Wings of my Heart ~ 10. fejezet

Elgondolkodva, a mennyezetet bámulva feküdt Kihyun az ágyán, egyik karját a feje alá téve. Hyungwont látványosan magába szippantotta az a ragadós, vattacukor illatú és sűrű, rózsaszín köd, amit az emberek szerelemnek csúfolnak. Annyira összejátszott minden, Hoseok is majd kifolyik a küszöb alatt a szerelemtől, le se tudja venni a szemét a gyönyörű srácról, mást pedig, akihez egy kicsihez is közelebb lenne Hyungwon, nem látott. Nem érti, miért nem jöttek még vissza az emlékei.

Természetesen megeshet, hogy nem abba az emberbe szeretett, aki miatt emberré lett, de pont amiatt, hogy ennyire ritka az ilyen, hiszen Minhyuk volt az első angyal, ő meg lényegében Hyunwoo karjaiba hullott, nehezen tudta elképzelni, hogy most másként legyen – pedig nagyon úgy nézett ki a jelenlegi helyzet. 

- Bejöhetek? – nézett be az ajtón Jooheon, de válaszra se várva belépett a szobába, egy jó nagy bögre teával a kezében. Leült Kihyun mellé az ágyra, és a térdére tette egyik kezét, az alacsony angyal pedig mélyet sóhajtott, ahogy lassacskán átvette az aggodalom helyét a nyugalom, bár teljesen még így sem tűnt el. – Hyungwonon agyalsz? – válasznak csak egy bólintás érkezett, majd felült a fiú, és a teájáért nyúlt. – Kissé tényleg aggasztó a helyzet, hiszen majdnem fél év eltelt, mióta lejött. Én is azt hittem, hogy Hoseok lesz az, Minhyukból kiindulva, de-

- Hát ez az! – csattant fel Kihyun, majdnem kiöntve a teát. – Fogalmunk sincs, hogy ki miatt jött Hyungwon a Földre. Komolyan, azt is megkockáztatom, hogy nem is az az oka a szárnyvesztésnek, mint Minhyuknál…

- Arról már tudnánk – könyökölt térdére Jooheon. – Nem tudom miért, de az az érzésem, hogy nem is olyan sokára megtudjuk, hogy ki is az, aki miatt Hyungwon elvesztette a szárnyait…

*

- Gyerekek, esküszöm, rosszabbak vagytok, mint a tizenéves szerelmes kis tini lányok – fintorgott a jegyzeteiből egy pillanatra felnézve Minhyuk, ahogy Hyunwoonak támaszkodott. – Eddig azért bukott meg a vizsgákon sorozatosan, mert bokros teendőire hivatkozva simán csak semmittevéssel ütötte el az idejét, most meg azért, mert halmazállapotot vált a ténytől, hogy Hyungwon lélegzik. Komolyan, jobb volt, amíg nem feküdtek le egymással… Addig az idétlen kuncorászáson kívül normális emberi kommunikációra is képesek voltak – lapozott egyet a jegyzeteiben.

- Komolyan, eddig azért köszörülted rajtunk a nyelved, mert nem feküdtünk le, most meg azért, mert igen – méltatlankodott egy pillanatra felocsúdva Hyungwon csodálásából Hoseok. – Hyunwoo, csinálj már vele valamit, a te csajod! – ekkor egy füzet repült Hoseok irányába, de ezúttal kikerülte. – Kísértetiesen hasonlít ez a jelenet egy korábbira, szerinted nem, Minhyuk?

- Nem értem, miről beszélsz – válaszolt a szőke rá se pillantva szaktársára, Hyunwoo pedig csak fejcsóválva, mosolyogva sóhajtott egyet.

- Édes, le akarom vágatni a hajam és mielőtt kérdeznéd, igen, Jihye fogja levágni a hajam, és nem, valóban nem mennék el inkább fodrászhoz. Jihye jegyzetekért cserébe megcsinálja, mert nincs meg egy első éves tárgya, hát hülye leszek fizetni érte – Hoseok kezeit karba téve, fintorogva nézett el szerelméről, amiért nem tudott ellenkezni ezzel az érvvel.

- De ott akarok lenni, leszarom, hogy a volt barátnőm – pufogott tovább, Hyungwon pedig csak elmosolyodott barátja gyerekességén, és adott egy puszit az arcára, amitől az összes rosszkedv elszállt Hoseokból, és mosolyogva hajolt a gyönyörű fiúhoz, hogy tarkójánál fogva gyengéden magához húzza egy hosszabb csókra.

- Esküszöm, csónakkal fogok közlekedni – jelent meg az asztaluknál az éppen emlegetett személy. – Hoseok, ekkora nyáltengert még akkor sem láttad körülötted, amikor velem voltál – mosolyodott el a feltűnően szép lány, Hoseok ex barátnője, Jihye. – Hyungwon, akkor pénteken ráérsz? Aznap nincs vizsgám.

- De ott leszek én is! – szólalt meg Hoseok, kicsit erélyesebben a kelleténél, mire Hyungwon belecsípett a combjába. – Áu! Ezt most miért kaptam?! Majd gondoltad, hogy ölbe tett kézzel fogom végignézni, ahogy ellop tőlem? – háborodott fel, de egy nevetés félbeszakította. – Most mi olyan nevetséges? – vetette oda foghegyről a lánynak.

- Jaj, Hoseok – nevetett tovább Jihye. – Pontosan olyan féltékeny típus maradtál, amilyen voltál – mosolygott jókedvűen. – Sok kitartást hozzá, Hyungwon.

- Megvan, ne aggódj – vigyorgott a magas fiú. – Akkor pénteken öt óra körül? Én még kettőkor vizsgázom, az maximum egy óra, de az legalább kettő, amíg meggyőzöm ezt az idiótát itt mellettem, hogy téged jobban érdekel a barátod, mint én, és engem meg senki más nem érdekel rajta kívül – csókolt finoman Hoseok nyakára Hyungwon.

- Persze – nevetett Jihye –, amennyiben nem zavar titeket, hogy a barátom is körülbelül akkor ér vissza – Hyungwon csak nemet intett a fejével. – Csodálom a türelmed, Hungwonie, én ilyenkorra már hatszor leütöttem anno.

- Mennyivel szebb életünk volt nekünk akkoriban! – sóhajtott drámaian Minhyuk. – Kevesebb nyálba fulladásos haláleset történt…

- Jó ég, Minhyuk, fel se ismertelek szőkén! – fordult meg hirtelen a lány, és ölelte meg a fiút. – Ti mióta vállaljátok fel, hogy együtt vagytok?

- Nem hiszem el, hogy még neki is elmondtad! – akadt ki teljesen Hoseok. – Jó, nem érdekeltek, a szobámban leszek, ha esetleg valakinek hiányoznék – ezzel pedig fogta magát és elviharzott, a többiek pedig döbbenten néztek utána.

- Ez mióta menstruál? – nézett utána Jihye meglepődve. Ez még neki is teljesen új volt.

- Nem tudom, de jobb, ha utána megyek – sóhajtott fel Hyungwon. – Akkor pénteken, ötkor! – intett a lánynak és a többiektől is elköszönt.

Negyed órán belül a kollégiumba ért Hyungwon is, de alig lépett be a szobába, máris az ajtóra kenve találta magát, és Hoseok éhesen falta az ajkait.

- Már azt hittem, sosem jössz utánam – vigyorgott bele a heves csókba, kissé rá is harapva Hyungwon alsóajkára, aki mostanra ébredt fel első döbbenetéből annyira, hogy ellökje magától szobatársát.

- Te szerencsétlen, én azt hittem, komolyan megsértődtél – nézett rá fél percig, a düh csak minimális mértékben csillogott szemeiben, hogy helyét pár másodperc múlva valami egészen más vegye át. – Ezért megfizetsz – lökte le az ágyra Hoseokot, hogy fölé másszon, és pár percen belül már nem akadályozta őket se ruha, se semmi más abban, hogy az alacsonyabb véghez vigye a tervét, aminek érdekében cselhez folyamodott. 

Minhyuk utánuk ment, de elég volt a folyosóra érnie, hogy rájöjjön, nem volt ezeknek semmi baja, csak Hoseok már megint megkívánta az angyalkáját.

- Elképzelésem nincs, hogy tud még járni a srác – ült le az íróasztalához Minhyuk, miközben Hyunwoo épp úgy csinált a szobájukban lévő konyhának csúfolt kis lyukban, mint aki épp főz; valójában csak az instant pizzát melegítette meg a mikróban. 

- Szerintem nem is kellene elképzelned. Épp elég, hogy ezelőtt három évvel elvesztetted a szárnyaidat. Csodálom, hogy a hét főbűnt még nem követted el – tette ki két tányérra a felszeletelt pizzát Hyunwoo és vitte ki a szobában lévő asztalhoz.

- Hát, a paráznaság és a mohóság már kipipálva. De mind a kettő a te hibád, ha úgy nézzük, én ártatlan vagyok. Kellet neked a szekrénynek vágni és olyan erőszakosan megcsókolni – vont vállat Minhyuk ahogy beleharapott a pizzájába.

- Abban semmi erőszak nem volt, maximum, amikor próbáltalak lefejteni magamról, mert annyira belém kapaszkodtál – mosolyodott el Hyunwoo incselkedve.

- Nem tetszett?

- Azt nem mondtam-.

- Akkor csitt – hajolt át az asztal felett Minhyuk és nyomott egy rövid puszit párja szájára, hogy aztán tovább panaszkodhasson arról, hogy mennyire nem fog sikerülni a másnapi vizsgája. 

*

- Uram, jó lesz ez így? – szemlélte aggódva az eseményeket már nem csak Uriel, de Michael is. – Hiszen Hyungwon…

- A bűn az bűn, kedves Michael. Hiába volt legkedvesebb angyalaim egyike, bűne súlyosabb, mint eddig gondoltátok, nézzétek meg jól – intett egy pont felé az Úr, nem messze Hyungwonéktól. Mindkét angyal arca meglepettségről árulkodott.

- Uram, én benned sosem kételkedem, viszont Hyungwont féltem, főleg hogy…

- Ne féltsd őt, Uriel! Nem véletlenül ember az, akitől óvni akarjátok, még ha eredendően nem is emberi a lénye.

- Biztosan szükség van a büntetésedre, Uram? – próbálta óvni legkedvesebb volt tanítványát Uriel.

- Itt nincs szó az én büntetésemről. Elég büntetés számára az emlék, és az emlékeinél egy kevéssel több tudás. Ha a tudással pedig valaki nem él vissza, akkor jogosan él az emlékkel, hogy egykoron angyal volt.

*

Lassan egy órája feküdt az ágyán Hyungwon, kezében a jegyzetekkel, de legalább fél órája már egy betűt sem olvasott belőlük egyrészt, mert ez már semmit nem segített az eddigi tanulásnak és tudásnak aligha nevezhető féléves teljesítményéhez, másrészt pedig, ha akart volna sem tudott volna figyelni a szobában szabályos köröket leírva keringő Hoseoktól.

- Mondd, nem fáradtál még el? Mert én már lassan elszédülök tőled – tette le maga mellé végérvényesen azt a papírhalmot, amit egészen idáig szorongatott.

- Nem hiszem el, hogy te nem vagy ideges a vizsgádtól! – fordult majdnem hisztérikus hangsúllyal Hoseok a párjához.

- Persze, mert te ettől vagy ideges, nem attól, hogy mi lesz, ha esetleg hirtelen szerelembe esek a gyönyörű Jihyével a nagy hajvágás és festés közepette…

- Szóval szerinted tényleg gyönyörű – sóhajtott egyet Hoseok lemondóan, Hyungwonnál pedig ez volt az utolsó csepp a pohárban, és a karjánál fogva rántotta le maga mellé, egyúttal fordította is maga alá Hoseokot.

- Nem gondolom, hogy lenne bármi okod a féltékenységre, Hoseok – nézett a fiú szemeibe, de a düh mellett némi hamis fény is megcsillant a szemeiben. – Gyanítom nem tűnt fel az sem, hogy az elmúlt fél óra alatt, amíg te félmeztelen köröztél a szobában, bele sem néztem a jegyzeteimben, de még – fogta meg Hoseok kezét és vezette mellkasára – a szívroham is kerülgetett a látványodtól. Mondd már el nekem, hogy miért hiszed azt, hogy rajtad kívül kellene bárki más is?

- Jihye mégis csak lány és…

- Jó, akkor évődj ezen, de én nem hallgatom a hülyeséged. Mentem vizsgázni, utána Minhyukékkal leszek, ha kellenék – kapta fel a jegyzeteit Hyungwon és kiviharzott a szobából, de a kollégium földszintjén megállt az egyik sarokban és karba tett kézzel csak várt. 

Két perc elteltével halvány mosoly jelent meg ajkai szegletében, ahogy futó lépteket hallott a folyosó felől, majd amikor megtorpant a ziháló alak a kollégium portájában, mögé sétált és összefonta az ujjaikat.

- Sokáig tartott, mire leesett – mosolygott ragyogóan az alacsony, barnás hajú fiúra, aki csak egy apró csókot adott Hyungwon ajkaira és elindultak a vizsgára.

*

- Pontosan olyan vagy, mint Minhyuk – ment Hoseok bosszankodva Hyungwon mellett zsebre tett kézzel. – Parázik, meg rinyál, hogy meg fog bukni erre kijön, ötös.

- Hé, mondtam én egy szóval is, hogy meg fogok bukni, vagy azt, hogy nem lesz ötös? – vigyorgott a magas fiú. – Paráztam persze, mert még nem vizsgáztam ennél a tanárnál, egész évben semmi érzelem nem ült ki az arcára, honnan az égből tudhattam volna, hogy nem fog ránézésre kivágni egy „találkozunk a következő vizsgaidőponton” című felkiáltással?

- Ch, azt még nagyképű is. Tudod… - torpant meg hirtelen Hoseok, ezzel megállásra késztetve Hyungwont is, majd szembefordult vele és egészen addig közeledett felé, amíg Hyungwon azt nem vette észre, hogy nincs hová menekülnie, hiszen falba ütközött a háta. – Korrepetálhatnál néha, hátha jobban teljesítenék a vizsgákon – hajolt egészen közel Hyungwon arcához az alacsonyabb.

- De… nem is egy szakon vagyunk – pislogott rá ártatlanságot színlelve hatalmas, csokoládébarna szemeivel Hyungwon, de Hoseok csak gyalázatosan elvigyorodott.

- Dehogynem – hajolt ajkaihoz egészen közel. – Vizsgaidő-szakon – csókolta meg párját az alacsonyabb, Hyungwon pedig belevigyorgott a csókba, ahogy átkarolta a kisebb nyakát. Nem vették észre, ahogy kinyílt a mellettük levő ajtó, de Jihye sem szólt nekik, csak mosolyogva, az ajtófélfának dőlve nézte őket, egészen addig, amíg Hyungwon fel nem nyöszörgött, ahogy Hoseok belemarkolt a magasabb fenekébe.

- Én igazán nem akarom megszakítani a kellemes elfoglaltságotok – szólt közbe vigyorogva Jihye, mire Hoseok elhajolt Hyungwon nyakától, de az öleléséből nem engedett –, de gondoltam szólok, hogy ne az ajtóm mellett dugjatok, ha lehetséges. 

- Féltékeny vagy, mi? – vigyorgott Hoseok, mire Jihye csak egy szemforgatással válaszolt.

- De még mennyire – csöpögött a szarkazmus Jihye hangjából, Hyungwon pedig felnevetett és adott egy rövidke csókot Hoseok ajkaira, aztán követte a lányt a szobájukba. – Na akkor édes, sötétbarna, ahogy megbeszéltük, ugye? 

- Ahha, meg egy kicsit rövidebbre, de nem sokkal – ült le a szobába már előre kikészített székre Hyungwon, és máris landolt a nyakában két törölköző, Hoseok pedig árgus szemekkel figyelte Jihye összes mozdulatát.

- Így jó lesz? – tartott egy tükröt Jihye Hyungwon elé nagyjából tizenöt perc múlva, Hyungwon pedig hátranézett Hoseokra, aki elmosolyodva bólintott. – Akkor most jön a festés, az legalább egy óra.

- Hoseok, addig veszel nekem egy kávét? Mindjárt elalszok… meg kicsit fáj a hátam is, már délelőtt óta…

- Főzhetsz itt is, és akkor nem kell itt hagynod Hyungwont – vigyorgott Jihye, de Hoseok élet a lehetőséggel. Ő ugyan biztos nem hagyja itt Hyungwont egy percre sem. Hiába, a féltékenység, az féltékenység marad.

- Édes, már megint fodrászszalonná alakítottad a szobádat? – lépett be körülbelül háromnegyed órával később egy nem túl magas, világosbarna hajú srác, majd Hyungwonhoz fordult és kezet nyújtott neki. – Im Changkyun.

- Chae Hyungwon – fogadta el mosolyogva a jobb kezet, de ahogy megfogta a kezét erős fájdalom nyilallt a hátába.

- Áh, akkor tőled kapja az asszony a jegyzeteket a fodrászkodásért cserébe – mosolygott Hyungwonra, aki csak bólintásra volt képes, ahogy viszont felnézett a srácra erős fejfájás fogta el, és képek rohamozták meg az agyát. 

Az első repülése, a tanórák, amikre Urielhez és a többi angyalhoz járt, a hatalmas, törtfehér szárnyainak az emléke, az érzés, amikor először kijelölték őrangyalnak, az érzés, amikor Im Changkyunt megpillantotta. Amikor Im Changkyunt megmentette egy autó elől, Changkyun mosolya, nevetése, szemei, az első részeg estéje, az első barátja. Az érzés, amikor Chae Hyungwon beleszeretett Im Changkyunba.

A tudat, hogy Im Changkyun az a fiú, aki miatt elvesztette a szárnyait.

A tudat, hogy ez a fiú szintén Lucifer fia, csak ő sosem volt angyal, csupán egy ember.

- Hyungwon… édes, baj van? – ment oda hozzá Hoseok, Hyungwon pedig nem mert ránézni, csak kényszeredetten elmosolyodott.

- Csak… megfájdult a fejem… - mondta erőtlen hangon, Jihye pedig már nyújtotta is a fájdalom csillapítót, amit Hyungwon elfogadott bár pontosan tudta, hogy semmi hatása nem lesz. 

Jihye lemosta Hyungwon haját, majd megszárította, Hyungwon pedig odaadta a jegyzeteit, aztán elhagyták a szobát. Visszaérve a saját szobájukba Hyungwon leült az ágyára arcát a kezeibe temetve. Fájt a háta, a feje, a szíve, a lelke… Újra érezte, mindent érzett, amit akkor. Érezte, hogy Changkyun nem csak egy ember a sok közül, érezte, hogy szerelmes, tudta, hogy miatta vesztette el a szárnyait, amikor pedig felnézett Hoseok aggódó szemeibe, kitört belőle a zokogás.

- Hyungwon, édes…

- Ne haragudj – ennyit mondott Hyungwon, mielőtt kirontott a szobából, ki a kollégiumból és meg sem állt egészen régi lakhelyéig, ahol a mosolygós Kihyun nyitott ajtót, de amint megpillantotta a magas fiút, rögtön behívta, Hyungwon pedig meg sem állt Jooheon szobájáig, ahol a fiú karjaiba vetette magát és az eddiginél is keservesebb zokogás rázta meg a fiú testét.

- Hyungwon… mi történt? – lépett be Kihyun aggódva a szobába.

- Miatta… miatta vesztettem el… Changkyun… Jihye barátja… Hoseok… Nem tudom, nem értem… szeretem… Kihyun, nagyon fáj… minden annyira… annyira fáj minden…

Ennyiből is megértette Kihyun és Jooheon is. Megtörtént. Beszélt Hyungwon azzal, aki miatt elvesztette a szárnyait és visszajöttek az emlékei. 

- Hoseok… tudja? – csak egy fejrázást kapott válaszul. – Felhívom Minhyukot, hogy beszéljen vele. 

*

- … és elrohant, fogalmam sincs, hol keressem – túrt idegesen a hajába Hoseok, ahogy mesélt Minhyuknak, akinek abban a pillanatban rezgett fel a mobilja.

- Hyunwoo, főzz egy teát, kérlek, igen? – szólt bele a telefonba. – Oh, basszus… sejtettem. Hogy van? Oh, a fenébe. Igen, ő itt. Mit mondjak? Mindent? Nincs… jó, megmondom. Vigyázzatok rá – tette el a telefonját Minhyuk, majd leült az ágyára.

- Ki volt az? Hyungwon? Hol van? Jól van? – záporoztak Hoseok kérdései, de Minhyuk csak sóhajtott egyet, majd arrébb csúszott az ágyon.

- Ülj le mellém és nagyon figyelj rám. Ne kérdezz közbe, majd a legvégén – megvárta amíg Hoseok leül mellé, aztán sóhajtott még egyet. – Először is, Kihyun hívott, náluk van Hyungwon, de… nem, nincs jól… nagyon nincs jól…

- Mi történt vele?

- Mondtam, hogy ne szakíts félbe – szólt rá erélyesebben Minhyuk, majd amikor Hyunwoo visszajött a konyhából, csak akkor kezdett bele a mesélésbe. Bármit kérdezek, csak bólints vagy ints nemet a fejeddel, oké? – Hoseok bólintott. – Helyes. Nos… emlékszel Hyungwon sérülésére, ugye? Nekem is pontosan ugyanolyan sebem van a hátamon, ugyanott. Az igazság az, hogy… se én, se Hyungwon nem vagyunk emberek, ne! Ne szólj közbe, emlékszel? – bólintás. – Helyes. Igazság szerint, én is és ő is, bukott angyalok vagyunk. Olyan bűnt követtünk el, amiért szárnyvesztés járt. Az a seb, illetve heg a hátunkon a szárnyaink helye. Tudom, nehéz elhinni, de muszáj elhinned, nézd! – húzta fel a hátán pólóját Minhyuk és hátat fordított Hoseoknak, aki elsápadva nézte a teljesen ugyanolyan hegeket, mint amilyenek Hyungwonnak vannak.

- Mi… mi volt a bűnötök? – kérdezte bátortalanul Hoseok, de Minhyuk nem szólt rá.

- Szerelmesek lettünk. Egy emberbe. Csak a büntetés része a szárnyvesztés mellett az emlékezet vesztés. Hyungwon se és én sem emlékeztünk arra, hogy angyalok voltunk, se arra, hogy miért vesztettük el a szárnyunkat. Csak akkor nyertük vissza az emlékezetünket, ha beszélünk azzal, aki miatt elvesztettük a szárnyunkat. Én… én Hyunwoo miatt vesztettem el a szárnyaimat, Hyungwon pedig…

- Miattam… igaz? Miattam vesztette el a szárnyait. Vagy… vagy nem? – kérdezte Hoseok teljesen lesokkoltan.

- Hoseok… az a helyzet, hogy… nem. Nem miattad vesztette el a szárnyait – felelte Minhyuk lehajtott fejjel. – Az emlékezet visszanyerése erős fejfájással, szédüléssel és hányingerrel jár. Mindemellett a heg is fáj a hátunkon. Fájt mostanában Hyungwon feje?

- Ma… alig egy órája… az a srác… Jihye barátja. Ahogy kezet fogtak, Hyungwon szédülni kezdett és fájt a feje… - suttogta Hoseok maga elé meredve.

- Most beszéltek életükben először, ugye? – Hoseok csak bólintott. – Akkor… akkor ő az. Miatta vesztette el a szárnyait.

- Akkor… Hyungwon most… őt szereti, igaz? Ő a szerelme. Én pedig… - csuklott el Hoseok hangja és kezeibe temette arcát. – Én csak úgy vagyok… 

- Hoseok, ez nem igaz – ölelte át Minhyuk. – Nem, ezt felejtsd el gyorsan. Az való igaz, hogy szereti, hiszen az emlékekkel az érzések is visszajöttek, de azok az emlékek és érzések, amiket itt, a Földön szerzett, nem tűntek el – magyarázta Minhyuk. – Az… az, hogy ez így alakult a büntetése része, ugyanis… huh, ezt nem tudom másképpen mondani. Changkyunt ismerem, régebbről… még angyal koromból. Changkyun… ő… Ismered az angyalok mitológiáját, ugye?

- Azt ne mondd nekem, hogy Changkyun maga a Sátán, mert akkor komolyan eret vágok… - morogta erőtlen hangon Hoseok.

- Nos… nem maga a Sátán, de… a fia. Changkyun Lucifer és egy asszony szerelméből született… Changkyun ezért lett ember, mert az emberi vonások sokkal erősebbek benne. Viszont… Lucifernek született még egy fia… egy angyaltól… az a gyermek Hyungwon. 

- Na nem, ezt már nem veszem be. Olyan nincs, hogy én a Sátán fiába szerettem bele halálosan. Ezt nem tudom elhinni – állt fel az ágyról Hoseok, és vörös, könnyáztatott szemeivel a barátaira nézett. 

- Hoseok, hallgass meg, az ég áldjon meg! Hyungwon angyal volt, mert benne azok a vonások erősödtek meg, azonban a kétkedését megőrizte, mint rossz vonás. Az, hogy szerelmes lett egy emberi lénybe… csak súlyosbította a helyzetét… pedig az Úrnak kedves volt Hyungwon…

- Akkor miért hagyja szenvedni? Miért? Aki kedves számunkra, azt óvjuk, védjük, minden fájdalomtól, nem pedig eltaszítjuk magunktól! – tajtékzott Hoseok.

- Ne vele ordítsd, idióta! – kelt fel Hyunwoo is. – Örülj neki, hogy elmondjuk mi a helyzet és nem hagyjuk, hogy azon szenvedj, hogy mi történt Hyungwonnal! Igen, másba szeretett bele odafent, de idelent te volt ál az, te szerencsétlen gyökér, akibe beleszeretett! Eshetett volna Changkyun ölébe is és akkor most epekedhetnél utána, de sose kapnád meg! Ami az égben elrendelt szerelem, az nem szakad meg. De Hyungwont szándékosan nem hozzá küldte az Úr! Úgyhogy most lenyugszol öcsém, és meghallgatod, hogy mit mond Minhyuk, és még egyszer ne merészeld vele szemben felemelni a hangod! – ült vissza Minhyuk mellé Hyunwoo.

- Édes, erre nem volt semmi szükség…

- De volt, mert ez a szerencsétlen nem látja az összefüggéseket…

- Jó, elég. Hoseok, ülj vissza és hallgass meg, kérlek – nézett az alacsony srácra Minhyuk, Hoseok pedig úgy tett, ahogy kérték tőle. – Lényegében… igaza van Hyunwoonak. Több okból sem teljesedhet be ez a szerelem. Hyungwon és Changkyun féltestvérek, ha azt nézzük. Az pedig, hogy megismert téged… Terve van ezzel az Úrnak. Viszont… van egy hátulütője a dolognak. Erre Hyungwonnak is rá kell jönnie. Ha ő erre nem jön rá magától, akkor el kell engedned. De tudnod kell – fogta meg Hoseok kezét Minhyuk. – Hyungwonnal most nem beszélhetsz jó ideig. Jó kezekben van Kihyunnál és Jooheonnál. Mindketten angyalok és ők azért vannak, hogy vigyázzanak Hyungwonra. Rájuk pedig mindennél nagyobb szüksége van most Hyungwonnak, hiszen… most ő szenved. Nem csak fejfájás, és szédülés… neki most… majdhogynem kettéhasadt a szíve. Mert mindkettőtök felé húzza és… ezért rohant el. Nem tud úgy a szemedbe nézni, hogy lehet, mást szeret. Hagyj neki időt. Tudom, hogy nehéz, de… ismerem Hyungwon szívét. Csak hagyj neki időt…

*

- Jól mondta az Úr, jó kezekben van Hyungwon – mosolyodott el Uriel. 

- Elvégeztetett, az Úr most megpihen. Most először a döntés Hyungwon kezében van. A büntetés beteljesedett, már csak Hyungwonon múlik, hogy a láncok elengedik-e a szívét, vagy sem…