen döbbenten? – nevetett fel halkan Hyunwoo. – Pontosan tudod, hogy nem sokáig lehet előlem rejtegetni a dolgokat. Csendes megfigyelőként sokkal több mindent észre lehet venni, mintha részese lennél a dolgoknak, volt őrangyalként ezt neked kellene a legjobban tudni – adott egy puszit a szőkeség homlokára. – És igen, az emberek is máshogy látják kívülről a dolgokat.

– De áruld már el, hogy mióta tudod – ült fel törökülésbe Minhyuk fekvő párja mellé. – Meg nem szándékoztál róla szólni esetleg? Rossz érzés volt nem mondani neked semmit – görbültek le az örökké mosolygós ajkak.

– Nem régóta. Szerintem csak azóta, hogy Kihyun megkért, hogy tegyél meg bármit, hogy engedje a hátát lekezelni – gondolkodott el Hyunwoo hümmögve. – Valahogy úgy, igen. Mert egyébként nem volt logikus lépés, megkérhette volna Hoseokot is személyesen, ha pedig veled üzenget, annak oka van, és a hátáról volt szó, te meg valami olyanról magyaráztál, hogy te sokkal jobban megérted őt bárki másnál, csak ez az egy lehetőség jutott eszembe. Amikor meg kirángattad beszélgetni, akkor már egyértelmű lett.

– És ez neked a nem régóta? – hüledezett Minhyuk. – Hyunwoo, majdnem egy hónapja tudod! 

– Most ne húzd fel magad, édes – ült fel Hyunwoo, az ölébe húzta a fiatalabbat, és adott a tarkójára egy puszit. – Nézd a jó oldalát: megint kedvedre jártathatod az édes kis szádat, és nem kell titkolni előlem semmit Hyungwonról, én pedig hallgathatom reggeltől estig a mosolygós hangodat – mosolygott a szőke hajba Hyunwoo, ahogy átölelte Minhyukot a mellkasánál, ahogy az nekidőlt háttal.

– Komolyan nem tudom eldönteni, hogy most ez egy bók volt, vagy csak burkoltan közölted, hogy sokat jár a szám…

*

Látható, érezhető és nem tárgy… Shin Hoseok, komolyan nehéz lenne kinyögni, hogy mit akarsz? – Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal a fejében fejelte le az íróasztalt a szobájában Hyungwon. – Komolyan, ajánlom, hogy jövőre én kapjam az ebédmeghívást feladatnak. Sokkal könnyebb dolgom lenne. Elvinném egy ramyun étterembe és minden meg lenne oldva! De nem, én valami olyat adjak, ami… nem is tárgy. Nem tárgy, de lehet kemény is, meg puha is, de élvezhető… Kiborít!

- Hé, mit ártott neked szegény asztal, hogy le kellett fejelned? – lépett be a szobába Hoseok, de Hyungwon nézésétől máris hátrált egy fél lépést.

– Csak az asztalon vezetem le a hülyeséged okozta feszültséget, mielőtt még véletlenül téged talállak lefejelni – közölte halálos nyugalommal, és vérfagyasztó tekintettel Hyungwon.

– Most… most mit csináltam? – nyelt egyet Hoseok, és elkezdett az ágya felé araszolni, minél távolabb Hyungwon hatáskörétől, de ez abban a pillanatban egy bukott tervnek látszott, ahogy a fekete fiú felállt az asztaltól és elindult Hoseok felé.

– Ebédmeghívás? Képregény? Jegyzetek? – villogott a szeme Hyungwonnak. – Nekem meg cseszett, rímbe foglalt találós kérdés? Miért nem lehet emberien megfogalmazni, hogy esetleg rá is jöjjek? Esküszöm, ha rájövök, sem fogod megkapni, amit kérsz – fordult el felhúzott orral, de hiába volt dühös, amint eltűnt a fürdőszoba ajtaja mögött, Hoseok arcán hatalmas vigyor terült szét.

Madarat lehetett volna vele fogatni, amiért ennyire ki akarja találni a másik, hogy mi is lehet az, amit kért tőle. Félre is tehette volna a papírt, ki is dobhatta volna, hogy ne fárassza a hülyeségeivel, de mégsem tette! Jó, egy pillanatra tényleg ijesztő volt, de a tudat, hogy a másik is ennyire kíváncsi, mit szeretne, mindenért kárpótolta. Viszont, azt nem hagyhatja, hogy esélyt se hagyjon arra, hogy meg is kapja esetleg az ajándékát – hiszen, a fiú eldöntheti, hogy ad-e neki ajándékot, vagy sem.

– Hyungwonie, ne már! – ment a fürdőszoba ajtóhoz. – Nem mondhatom el, direkt azért adtam neked a legnehezebbet, mert ez jelent nekem a legtöbbet, és ha tőled kapom, csak növeli az értékét. Meg különben is… mástól nem is fogadnám el – próbálta meggyőzni szobatársát, egyre kedvesebb és kedvesebb hangszínével, plusz úgy érezte, ezzel rengeteget segített a másiknak. – Ha… ha rájössz, eldöntheted, hogy oda akarod-e adni, vagy sem, nem muszáj adni valamit. Ha nem adsz semmit, az is egy válasz, szóval… majd eldöntöd, ha megfejtetted – sóhajtott végül, és vissza indult az ágyához, de megakadt a folyamatban, és inkább a fiatalabb íróasztala felé vette az irányt.

Hyungwon asztalán egy kissé gyűrött, agyonfirkált, össze-vissza nyilazott, kitépett füzetlap hevert, amin az ajándék „tulajdonságai” voltak random módon felirkálva. Egy komplett folyamatábra és szociometriai elemzés-szerű rendszert firkált Hyungwon a papírra, hogy rájöjjön, mit is kérhetett a másik. Nem tudta megállni, fogott egy piros tollat, és a lap tetejére gyorsan felírta: „Ennél azért jóval egyszerűbben is rá lehet jönni ;)” 

A kis üzenetet csak másnap találta meg Hyungwon, viszont egy mosoly terült szét az arcán tőle. Megjegyezte, amiket a másik mondott neki előző nap a fürdőszobaajtón keresztül, és úgy döntött, hogy listaszerűen felírja, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnie az ajándéknak, kiegészítve a tegnap szerzett információkkal. Újra értékesen tölthette az egyik legunalmasabb előadását.

Ebédszünetben büszkén vázolta a helyzetet barátainak, Hoseok kivételével – mint megtudta, ilyenkor, amikor megkapják az ajándékötletet, nem szokott velük ebédelni, hogy teljes egészében meglepetés legyen neki minden, hiszen ilyenkor szokták megbeszélni a részleteket is, hogy hol és mikor tartsák a szülinapját.

– Tehát – hajtogatta ki maga előtt a lapot Hyungwon. – Tegnap kicsit ráijesztettem Hoseokra, hogy nem kap semmit, amiért tőlem nem olyan egyértelmű és könnyű dolgot kért, mint tőletek, így sikerült belőle kihúznom pár információt, bár szerintem ő nem tudta, hogy erre ment ki a játék – Minhyuknál ez volt az a pillanat, ahol elvigyorodva könyökölt az asztalra. Borzasztóan szórakoztatta, hogy Hyungwon mennyire rápörgött erre az ajándék témára. Kihyun csak a szendvicsét eszegetve, halványan mosolygott barátján, Hyunwoo pedig csak a kávéját szürcsölgette. – Elvileg sokat jelent neki, és azt mondta, ha tőlem kapja, az még jobb, bár mástól nem is kellene neki. Tehát, az egy fontos pont, hogy tőlem kapja. Nem tárgy, de vannak fizikai tulajdonságai, és lehet élvezni, azaz elvileg valami cselekvésnek kellene lennie – húzgálta a nyilakat a papíron lelkesen. – Mindemellett, szabad kezet adott afelett, hogy adok-e neki valamit, vagy sem, mert ha nem, akkor azt is tudja értelmezni.

– Bámulatos vagy, Hyungwon – vigyorgott gonoszkodva Kihyun, mire ismét közelebbről megismerkedhetett a térde Minhyuk cipőjével.

– Ne rontsd el, mindjárt rájön! – szólt rá Minhyuk. – Folytasd! – mosolygott Hyungwonra, aki, bár szikrákat szóró szemmel nézett Kihyunra, folytatta tovább a következtetéseit.

– Összegezve, valami cselekvés, amiben fontos szerepem van, és akár megtörténik, akár nem, annak jelentése van… - összeráncolta homlokát, majd szépen lassan végiggondolta, és lassan kisimult az arca, majd elsápadt, elkerekedtek a szemei, végül kezdte visszanyerni a színét, és ajkait harapdálva, talán pirosabb is lett kissé az egészségesnél. – Oh… Azt hiszem… azt hiszem rájöttem.

– Azt látjuk – szólalt meg a másik három az asztalnál mosolyogva.

– Szóval… holnap tartjuk, a szobánkban, igaz? Órák után – kérdezte halkabban Hyungwon és rettentően zavarban volt.

– Így van – mosolygott Hyunwoo. – De holnap nincsenek óráink, szombat lesz.  Viszont Minhyuk fogja lefoglalni az ebédmeghívással, Kihyun pedig a tortáért megy, addig te meg én, feldíszítjük a szobátokat. Körülbelül háromra érnek vissza, úgyhogy dél körül ott leszek nálatok, és akkor neki is kezdhetünk. Így jó? – érdeklődött, az enyhén sokkot kapott Hyungwontól.

– Persze-persze – bólogatott a fekete srác, majd összepakolta a dolgait. – Most… visszamegyek a szobámba, jó?

– Hyungwon! – szólt utána Kihyun, a fiú pedig hátrafordult. – Adsz neki valamit?

– Még nem tudom – válaszolt pár perc hezitálással a fiú, és kilépett az egyetem ajtaján, bár nem egyenesen a kollégium felé indult, hanem még tett egy kis kitérőt egy ajándékbolt felé.

– A fenéket nem tudja – mosolygott Minhyuk. – Biztosan megadja majd, csak még azt nem tudja, hogy miként. De ügyes fiú ő, rá fog jönni, hogy mit is kell tennie – ivott bele párja kávéjába, aztán felpattant az asztaltól. – Na, induljunk, az egyetlen értelmes óránk a héten, ezt már tényleg nem kellene ellógni.

– Azért megnyugtató, hogy a Hoseokkal való barátságod még nem rontott el teljesen.

*

Hyungwon reggel nyolc óta álmatlanul forgolódott az ágyában. Néha felült, és elidőzött a tekintete szobatársa alvó arcán, aztán felkelt, kiment egy pohár vizet inni, visszajött, megint ránézett Hoseokra, megrázta a fejét, és visszafeküdt, hogy tovább forgolódjon álmatlanul. Ezt a folyamatot legalább két órán keresztül játszotta, minimum ötször, hol pirosabb arccal, hol elmosolyodva, hol elsápadva, hol elgondolkodva. 

Tíz órakor viszont már nagyon nem tudott magával mit kezdeni, ezért felöltözött és elment sétálni – bár ő most hagyott egy üzenetet, hogy hova megy, és vitt magával telefont. 

A közeli parkban sétálgatott, és bár a naptár szerint már elmúlt a tél, még híre-hamva sem volt a tavaszi időjárásnak. Borongós volt az idő, fújt a szél, rügyeket még véletlenül sem lehetett látni se fán, se bokron. 

Senkire és semmire sem figyelve, fülhallgatóval a fülében járta be a parkot, majd egy régi játszótéren lyukadt ki, és a hintába ülve rugdosta maga alatt a homokot, elgondolkodva. Valójában biztos volt benne, hogy teljesíti Hoseok kívánságát, azt viszont tényleg nem tudta, hogy ígéretként, vagy ajándékként adja. Ránézett a mobiljára, és ijedten vette észre, hogy van legfeljebb tíz perce visszaérni az innen minimum fél órára lévő kollégiumba, így gyorsan rátelefonált Hyunwoora, hogy negyed órával később jöjjön, mert elnézte az időt.

Mire hazaért, Hoseok már nem volt sehol, csak egy cetli hevert a sajátja helyén, hogy elmentek ebédelni Minhyukkal. Elmosolyodott az üzeneten, mert Hoseok megjegyezte, hogy Hyungwon szereti tudni, hogy hol van, pusztán… aggodalomból és barátságból. Vagy talán más oka is volt rá.

– Ne haragudj – tépte fel az ajtót, amikor kopogást hallott. – Elmentem sétálni és totál elnéztem az időt.

– Nyugalom, még csak most kérték ki az ebédet Minhyukkal, most kaptam az üzenetet, van még másfél óránk, annyira sok mindent meg amúgy sem terveztünk. Pár lufi, egy-két szerpentin, és szerintem még túl is teljesítjük magunkat – vigyorgott Hyunwoo, ahogy előszedte az említett dolgokat a táskájából. – Azért rendesen megnevelted Hoseokot. Az elmúlt három évben nem volt nála szerintem ekkora rend.

Hyungwon csak zavartan elnevette magát, és inkább kibontotta az egyik zacskó lufit, és találomra kivett belőle egy „Boldog születésnapot!” feliratút, és elkezdte felfújni, Hyunwoo pedig megingatta fejét és a szerpentinekkel kezdett foglalatoskodni.

– Legközelebb megkérem Jooheont, hogy süssön ő tortát, esküszöm – jött be a szobába pufogva Kihyun, kezében a tortatartó dobozzal. – Még akkor díszítették, amikor mentem érte, ráadásul a feliratot majdnem elrontották! Mi olyan bonyolult abban a névben, hogy Hoseok? Komolyan mondom… - tette le a tortát a konyhában lévő apró asztalra. 

– Nyugalom, a lényeg, hogy megvan a torta, nálam meg itt vannak a gyertyák – tette a vállára a kezét Hyunwoo, Kihyun pedig vett egy nagy levegőt, és lenyugodni látszott.

– Van még pár lufi, segítesz? – nyújtott Hyungwon alacsony barátja felé hármat. 

Éppen kész lettek mindennel, amikor Hyunwoo telefonja jelzett, hogy üzenetet kapott.

– Minhyuk üzeni, hogy kicsit korábban érnek. Szerintem kész vagyunk, ugye? 

– Mindjárt! – mondta Hyungwon, és felkapva egy inget, látva, hogy Hyunwoo és Kihyun is abban vannak, berobogott a fürdőszobába. Amikor átvette, még gyorsan megfésülködött, majd Hoseok polcára tévedt a tekintete. Biztos nem haragszik meg, ha egy kicsit kölcsönveszem.

Öt perc múlva már ki is jött a fürdőből, Kihyun pedig rögtön elé sétált, és összeszűkített szemekkel nézett fel a magas fiúra.

– A nyakpántodat már láttam rajtad, de a kihúzott szem teljesen új – ezzel a mondatával sikerült elérnie, hogy egy kicsit elpiruljon Hyungwon, de gyorsan visszanyerte eredeti színét.

– És? Jól áll, nem? – kérdezte, majd az íróasztalához sétált, és ki vett belőle egy egészen apró dobozt. 

– Hát az? – érdeklődött megint Kihyun.

– Hoseok ajándéka.

– De nem úgy volt, hogy…

– Kihyun, higgadj le, tudom, mit csinálok, nem lesz semmi gond, és hogy megnyugtassalak, azt is kapja Hoseok, amit szeretett volna – mosolygott Hyungwon, viszont Hyunwoo és Kihyun összenéztek. Lehet, hogy Hyungwon félreértette volna az ötletet? – Hallom őket.

Pár másodperc múlva pedig, ahogy beléptek a szobába, elkiáltották magukat, Hoseok elfújta a gyertyákat a tortáján, majd szépen sorban átadták az ajándékaikat.

– Az én feladatom az ebédmeghívás volt, szóval, boldog születésnapot, Hoseok! – vigyorgott Minhyuk, majd átölelte barátját, aki vigyorogva ölelte vissza.

– Boldog születésnapot, te lusta dög! – nyomta hozzá a spirálozott jegyzeteket Kihyun, majd azért átölelte őt is Hoseok, szintén vigyorogva.

– Limitált kiadású, úgy vigyázz rá – adta át a képregényt Hyunwoo, aztán félre is állt, megveregetve Hoseok vállát, hogy átadja a terepet Hyungwonnak.

– Azt írtad, hogy… én döntöm el, hogy ajándék vagy ígéret – nézett Hoseok szemeibe, aki feszülten bólintott és végignézve a fiún egy pillanatra, nagyot nyelt. – Nos, íme, az ajándékom – nyújtotta neki oda a kis dobozt Hyungwon, mire látta, hogy Hoseok egy kissé csalódottan nézett rá, de tartotta magát, a többiek pedig összenéztek egy pillanatra. Pontosan ezt a hatást akarta elérni Hyungwon, de az arca nem rezdült, hiába tudta, hogy ezzel még nincs vége.

– Köszönöm, Hyungwon – mosolygott Hoseok, ahogy megpillantotta a karkötőt a kis dobozban, majd átölelte őt. – Neked is ilyen van, ugye? – mosolygott tovább szélesen.

– Igen – mosolyodott el, és elengedte Hoseokot, aki már fordult is volna a torta felé, de Hyungwon megfogta a csuklóját. – Hé, hová mész?

– Hát… ez volt az ajándékod, nem? – nézett rá értetlenül Hoseok, mire Hyungwon elmosolyodott.

– Pontosan, az volt az ajándék – fogta meg Hoseok vállát, majd egy egészen kicsit lejjebb hajolt. – Ez pedig az ígéret – hajolt teljesen Hoseokhoz, és lehunyt szemekkel hozzáérintette ajkait a fiúéhoz. 

Hoseok pár pillanatig csak ledermedve állt, és nézte Hyungwon egyébként hófehér, de most kissé piros orcáit, a sötét szempillákkal keretezett lehunyt szemeit, a csillogó fekete haját, aztán magához tért, amikor már Hyungwon el akart húzódni. Hoseok átkarolta a szobatársa derekát, ő is lehunyta szemeit, és rendesen viszonozta a csókot. Finoman vette ajkai közé a másik vastag alsóajkát, és Hyungwon még inkább elpirult, ahogy halkan beleszuszogott a csókba. Minden érzékszervüket betöltötte a másik illata, íze, az érzés, ahogyan Hyungwon derekát átölelte Hoseok, és ahogy Hoseok nyakát átkarolta Hyungwon.

Lassan elváltak egymástól, és Hyungwon Hoseok szemeibe nézett.

– Arról szó sem volt, hogy nem adhatok ajándékot is az ígéret mellé – mosolyodott el szégyenlősen, Hoseok pedig elnevette magát, Minhyuk pedig ezt a pillanatot választotta, hogy összekenje barátja arcát a tortával.

– Most hogy teljesült a kívánságod – emelte fel a tortát Minhyuk, Hyunwoo pedig Hoseok mögé sétált –, boldog születésnapot még egyszer! – kiáltották el magukat, Hyunwoo pedig azzal a lendülettel belenyomta Hoseok arcát a tejszínhabbal jócskán díszített tortába.

– Legszívesebben megölnélek titeket, de most túl boldog vagyok a gyilkoláshoz – vigyorogta Hoseok, és magához húzta Hyungwont még egy csókra, ezzel őt is összekenve a tejszínhabbal, de Hyungwon egyáltalán nem bánta. Mert ez a csók puha volt, egy ígéret volt, és a szó legszorosabb értelmében is édes élmény.